„Fordulásnál fontos a közös súlypont!”

A 2018-ban létrejött Tititá Táncműhely mára a hazai táncélet, a kezdő felnőtt-néptáncoktatás egyik meghatározó műhelyévé vált a fővárosban. Alapítói olyan táncpedagógiai környezetet szerettek volna megteremteni a néptánccal felnőtt fejjel ismerkedni kívánók számára, amelyben a hagyományos magyar tánckultúra oktatása mellett figyelmet fordítanak az élményszerűségre, a tánc örömének átadására is. A táncműhely megalakulása így egyszerre jelentette egy szakmai műhely és egy közösségi igény találkozását: egy helyet, ahol a néptánc a maga eredeti funkciójában jelenhet meg a modern városi környezetben. Magyar Zsuzsannával, és Nagy Józseffel, a Tititá Táncműhely alapító és oktató házaspárjával beszélgettünk.

„Egy országnak nincs vallása. Legfeljebb azt lehet mondani, a Magyarországon élő vallásos emberek többsége keresztény”

Karacsun, azaz a téli napforduló előtt Tokodon jártunk, az Ősforrás Szellemi Műhelyben. Az önismereti és hagyományőrző iskola, valamint a nyaranta megrendezett Napszarvas fesztivál alapító-vezetője, Sólyomfi-Nagy Zoltán néprajzkutató-kultúrantropológus, világutazó vezetett be bennünket az ősi szokások birodalmába, a sámánizmus magyarországi és tágabb, az egész világot átszövő történetébe.

Tápláló téli népszokások: figyelem és felelősség a faluért

Amikor az évkörben eljön a karácsony és az újév, nemcsak a fényfüzérek, az üveggömbök és a csokimikulások kerülnek elő, de a szokások is. Ezek ugyanúgy hozzátartoznak az ünnephez, amelynek rendje még a mai világunkban is megalapozza a téli időszak hangulatát. Ezek között újabbak és régiek, hagyományosan helyiek és az egész világon elterjedtek egyaránt vannak. Aki valaha tanult zenélni, néptáncolni, biztosan van emléke olyan karácsonyi fellépésről, ahol a téli ünnepkör egy-egy dallamát, jelenetét mutatták be. Ezek a színdarabszerű kis események azonban nem csak a közösség szórakoztatása miatt éltek túl évszázadokat, szó szerint segítették a szűkös téli időszak átvészelését.

Ukrán életigenlés az oroszok háborújában

Az oroszok eszement háborúja halált hoz (ó, édes istenem, hát nem ezt kellene harsognia tévében, rádióban, óriásplakáton, s még akár egy valódi nemzeti konzultációban is a békepárti digitális harcos kórusnak?), de az élet nem áll meg, az alkalmazkodás minden képzeletet felülír. A közszolgálatiságot minden mozdulatával gyalázó közmédia csak szemlesütve hallgathatja a kijevi-berlini Szolomija Magazin történeteit. Fiatal ukrán szerkesztők, fotósok, képzőművészek, karöltve a világ számos pontjáról csatlakozókkal akár a középső ujjukat is mutathatnák az orbitális orbánizmusnak, de ennél lényegesen kreatívabbak. És emberségesebbek.

„Amikor lefutom a maratont olyan, mintha lebegnék” – Fehér hollónak számít a magyarországi nyugdíjasok között a csongrádi Kis Ferenc

Már az is tiszteletre méltó, hogy deresedő halántékkal kezdett keményen sportolni. Az meg tényleg nem semmi, hogy maratonfutóként felírta a nevét a világ legjobbjainak listájára. Nem csupán a kitartása, hanem az életszemlélete is példaértékű. Mindenhol megtalálja a megoldásokat, bárhol megérteti magát, bármit elintéz – nyelvtudás nélkül.

Ez Magyarország, itt már semmiről nem lehet beszélgetni a parlamenti választásig

Egyszer talán eljön az idő, hogy egy miniszterelnök kiáll az emberek elé, és nem szólamokat, kampánynarratívákat durrogtat, hanem higgadtan, értelmesen kifejti, milyen helyzetben van az ország, és milyen lépéseket tart észszerűnek problémák megoldására, hosszabb távú célok elérésére.

Heti abszurd: Vissza a jövőben, avagy ilyen volt 2026!

