– Az építészet mindig csapatjáték – mondja Neville Zoltán, miközben a Kínában megvalósult építészeti tervét mutatja. Ez a projekt egy a sok közül, a magyar származású építész ugyanis jó ideje a szakma egyik elismert képviselője, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen az építőművészet alap- és mesterképzésén óraadó. – 1988-ban születtem Los Angelesben, az anyai nagyszüleim 1956-ban hagyták el Magyarországot, majd először Ausztriába utaztak, aztán Nyugat-Európába, és végül Kaliforniában kötöttek ki, ahol a nulláról kellett felépíteniük az életüket. Nemcsak munkát kerestek, de meg kellett tanulniuk angolul, majd két gyerekük született, köztük az édesanyám – meséli Zoltán, majd hozzáteszi, otthon a nagyszülei egymás közt magyarul beszéltek, de hozzá és a testvéréhez ritkán szóltak az anyanyelvükön. A fiú azonban mindig is észben tartotta, hogy magyar, és időnként anyukájával Budapestre utazott, mert meglátogatták nagyszülei otthon maradt rokonait. – Emlékszem, füstös lakásbelsőkben voltunk, ami nagyon más volt, mint amit az Államokban tapasztaltam. Szóval nagy volt a kontraszt – emlékszik vissza.
Európa hívogat
Los Angeles külvárosában nőtt fel, amit unalmasnak talált, mert úgy érezte, hogy a kertes házakban mindenki a társadalom többi tagjától izolálva, a családjával él. – Gyerekként sem nagyon tudtam játszani az utcán mással, és ha egy kávézóba el akartam jutni, akkor gyaloglás helyett autóval kellett menni. Nem éreztem, hogy egy közösségben élek – meséli, hozzátéve, lehet, hogy pont ez motiválta, hogy építészettel foglalkozzon, mivel azt igazán nagyvárosban lehet művelni.
Erre akkor döbbent rá, amikor Budapestre utazva megálltak kicsit Amszterdamban is, és fiatalon tetszett neki, hogy nincsenek autók, gyalogolni kellett, és hogy mindenhol boltok vannak, és emberléptékű a város. – Talán ott éreztem először, hogy a környezet mennyire meg tudja változtatni az ember hangulatát. Los Angelesben ha egész évben félrerakod a pénzed, akkor elmehetsz Disneylandbe, ahol végigsétálhatsz a főutcán, ami olyan, mint bármelyik főutca Európában.
Építészetet először Los Angelesben, a dél-kaliforniai USC egyetemen tanult, de ekkor nem volt biztos benne, hogy ez a szakma neki való.
Aztán a tanároknak hála megkedvelte a szakot, és közben az identitásának a magyar oldala is elkezdte érdekelni. – Egyszer egy konditeremben dolgoztam, ahol a magyar vendégek a névtáblámat olvasva magyarul kezdtek kérdezni, így gondoltam, legalább pár mondatot meg kellene tanulnom, hogy tudjak nekik válaszolni – mondja Zoltán. A második évében már Budapesten nyaralt, ahol megszállt a nagymamája húgánál, és lélekben egyre közelebb került Magyarországhoz és Európához.
A karrierje is izgalmasan indult: miután az egyetemet 2010-ben befejezte, két évig egy ingatlanfejlesztőnél dolgozott Kaliforniában, de hamar rájött, hogy őt az építészeti dizájn érdekli, és eltölthetne egy kis időt Európában. Így dolgozott először fél évet Párizsban egy építészirodában, majd északabbra, Lille-ben egy másik cégnél, ahol segített a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében egy párizsi és sanghaji irodát nyitva, majd utóbbi városban több évig vezette az építészcsapatot. – 2019-ben visszatértem Európába, és ma már a cég egyik vezető partnereként a párizsi irodából irányítom a nemzetközi szektort – mondja Zoltán, hozzátéve, amikor 2020-ban kitört a Covid, és már magyar élettársa is volt, úgy döntött: miért ne dolgozhatna Budapesten?
