Nem az ember a világ közepe: a Light Art Museum új kiállításán más perspektívákból láthatjuk a világot, a molekuláris szinttől a bolygóközi méretekig

A Light Art Museum (LAM) „More Than Human” című új kiállításán magyar és neves külföldi művészek közel negyven műalkotását, köztük installációkat, vetítéseket és immerzív műveket láthatunk. Vannak húzónevek is, mint a természeti elemeket a múzeumi terekbe beépítő Ólafur Elíasson izlandi-dán képzőművész mágus, vagy a közvetlen a tudatalattira ható műveiről híres, provokatív brit Matt Collishaw. A kiállítás célja, hogy az emberközpontú szemlélet helyett bemutassa, milyen más perspektívákból láthatjuk a világot, a molekuláris szinttől kezdve a bolygóközi méretekig.

Tervben sincs egy nyugdíjreform, amellyel a súlyos egyenlőtlenségeket orvosolnák, csak kiszúrják az idősek szemét egy utalvánnyal

A napokban érkezik a nyugdíjasokhoz a kormány 30 ezer forintos élelmiszer-utalványa, a miniszterelnök levelével. Vajon ebből érzi-e a megbecsülést a kisnyugdíjas, aki 90 ezer forintos havi járadékával 74 évesen munkát keres (hiába), vagy az aktív nyolcvanas, aki a havi 170 ezer forintját kisvállalkozóként egészíti ki? Miután a nyugdíjasok közel fele 200 ezer forint alatti összegből tengeti életét, számukra ez is számottevő összeg, ám távlatosan mit sem segít a nyugdíjasok helyzetén, a szociális és egészségügyi ellátórendszer, vagy a szűkebb környezet részéről megoldandó problémáin.

MI, az ENSZ-pszichiáter kalandja a megadó frakcióvezetővel

Legnehezebb próbáját állja ki az országos hírű szentesi drámatagozat, szavakkal hivatalosan nem, de tettekkel nagyon is el akarják sorvasztani

Elbocsátottak a tanév első napján egy tanárt. Gondolhatnánk, ez máshol is megesik, de a szentesi gimnázium drámatagozatán semmi nem történik meg csak úgy. Arra sincs válasz, három év alatt miért feleződött meg a beiratkozók száma, hová tűntek el osztályok. És ha ez még nem lenne elég, egy titokban rögzített hangfelvétel is felzaklatta a várost.

Állati kínok között vergődik az ágrólszakadt magyar vidék

Nagy testű fekete kóbor kutya ölte meg Pfeifer Károlyék három tyúkját július közepén Somogyaracson. A műtétből lábadozó tartalékos katona, mint meséli, megkötötte az ebet és elvitte a polgármesterhez, hogy megtudja: mi legyen a betolakodóval. A kérésnek megfelelően befogadta, hátha előkerül a gazdája, és ha mégsem, akkor gyepmestert hívnak. Másnapra a kutya eltűnt a kötél végéről. Tetemét a bozótosban találták meg, a sokkoló hírek szerint agyonverték vagy felakasztották. Sok a kérdőjel, a szóbeszéd szerint még egy fejbujtóval kapcsolatban is. A rendőrség állatkínzás vétségének megalapozott gyanújával ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást. A több százezer kóborló kutyából eggyel kevesebb van, egy méltatlan és felkavaró történetből eggyel több. És megint egy állat szenvedett, miközben a szaporulat kizárólag az emberi felelőtlenségnek róható fel. És persze a vidék pénztelenségének, tudatlanságának, az állattartási kultúra teljes hiányának. Az állam szigorít ugyan, de a helyzet változatlanul kritikus.