Eper, puncs, háború, csokoládé, avagy, már csak pár évet kell kibírni itt

Kevés egyszeri és megismételhetetlen van a születésen és a halálon kívül, és 2025 ilyen volt. Nincs belőle másik. (Sajnos, merthogy jó dolgok is történnek azért ebben az überfurcsa kommunikációs igazgatóként hőbörgő szociopata jelenkorban.) Tizenhat évünk se lesz másik. Ez a mondat itt, ez sincs jobb helyzetben: hopp, elmúlt. Múlásköb a fortissimón. A jövő más. Abból rengeteg van. Leírhatom például meglepetésemre, hogy episzkopális egyház, és aztán ki is húzhatom gyorsan, mielőtt szétszaladna a Nyájas, és különben is. Viszont addig jár a korsó a kútra, amíg – ha már 2026. Jó szokásunkhoz híven közéletünk ismert és kevésbé ismert szabadságpárti szereplőihez fordultunk, reménytelenségében is szép kísérletet téve arra, hogy ha emlékművet nem is, de legalább egy apró kilátót építsünk 2025-nek, vagy tanösvényt, hovatovább lombkoronát, de semmiképpen sem solymári körforgalmat, mert az hova vezetne, ugye. És 2026-ot is felskicceltük. Jó lesz az, ha rajtunk múlik, mivelünk, a jelenben múlatva a jövő időt.

Szilveszteri misztérium

Szilveszter az a nap, amikor kifordul a világ a sarkaiból, minden megeshet, minden jó és pazar! Évekig ezt hittem. Azért volt így, mert ezen napon éjfélig fenn maradhattam a testvéreimmel. Érdekes családunk van, amennyire szabadjára voltunk engedve, valahogy ezt az időben lefekvést meglehetősen sokáig megkövetelték tőlünk, még 14 éves koromban is kilencre biztosan ágyban voltam, és talán 18 évesen fordult elő először, hogy nem aludtam otthon valami szerenádbiznisz kapcsán. A szilveszteri bulit mint valami vidéki messiást vártam, még most is érzem a bizsergést. Jó volt gyereknek lenni, nem döntéseket hozni, és ilyen csacskaságoknak örülni.

Élesztő üzenet pezsgős palackban

Budafokon a föld alatt, több kilométer hosszú pincejáratokban milliószám sorakoznak azok a palackok, amelyekben Magyarország legismertebb pezsgője, a Törley érlelődik immár 143 éve. Nevére egyszerre jelenik meg előttünk egy századfordulós báli forgatag, egy ünnepi összejövetel családi környezetben, egy vidám este a barátokkal vagy egy romantikus pillanat a párunkkal. Ünnepi asztalaink elmaradhatatlan kelléke, a szilveszteri koccintások királynője ma is őrzi tradícióit. És türelmesen kivárja, amíg értő korok értő kezébe kerül.

A lélekszabász

Időtlen eleganciát sugall S. Hegyi Lucia szalonja, éppúgy, mint harminc éve. Három évtizede annak, hogy együtt dolgoztunk, és gyakori látogatója voltam a showroomjának, ám mintha egy nap sem telt volna el azóta. Azért érkeztem, hogy a fast fashion kategóriás, und-os és end-es üzletekben vásárlóknak megmutassuk, mit tesz egy divattervező által megálmodott ruha a viselőjével, és mi a különbség egy önmagát stylistnak kikiáltó tévés produkció öltöztetője és egy profi között.

Ásós Géza megint megfőzött

Szorongató érzés étteremkritikusként inkognitóban befordulni egy olyan vendéglőbe, ahol ismerősnek mondhatjuk, igaz, rég látottnak a séfet és csapatát. Még nagyobb a drukk, ha rokonszenvezünk a konyhaművészetükkel. Pedig jócskán kilógnánk a világ húsevőinek összetartásáról a tejszínes-garnélás tagliatelléhez és a tabulehsalátához fűződő gyengéd érzéseinkkel, nem beszélve a finn lazaclevesről, ami jó ideje betölti vágyaink mértani közepét. A békési Kira vendéglő ilyesmikkel nem szolgálhat, de nem is férnének meg egy étlapon a füstölt csülkös pacal, a húsos rakott tarhonya és a tejfölös töltött káposzta ígéretével, és persze a cigány szenvedélyben és életigenlésben tobzódó fűszerezéssel.

Szükséges képhibák

Szűcs Attila új kiállításán a valóság és a virtualitás kéz a kézben jár, a képeken egy csókjelenetet és egy énekesnő előadását digitális jelek zavarják meg. A művésznél a képhiba viszont nem pusztán esztétikai elem, hanem az emlékezet mulandóságára és a digitalizáció térhódítására is utal. Szűcs Attilával a szürreális művészetéről és a virtuális világ buktatóiról beszélgettünk.

Heti abszurd: Adventi bicskanyitogató

Nem csupán a Szőlő utcában történt az, amiről mára tudjuk, valóságos Szodoma és Gomora volt. 

