A sértett örökösének összesen 1,3 millió forint kárt okozott. Az ítélet nem jogerős.
A fiatal sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.
Két embert a katasztrófavédelem munkatársai feszítővágóval szabadítottak ki.
Az épületben található 32 lakásból 43 embernek kellett elhagynia az otthonát.
Tette a bántalmazással elkövetett közösség tagja elleni erőszak megállapítására alkalmas, melynek büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés.
A baleset okait vizsgálják.
A feljelentés szerint háromszoros túlárazás történt.
Egyelőre nem világos, mi okozta a tragédiát.
Bujáki Ferenc elismerte tettét, magánéleti problémáival indokolta azt.
Négy feljelentés érkezett a rendőrséghez a Gazdasági és Energetikai Minisztériumtól, a nyomozók augusztus 31-én több ezer oldalnyi iratot foglaltak le.
A bíróság elrendelte az elkövető letartóztatását.
A szórakozóhely leszögezte, az esemény nem a vendéglátóegység területén zajlott, hanem attól távolabb, közterületen.
Az ügyészség arra tett indítványt, hogy a férfit ítéljék felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint határozott időre tiltsák el rendészi foglalkozásának gyakorlásától.
A BRFK csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást. A nyomozók tanúkat hallgattak meg és kamerafelvételeket foglaltak le.
N. Csaba 2022 óta bujkált, az FBI ez év elején kérte a magyar hatóságok segítségét a felkutatásában.
A késelés után még tudtak vele kommunikálni. Társa súlyos sérülést szenvedett, az ő állapota stabil.
Gyorsan elfogták a feltételezett elkövetőt.
Ezt követően a többi repteret is ellenőrzik.
A jelenlegi információk szerint a gyanúsított ittas állapotban volt. Azt, hogy más szer hatása alatt állt-e, a rendőrök vizsgálják.
A torna- és uszodacsarnok tetőszerkezete beomlott.
Az ügyben a Transparency International Magyarország tett feljelentést.
Gyorsan elfogták.
Egy járulékos kérdésben nem ért egyet a bíróság és az ügyészség.
A tüzet egy órán belül eloltották, de két motor, három gázpalack és több autógumi megsemmisült.
Az erkély be volt rácsozva, a konyhaablak azonban nem, onnan esett ki a gyermek.
A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást.
Pár nap alatt elfogták a feltételezett elkövetőt.
Jelenleg nem tudni semmit sem a körülményekről.
A férfi jól van, azonban a katapultálás során szerzett sérülése miatt meg kell operálni.
A kisbabát stabil állapotban vitték kórházba.