„Hasonló léptékű átalakulásra vagy forradalomra van szükség, mint a XX. század elején, hogy a demokráciát működőképessé tegyük”

Mire lenne szükség ahhoz, hogy a liberális demokrácia tartósan meg tudja védeni magát az illiberális szélsőségektől? Erre a kérdésre keresi a választ Scheiring Gábor közgazdász, szociológus, volt országgyűlési képviselő, a Georgetown University Katar tanára egy nemrégi írásában, amely Miért veszít újra és újra a demokrácia az illiberalizmussal szemben címmel jelent meg az Új Egyenlőség oldalán. A szerzővel helyzetértékelése és a megoldási lehetőségek kapcsán beszélgettünk.

„A falvakban is egyre több dühöt látok...” – Fidesz-foglyok a végeken

Az Orbán-kormány fennmaradása részben vidéken, a kistelepüléseken dől el, ahol a Fidesz-KDNP még mindig bírja a kevésbé iskolázott, idősebb korosztályok támogatását. Miután ez a fő bázisuk, a kormánypárti politikusok várhatóan mindent be fognak vetni, hogy a polgármestereken és az általuk szorosan tartott megélhetési mentőöveken keresztül magukhoz láncolják a választókat. A kampányban mindig előkerülő zsarolás se fog elmaradni: Magyar vidék, tudd, hova kell szavazni! Hogy látja ezt a csongrád-csanádi térség?

Stücli, Csuri, Kófic és Tápli: kis kapaszkodók a nagyvilágban

Világhíres lehet a két magyar fiatal által tervezett és kivitelezett Marokbaba. Ez az idegrendszer-fejlesztő játék ötvözi a természetes tanulás elemeit, a kötődő nevelés elveit és a Montessori-szemlélet szabadságát, továbbá erősíti a szülő-gyermek kapcsolatot, és elősegíti az óvoda- és iskolaérettséget. A játékot anyukák, apukák és a szakemberek is jól tudják használni a gyermekek fejlődésének támogatásában, miközben a szülők hamarabb és könnyebben felismerhetik egy-egy fejlesztést igénylő állapot felbukkanását.

Korfu: a zöld sziget távlatai

Korfuig a magyar–horvát vagy a magyar–szerb határtól 1000-1100 kilométert kell autózni. Ez a távolság nemcsak az autópályákkal gyorsított szerb–észak-macedón útvonalra igaz, hanem az „egyenes” boszniai–­montenegrói–albán viszonylatra is. Utóbbi ugyan levágja az öblös kerülő utat, de a Dinári-hegység szerpentinjei maradéktalanul visszakérik az idő- és távolságnyereséget. Mindkét útvonalra legkevesebb 15-20 órát érdemes számolni a határátkelőktől és a forgalomtól függően. Az autópálya-mentes szakasz kanyargása bőven kárpótol az útközben elérhető látnivalókkal: turistamentes helyi fesztiválokba is bele lehet botlani kis albán hegyi falvakban, ahogy a kecskék, tehenek vonulása is lassú, óvatos közlekedésre int. Errefelé nem a traffipaxot, hanem az egy-egy kanyar után út közepén időző jószágokat jelzik előre villogással.

A fotóművész félvilága

Neogrády-Kiss Barnabás fotói olyanok, mintha befejezetlenek lennének: előfordul, hogy az alany csak részben látszik rajtuk, vagy a kép fele teljesen sötét. Ám mindez szándékos, a 2020-ban Capa-nagydíjat nyert fotóművész így mutatja be, hogy a második agyműtéte után hogyan látja a világot. Képei mindig túlmutatnak magukon, a Solitude (Magány) című képsorozatával azt demonstrálta, milyen volt átélni a Covidot Stuttgartban, egy negyven négyzetméteres szálláson.

Heti abszurd: Legyetek béketáborak!

Donald Trump nem halt meg, és még jó sokáig eléldegélhet, köszönhetően a fakenews-bolondoknak, akik halálhírét keltették, mert egy teljes hétvégére eltűnt a radarról, pedig csak tisztítóban volt az ember-öltönye. Neki is jár az unokázás, a golfozás, nem könnyű egyfolytában a világ vezető nagyhatalmának élén állni, amire a keleti oldalról most Hszi Csin-ping is bejelentkezett, minden idők egyik legnagyobb „békés” katonai parádéjával. 