Kormányok sora bukik meg a lakhatási válságokon, de Magyarországon a közvélemény szeme se rebben az ingatlanár-emelkedése láttán

De ez sem marad mindig így. Ahogy a tartalékkal nem rendelkező, kormányzati kétségbeesésből olcsó hitelekkel csábított sokaság észrevette az infláció dübörgését, úgy megneszelheti azt is, ha nincs tető a feje fölött. Százmilliós bel-pesti ingatlanok, elnéptelenedő vidék, üresen álló bérlakástömeg. Mi történik az ingatlanpiacon? Milyen hatásai vannak a kormányzati intézkedéseknek, és mit lehetne másképp csinálni? Szociológust és ingatlanost kérdeztünk.

Védjük meg a fiúkat, de a lányokat is

Mostanában mindenki a fiúk válságáról beszél, cikkek, sorozatok, politikusok – döbbenetes, ahogy Rétvári Bence, Gulyás Gergely és más kormánytagok csak elítélt bűnözőként említik Szőlő utcai áldozatokat, akiktől bocsánatot kérni sem kell, mintha még meg is érdemelték volna a könyörtelen bánásmódot. Meg kell tehát védenünk a fiúkat, attól is, hogy elkövetővé váljanak, akikre aztán az áldozathibáztatók mutogathatnak. De miközben egyre hangosabban beszélünk a fiúk válságáról, ki beszél a lányokéról?

Akkuk és cellák a NER államkapitalizmusában

Sokat morgunk a kiemelten kezelt hazai akkumulátorgyártás és annak főként környezetvédelmi és szociális szempontjai miatt. Települések tiltakoznak újabb gyárak létesítése ellen. Kevés szó esik azonban a terület globális gazdasági szerepéről, a mögötte álló állami iparpolitikákról. A Fordulat társadalomelméleti folyóirat nemrég megjelent 34. száma ezekbe a folyamatokba, összefüggésekbe enged betekintést. Akkumulátorgyártás globális perspektívából címe azt is jelzi, a terület működése alapvető gazdasági-politikai változásokat tükröz. A lapszám egyik szerkesztőjével, Nagy Klára szociológussal és egyik szerzőjével, Karas Dávid politikatudóssal beszélgettünk.

Formálni a művészettörténetet

Zsikla Mónika művészettörténész az elmúlt évtizedben számos hazai és külföldi kortárs képzőművészeti kiállítás kurátora és társkurátora volt, például 2022-ben Keresztes Zsófia képzőművész szürreális, üvegmozaikból készült tárlatának az 59. Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonjában. Az esztéta emellett olyan nagy mesterekkel is együtt dolgozik, mint Fehér László, Maurer Dóra és Keserü Ilona, akinek tavaly a modern és kortárs női alkotókat bemutató svájci Muzeum Suschban rendezett kiállítást.

Az emberre gondolnak, amikor a madárról beszélnek – Egyedülálló ezerhektáros kísérlet folyik a Dél-Alföldön

Bizonyos élőhelytípusok, mint például a szikes tavak, csak a Kárpát-medencében találhatók meg. Rendkívül sérülékeny élőhelyek, legtöbbjük menthetetlen. Most mégis megpróbálják a lehetetlent, négy ilyen tavat igyekeznek életre kelteni a Dél-Alföldön. Tévedés azt gondolni, hogy ez csak a természetvédők hóbortja. Most kicsiben kipróbálják, ami akár nagyban is működhetne. Az ezerhektáros kísérlet tulajdonképpen rólunk, emberekről szól.

Kiút az ökologikus civilizációba

Közel kétszáz lelkes időutazó vett részt a budapesti Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnáziumban november 15-én tartott Világeleje Ünnep 2075 című rendezvényen. Ez a nap ugyanis nem csupán egy előadás-sorozat volt, hanem utazás 2075-be, abba a jövőbe, ahol az emberiség sikeresen átvészelte az ökológiai válságot, és még jól is jött ki belőle. A program központi kérdése: „Hogyan alakítottuk át a világot, hogy élhetőbb, igazságosabb, regeneratív legyen?” – hogy a folyamatot visszabontva kiderüljön, hogyan kerülhetünk lépésről lépésre közelebb ennek megvalósításához.

„Úgy tudnak ránk nézni, mintha a Marsról jöttünk volna” – Magyarország nem az a hely, ahol egy fogyatékkal élő emberre könnyű létezés vár