Építészek demokráciája
Az első nagy projektje Kínában, Sencsen városában volt: itt egy művészeti központ számára terveztek egy száz méter magas épületet, amelyben helyet fog kapni egy állandó múzeum, egy kortárs művészeti galéria, továbbá osztálytermek, zenei stúdiók, egy könyvtár és egy hatszáz férőhelyes színház. Az épületet a nagysága és komplexitása miatt időbe is telik felépíteni: Zoltánék a pályázatot 2016-ban nyerték el, a komplexumot pedig elvileg idén fogják befejezni.
– Ahelyett hogy egy nagy, fekete kockát terveztünk volna, egy függőleges campust álmodtunk meg, melyben vannak közterek is
– mondja Zoltán. Kiemeli, az épületet nehéz lett volna masszív anyagokból, például kőből megépíteni, ezért egy innovatív megoldást dolgoztak ki, amely ötvözi a klasszikus és a modern szemléletet. A homlokzat üvegtábláira márványt nyomtattak, amitől az épület egy monumentális kőstruktúra hatását kelti, ugyanakkor a külső fal áttetsző marad, ami a kulturális központ és a közösség közti kapcsolatot, párbeszédet szimbolizálja.
A másik fő projektje Budapesten, a XI. kerületi Kána-tó mellett készült el: ez a Lake11 nevű lakópark. – Ezt a lakóövezetet három építészeti csapat készítette, mi az első részét terveztük meg, körülbelül százhetvenöt lakást. És mivel nem akartunk csupa ugyanolyat létrehozni, ezért háromfajta apartmant képzeltünk el, az egyikből száznyolcvan fokos panorámában élvezhető a kilátás a közeli tóra vagy a budai dombokra. A lakásokban pedig a fűtést és a hűtést talajszondás és hőszivattyús geotermikus rendszer látja el – mondja az építész, kiemelve, számukra az a legfontosabb, hogy az emberek jól érezzék magukat az épületekben. Emellett büszke arra, hogy ők nyerték meg 2022-ben azt a pályázatot, melyet a brüsszeli Európai Parlament épületének renoválására írtak ki – igaz, a megvalósításra még várni kell.
– A pályázáskor úgy döntöttünk, hogy megvalósítjuk az európai építészek demokráciáját, így a csapatunkban több nemzet szakemberei álltak össze, volt köztük francia, spanyol, belga, dán és olasz építész is – mondja Zoltán. Míg sok építész a parlament teljes lebontását és újjáépítését javasolta, az ő tervük csupán az épület legfelső részének elbontására irányult. A helyére egy külső vázat képzeltek el, ami körbefogja az oldalakat és a tetőt, tetején pedig egy nyilvános park kap helyet, ahol egész Európa növényei zöldellenek. Így a meglévő, nehéz betonszerkezet hetven százaléka megmaradhat, miközben az új, áttetsző homlokzat beengedi a napfényt, javítva a dolgozók körülményeit, akiknek így nem kellene állandóan sötét, zárt terekben tartózkodniuk.
Kísérletezni kell
Az építész Budapestet vonzó városnak találja, főleg a fekvése és a tömegközlekedése miatt, mely szerinte más európai nagyvárosokéhoz képest is kiemelkedő. Egy dolgot azonban kifogásol, hogy a fővárosban lehetne több kortárs épület. – Budapest építészeti szempontból egy konzervatív város, amin úgy lehetne javítani, ha a tervezők mernének kísérletezni. Párizsban több ilyen példát találunk, akár lakóépületek terén is – mondja Zoltán. Budapesten jó példának tartja a japán építész, Sou Fujimoto tervezte Magyar Zene Házát, mely a Városliget fái között kapcsolatba lép a természettel.– Építészet tekintetében nekem kettős személyiségem van: egyrészt nagyon érzékeny vagyok az európai kultúrára, építészetre, míg az amerikai énem azt mondja, hogy ezen a téren Magyarországon és Európában inkább a múltba révednek az emberek, és nem a jövőbe tekintenek. Szerintem mindkettőt lehet művelni. Ha viszont nem tekintünk előre, akkor nem fogunk haladni. Amikor építészként gondolkodom, akkor arra is gondolok, hogyan fogunk élni száz éve múlva. Nem lehet ugyanúgy, mint most. Szóval valamiben változni fog a városkép is.