Civil őszinteség a profi hazugsággal szemben, avagy jól jönne most egy előrehozott választás

Úgy tűnik, az emberek döntöttek. A társadalom mintha kifáradt volna a gyakorlatilag egy éve tartó kampányban. Nem sok kedve van még hét hónapig aszalódni benne. Zavarjuk le most a cirkuszt, szülessen meg a döntés, és legyen végre szó másról, a mindennapi életről is! Csakhogy a játékidőt még ebben a rendszerben is betartják. Nagy akciókra ugyan nem lehet számítani, de hibákra igen.

„Mi nem egy politikai oldal, hanem a józan ész mellett és a gyűlölet ellen állunk ki”

A Billog az ország „első közéleti burgerezőjeként” rendre olyan kezdeményezésekkel jelentkezik, amelyek erősítik a társadalmi felelősségvállalást, a szolidaritást, és kritikus hangot ütnek meg a hatalom abszurd túlkapásaival szemben. Ilyen volt, amikor feltették az étlapra a Palyaburgert, melynek bevételéből a kirúgott pedagógusokat segítették, vagy most éppen a ByeAlexBurger, amiből a Heim Pál Gyermekkórházat támogatják, akiknek az énekes is felajánlotta (a Deutsch-féle „halállista” megjelenése után) az utolsó pillanatban lemondott, augusztus 20-i koncertjének kötbérét. Szilágyi László társtulajdonos felel a kommunikációért, a gyors reagálásban – például amikor „Győzikés terv” színezőt készít, amit már aznap kitesznek az étteremben az asztalokra – a mesterséges intelligencia is segíti. A Billog számára szerelemprojekt, ahol a legtöbbet teheti azért, hogy változzon a magyarok egymáshoz és a közélethez való hozzáállása.

Sárkányok földjén, avagy a balatoni közösségi központ, ahol néha a politika is kér egy kicsit a pluszmágiából

Akadnak, akik szerint az a valóság, amit a szemükkel látnak, vagy amire valamiféle tudományos magyarázat létezik. Mások szerint a világ jóval több annál, amit az érzékszerveinkkel felfogunk, és amit kísérletekkel, mérésekkel igazolni lehet. Megosztó elmélet a hazánkat és az egész bolygót behálózó Sárkány-, avagy Szent György-vonalak létezése (nem azonosak a Da Vinci-kódból közismertté vált Ley-vonalakkal), amelyekre egykor templomokat, zarándokhelyeket építettek, különlegesnek vélt energiájuk miatt. A Balaton északi partján, Tagyon-hegyen át fut az egyik vonal: itt hozta létre nemrég Bräutigam Enikő a Skanzen PanorámaPlacc pihenőhelyet és közösségi-művészeti központot, ahol a természet gyógyító energiáit ötvözik az alkotással, egyetemes jóllétteremtéssel. Noha ügyelnek a hely tisztaságára, a politika időnként itt is utoléri őket – közéleti szereplők ugyanis minden oldalról érdeklődnek a „sárkányenergia” iránt, már ha csak a közelben épült birtokokat nézzük, és a tényt, hogy sok politikus is nyíltan vagy titokban, de támaszkodik valamilyen spirituális megerősítésre vagy védelemre, egy kis pluszmágiára.

Nem engedhetik el az ügyfelek kezét – Magyarországon van kiút az utcán élő embereknek, de teljes erőből akarni kell a változást

Ha valódi segítséget kap egy utcán élő ember, és ő is minden erejével akarja a változást, akkor jóra fordul a sorsa. Az Utcáról Lakásba! Egyesület kőbányai önkormányzati ingatlanokat újít fel, a bérlőket ők választják ki, és a beköltözés után sem engedik el az ügyfeleik kezét. Az egyesület szociális munkásával és egy családdal beszélgettünk. Az ő példájuk mutatja, hogy van kiút, ki lehet törni a generációs szegénységből.