És nem csak az „építsünk középosztályt, és a javakból bőven lecsorog a leszakadókhoz” politikája miatt, bár ez a szemlélet sem segíti a nélkülözésben élők vagy a kitettség miatt koldusbotra jutók mindennapjait. A közjó kreatív értelmezése-csatornázása a távoli jövőbe tolta a lecsorgásszisztémának nemcsak a sikerét, de az elviselhetőségét is. Ezekhez mérhető csapás (a szakpolitikától nem függetlenül) a szolidaritást és az érzékenyítést szitokszóvá alacsonyító felfogás is, ami az intézményekben nem egyszer sajtóhírré fajuló állapotokat eredményez, a köztereken pedig megvető pillantásokat emel társadalmilag elfogadott rangra. A „miért nem a négy fal között csinálják a sérültséget?” polgártársi rosszallásaival néhol azért dacolnak. Barcson egy fotókiállítás megy szembe a sztereotípiákkal, látszani engedi ezeket a hétköznapi hős családokat, és nem is akárhogy: a fekete-fehér nagyításokon autista és Down-szindromás gyerekek mókáznak a szüleikkel. A megnyitón vagy másfél százan örültek egymásnak, épek-szépek, könyvári könyvek közt. Az idén 45 éves Szivárvány gyógypedagógiai intézmény telt házas seregszemléjén is párás tekintetek meredtek a színpadra, a „mégsem reménytelen ország” érzését plántálva.

Heti abszurd: Ria, ria, Fantazmagória, avagy a Kis Magyar Monomániapoly

Alice Csodaországban hatszázszor megpörgetve a függőleges tengelye körül, áldásos stroboszkópfényben tizenkét feles után több realitásérzékkel rendelkezett volna, mint amennyi megmaradt a valóságból Orbán Viktornak az ő tíz méltóságos körme között. 

Ki alkalmas a kormányzásra? – Rendkívül szórakoztató, ahogy a Fidesz csekkolja a Tisza Párt politikusait

Nyilvánvaló, hogy nem mindegy, milyen emberek milyen képességekkel kerülnek be a nagypolitikába, a parlamentbe. Magyarországon ma a kormányzás azonban aligha működik olyan színvonalon, hogy az új politikusjelöltek elé maximális követelményeket kellene állítani. Ráadásul nem is világos, melyek ezek a követelmények.

Elesik, feláll, újrakezdi, meghal

Az emberi lét az anyaméh sötétségétől a sír sötétségéig tart. Miközben folyamatosan megyünk (sokak hite szerint haladunk) sehonnan sehova, emberfeletti, habár reménytelen erőfeszítéseket teszünk, hogy kapcsolódjunk egymáshoz és a valósághoz. Beckett prózája ennek a megközelítésnek egyik irodalmi végpontja Gálos László Semmi-szövegek című előadásában, melynek bemutatóján jártunk az RS9 Stúdiószínházban.

„Cigány, de rendes” – Lehet-e önmagunknak látni magunkat, ha a világ mindig másnak lát?

A békés cigány–magyar együttélés kihagyhatatlan feltétele, hogy megismerjük a másik kultúráját, szokásait. Alighanem a művészet a legjobb módszer ehhez. A Független Színház Magyarország és a Trafó Kortárs Művészetek Háza közös nyílt pályázatán három új, a roma önreprezentáció és a humor kapcsolatát vizsgáló előadói-művészi projekt részesült támogatásban.

Heti abszurd: Dupla nullások, csak pozitívan!

El a kezekkel a macskáktól, mert ez most már minden határon túlmegy! 

Egyre hangosabban tiltakoznak a ferihegyi repülőtér harmadik termináljának a megépítése ellen

Kétszeresére növelné a kormány a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmát a távolabbi jövőben, pedig már a mostani évi 17 millió fő és a vele járó zajterhelés is megpróbálja a környező települések és kerületek lakóinak türelmét. A növekedés nemzetgazdasági szempontból előnyökkel járna ugyan, mert a tervek szerint 3 százalékkal, 18 százalékra javítaná a turizmus hozzájárulását a GDP-hez, ám a lakosság technológiai fejlesztéseket vár cserébe, amivel elviselhetővé mérséklődne a főként éjszaka kellemetlen zajhatás. A környezetvédők szerint a klímát is veszélyeztetik a növekedési tervek.

Közröhejmédia, avagy Márki-Zay Péter leckéje az egyszeri propagandistának

A kampányban a kormányt kell támogatni, akinek pedig ez nem tetszik, adja be a felmondását: ez a mélyen belarusz hangulatú ukáz öt évvel ezelőtt hangzott el a magyar közmédia szerkesztőségi értekezletén. A helyzet jottányit sem változott. Az MTVA szemrebbenés nélkül támogatja a kormányt, és ha alkalomadtán ellenzéki politikust hív a műsorába, akkor azt kizárólag azért teszi, hogy kínosnak szánt kérdésekkel kellemetlenkedjen.

Középről a legkönnyebb gólt lőni az Orbán-csapatnak

Unalmas és terméketlen diskurzus, érdemes-e még bal- és jobboldalról beszélni. Ezek a pólusok világértelmezésünkben, társadalmi céljainkban nem tűntek el. Más kérdés, hogy a történelem produkál olyan helyzeteket, amikor hatékony, progresszív politikai cselekvésre a centrumban van lehetőség.

Hallgassuk a Népszavát! – 2025. november 24.