Heti abszurd: Orbán Viktor torkába szakadt megint a folyékony orosz szitok

A magyar kormány továbbra is eltökélten védi a védhetetlent minden fronton, újabban már a munkácsi fronton is, ahol jó egy hete orosz rakéták romboltak le egy életveszélyes, vállról indítható kávéfőzőgyárat.

Római vakáció: utazás térben és időben

„Én nagyon szeretem Rómát. Olyan mint a dzsungel. Olyan forró, fülledt, el lehet rejtőzni a mélyén” – mondja Marcello Rubini (Marcello Mastroianni) egyik barátnőjének, Maddalenának (Anouk Aimée) Federico Fellini Az édes életben, mielőtt még éjszakai kocsikázásra indulnak. Róma tényleg ilyen, méghozzá egy óriási dzsungel, hiszen ember legyen a talpán, aki elsőre átlátja az örök város útvesztőit, látnivalóit és rejtett kincseit. A várost és a Vatikánt járva pedig nemcsak térben, de időben is könnyen elveszhetünk, mivel az épületek, a romok és műalkotások által számos történelmi korszak elevenedik meg, így az ókori, a reneszánsz és a barokk Róma rajongói is megtalálják a számításukat: a kulturális telítődés pár nap után garantált.

Illegális migráció: Európa besokall, a szélsőjobboldal felemelésével bünteti a humánus kormányokat

„Ha illegálisan akar az Egyesült Királyságba érkezni, ne tegye! Őrizetbe vételre és kitoloncolásra számíthat.” Ezt üzeni Sir Keir Starmer brit miniszterelnök több e heti Facebook-bejegyzése. Friedrich Merz német kancellár a kitoloncolási eljárásokat gyorsítaná fel az elutasított menedékkérők kötelező jogi képviseletének megszüntetésével. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök évek óta hadakozik a bíróságokkal a biztonságos országok köréről, így országa nem tudja kitelepíteni az elutasított menedékkérőket. Európa közben besokallni látszik, és szélsőjobboldali erők felemelésével bünteti a humánus kormányokat. A kontinens sokat kockáztat: Orbán patriótái pokoli világot hozhatnak, könyörtelen migránslágerekkel és kirabolt nemzeti kincstárakkal.

„Soha nem voltam turista Magyarországon”

Daniel Isaac Bain kisgyerekként édesapjával hallgatott jazzt New Jersey-ben, később brazil és ghánai mesterektől tanult zenélni. A véletlen sodorta Magyarországra, ahol a családjával ma is él. A Danny mesél című sodró hangulatú műsorait sokan ismerhetik. A magyart nehezen sajátította el, de sokat segített neki, hogy Sajókazán, Ózdon és Alsózsolcán tanított angolt, elsősorban roma gyerekeknek. Egy ideig borsodi tájszólásban beszélt magyarul, de ennek már nincs nyoma.

Egy pályaelhagyó pedagógus gondolatai szeptember elseje előtt

Még mindig tanévekben számolok. Az év szeptemberben kezdődik, és júniusban ér véget. Mint általában a pedagógusok, én is így választom el a gondolkodásomban azt, ami idén volt, és ami jövőre lesz. Pedig már becsuktam magam mögött a közoktatás ajtaját. Azt mondják, tanárnak lenni hivatás. A tanár szó alatt értve mindenkit, aki tanít, akár óvodában, akár általános vagy középiskolában. Sőt, a felsőoktatásban is. Annyiszor kapja meg a tanár, hogy ő nem a pénzért, hanem a gyerekek szeretetéért, a tudás átadásáért dolgozik. Amit ő végez, arról sokan szeretnek úgy gondolkodni, hogy az nem is munka, mert a tanár számára a tanítás élvezet, amely önmagában hordja a jutalmát.

A kötélen mindenki a maga ura, de a highline-ozás közösségi sport

Feszítsünk ki két pont közé egy kötelet. Keressünk akár két szimpatikus fatörzset, és a földhöz viszonylag közel rögzítsünk közéjük egy hevedert, majd próbáljunk meg végigsétálni rajta. Ha ez már könnyen megy, képzeljük el, hogy ez a kötél egy kőbányában vagy egy szurdokban van rögzítve, jó magasan, a természet közepén, és ezen sétálgatunk. Ez egy különleges sport, amit a talaj mentén gyakorolva slackline-nak hívunk, viszont ha már magaslatokban lépkedünk, akkor highline-ozunk. De nem pusztán sport: egy életérzés, ami bátorságra, a saját félelmeink leküzdésére sarkall – erről mesélt lapunknak Fodróczi Zoltán, a Magyar Légvonal Egyesület egyik alapítója.

Találkozásom Roberto Escobarral

Délelőtt találkozunk a taxisunkkal. A terv szerint aznap Pablo Escobarhoz köthető helyekre készülünk. A hosszú nap fénypontja, avagy mélypontja vitathatatlanul a személyes találkozás lesz a már csaknem 30 éve halott drogbáró jobbkezével és testvérével. De nem isszák olyan forrón a kolumbiai feketét sem, egy kicsit vissza kell ugranom az időben. Az erőszak különféle formáitól ma sem mentes országba két esküvő miatt érkeztem, így több baráttal is találkozom, mielőtt Medellínbe indulok.

Balkáni anziksz: Albánia sikerre van ítélve, csak a helyi Mészáros Lőrinceket kell megúsznia

Aki szereti a kényelmet és a gyorsaságot, annak a legészakibb és legzöldebb görög sziget, Korfu másfél órás repülőúttal elérhető. Ez esetben viszont le kell mondani a boszniai minaretek erdejéről, a raftingparadicsom Drina-völgy ámulatba ejtő mélységéről, a másfél órás határátlépésről Šćepan Polje egysávos fahídján (leves- és teafőzéssel elütve az időt), az útszéli albán sült kukoricáról és a montenegrói tető adriai panorámájáról. És úgy általában: a Balkán szerethető nyugalmának és konstans nacionalizmusának elegyéről, és a különleges logikájáról nagyjából bruttó tizenhét órában. Három napra szeletelve (plusz ugyanennyi vissza) nem annyira kibírhatatlan.

A zöldellő tetőkön is túl: fenntarthatóság az építészetben

A zöldépítészet hallatán sokan a zöldtetőkre és a zöldfalakra asszociálnak, kevesen tudják azonban, hogy ez az építészeti ágazat nem csupán az épületek zöldítését jelenti, hanem tudatos épület- és várostervezést is. Hazai viszonylatban is terjed a zöldépítészet, ám nem úgy és nem olyan mértékben, amit a klímaváltozás és a következményei indokolnának. Ha megkérdeznénk egy laikust, jó eséllyel alig tudna mondani olyan épületet Magyarországon, amely mintául szolgálhatna.

Százötven talisz: Mohácsi András három évtizede a Kahan Art Space Budában

Depresszív korszakot kezdett el élni 2010-től, mert azt érezte, Magyarországon valami nagyon furcsa dolog történik: kezd eltűnni a szabadság levegője. A Covid időszaka alatt egészen pici képet festett minimálszínekkel, és hirtelen azt látta, nagyon hasonlít a taliszokra. A képet nézve a magába fordulást és a megtisztulást látta, és azt érezte, megnyílt előtte a kifejezés kapuja. „Kinyílt a kapu, és akkor ott a valóságnak egy új jelenében találtam magam, ami addig nem volt” – mondja Mohácsi András szobrászművész, akivel a Kahan Art Space Buda nevű kiállítótérben rendezett, több mint három évtizedet felölelő tárlata apropóján beszélgettünk.

Szaglik a város: a bűz nyomába eredtünk Hódmezővásárhelyen

A napsütés elől árnyékba megyünk, sötét ellen lámpát kapcsolunk, eszünk, ha megéhezünk, leülünk, ha elfáradunk. Azaz könnyű megtalálni a megoldást, ha valami kényelmetlenül érint minket, ha szabadulni akarunk egy kellemetlen helyzetből. Nem ilyen egyszerű azonban a szagokkal. Beszivárog a réseken, utánunk kúszik az ajtó alatt, nincs menekvés, várni kell, míg oszlik. Hódmezővásárhely lakói kénytelenek együtt élni ezzel a helyzettel. Meg azzal, hogy ebben a városban – talán még annál is jobban, mint máshol – mindenből, még a büdösből is politika lesz.

Heti abszurd: Nem kéne végre elp...kálni, Sólyom úr?

„Bárki kerül is hatalomra 2026-ban, ez a rendszer nem tartható tovább”

Integráció, egyenlőtlenség, polgárosodás címmel, Kovách Imre szerkesztésében jelent meg áprilisban a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont dupla tanulmánykötete a 2020-as évek magyar társadalmáról. A kiadvány egy több mint tízéves program egyik gyümölcse, amely az integrációs folyamatok vizsgálatának középpontba állításával, a társadalmi rétegződés új kategória-rendszerének kidolgozásával igyekszik pontosabb képet adni társadalmunk működéséről. A kötet egyik szerzőjével, Szabó Andrea szociológussal beszélgettünk a magyarországi integrációs mozgásokról, döntően a kormányzati politika fényében. Szerinte az a szociális modell, amelyet a Fidesz 2010-től tíz év alatt kiépített, kimerülőben van. Interjú.

A hagyományőrzésben nincsenek oldalak, mindenki megtalálhatja a helyét, az identitását

Forró, nyári napsütés, süppedő homok, de nem tengerpart. A helyszín, amelyet családok, baráti társaságok választanak nyaralási helyként, Magyarország közepén van. Az alföldi pusztán, amelyen nyolc évszázaddal ezelőtt a korabeli Európa egyik legnagyobb városa terült el, augusztus elején ismét jurták épülnek, és a port száznál több ló patája veri fel. Az Ősök napjára érkezők három napig részesei lehetnek egy olyan közösség életének, akik a hagyományok éltetésére tették fel az életüket. Ezeken a napokon eleink öltözetét és szokásait veszik magukra. Kézművesek, lovas és gyalogos harcosok, csikósok, táltosok, énekmondók, gyermekeiket terelgető családok között vegyülhet el a látogató. Ezt az érzést a bugaci pusztáról hazavisszük hétköznapjainkba. Szükség is van rá.

A munkára kényszerítés elválaszthatatlan része a társadalom, de a művészet történetének is

Egy és negyed évszázada kezdett kialakulni a munkaalapú társadalmi berendezkedés, aminek következményeivel máig küzdünk, legyen valaki betanított munkás vagy tudományos kutató. Őze Eszter művészettörténész a Napvilág Kiadó gondozásában, a Helyzet Műhely sorozatában megjelent, A dolgozó testek múzeuma című könyvében a Társadalmi Múzeum (1901–1945) intézményét mutatja be, amelynek működése aligha érthető meg a formálódó kapitalizmus történetétől függetlenül. Sem a viharos politikai időszakétól, melyben minden kormánynak más ágendája (akár propagandája) volt arról, mi is a társadalom, és miként kellene edukálni a dolgozókat életmódról, testkultúráról, higiénéről, míg végül a tőkés gazdasági logika mostanra az élet minden területére befurakodott, a kívülről jövő útmutatások belsővé tett kényszermunkává váltak.