Heti abszurd;

Heti abszurd: A harangok a búsba mennek, de csak Zsolti bácsi után

Magyarország műfaja tragikomédia. Az embert hovatovább egyszerre rázza a röhögés és a zokogás. Színházban értékelnénk, ebbe itt beledöglünk. Magyarországnak jelenleg nem a globális felmelegedés, nem a menekültválság, nem a háború szele és még csak nem is az elszegényedés a legádázabb ellenfele, hanem önmaga. A rosszabbik énje. A rossz arca. A rossz döntései. És a kegyeletlenül rossz kormánya. De még ha csak ­rossz lenne. Ez a ramaty minőség a programja maga. Ezt a rosszat tartja jónak. És ez megnyugtalanító.

Semjén Zsoltról mint politikusról lesújtó a véleményem. Nem csupán egy folytatólagos ripacs, amilyen az első Orbán-kormány névleg kisgazda és földmunkás miniszterelnök-helyettese volt, akit a konzervatív koalíciós kényszer fideszes számítása szakasztott az ország nyakába, hanem egy történelmi egyház állami privatizációjának a dílere, vagy éppen totemállata (és ha már: még luxusvadászik is helikopterrel). Egy olyan hatalom miniszterelnök-helyettese, ami a civilek megfojtása jegyében Norvég Alapot nyír ki; ami Iványi Gáborék ellehetetlenítésével jószolgálati küldetést likvidál, ami az egyház pedofil bűneit sötét hallgatással takargatja; ami az erőszaktevők elleni fellépést mímelve homofób népszavazást tart a választás napján; ami taomilliárdokat öl a jól fizetett focicirkuszba a leszakadó diákok oktatása helyett; aminek a katolikus egyházfő csak családügyben vállalható, máskülönben demens vénember; ahol a miniszterelnök-helyettes legjobb barátja kígyóvállú szarjancsinak és ócska, rohadt kis prolinak nevezheti a véleményüket hangot adó fiatalokat; ami a svéd NATO-csatlakozást bottal akasztja meg, miközben körömszakadtáig ragaszkodik Putyin véres olajához, és ezzel közvetve embereket öl; ami a munkácsi bombázást a sajnálatos események közé sorolja. Sajnálatos esemény ám a…

Ez a nemzeti, patrióta kereszténydemokrácia, és ez a nemzeti, patrióta miniszterelnök-helyettes, aki a műtőklimatizálás kifejezés hallatán szimpatikusan felnyerít a Csíki-havasok alatt. De Semjén Zsolt most nagy bajban van, és én nagyon nem szeretném, ha sokáig nyomasztaná az igazságot követelő közösség nyomása, és akár csak haja szála is görbülne közben. Ha ártatlan, akkor azért, ha meg nem, akkor azért.

Bárki is a Zsolt bácsi, börtönben kell megrohadnia (és a megrohadást a négy fal között kell csinálnia, de ez másik négy fal). Ártatlan amúgy Semjén sem tud már lenni, hiszen sáros az egész kormányzati karvalykar tetőtől talpig: sok éve adósak a válasszal, hogy miért kellett kegyelmet kapnia a pedofilbűn-segéd K. Endrének. 

És tíz éven át képtelenek voltak elérni egy eredményes nyomozást a Szőlő utcai javítóintézet általuk kitüntetett és májusban emberkereskedelemmel, kényszermunkával és közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével meggyanúsított és letartóztatott egykori igazgatójának ügyében. És itt most álljunk meg egy szóra, hiszen jelentős méretű Zebrához érkeztünk (ami szintén csíkos), és a DPK-főnök kedvéért is rögzítsük: ha tíz év alatt jutott volna bármire a máskor oly roppant hatékony bűnüldözés, akkor Tuzson Bencének sem kellett volna a reggelit és az ebédet is félretéve összecsapnia a háromoldalas tényfeltáró jelentését a „szóbeszéd” terjedésének sebességéről. De mondok még valamit: ha az nem bűn, ahogy a Fidesz hazudik lényegében mindenről, már önmagában azzal is, hogy a rendszere elhazudja a valóságot a közmédiában, vagy azzal, ahogy az Európa-bajnok infláció vagy a lehangoló Covid-halálozások idején egyszer sem hallottuk bocsánatot kérni Orbán Viktort, mert nem volt ideje rá a Soros-plakátolás, a lélegeztetőüzletetés és az ukránnép-ellenes összeesküvés közben, akkor milyen alapon kérik ki maguknak az internetes fórumokon terjedő pletykákat?

A kormánypártok előtt két út állt hétfőn, a Parlamentben, amikor Semjén Zsolt nem bírta tovább cérnával a feje fölött lebegő rettentő árnyakat (a melegeknek se lehet sokkal jobb, amikor ugyanő szenvtelenül, törvényi erővel pedofilozza őket, pedig nem ők maszatolnak a rendre áldozatokat követelő gyermekvédelem körül). A két út a következő tehát: vagy azonmód előkerítenek egy Zsolti bácsit a föld alól is, akinek hasonlít a hangja a cigány fiúkat és lányokat abuzáló magas rangú politikuséhoz (az egyikhez), vagy elkezdenek csípőből tüzelni, soha nem látott megtorlással fenyegetőzni, baloldali pedofilügyek elővételét ígérni (Jézus segíts, honnan, és miért csak most?), és előrevetítik, hogy a következő napokban nyilván álhírek és hamisított bizonyítékok fognak előkerülni a globális baloldali pokol bugyraiból. Nos, mint ismeretes (nehéz volna nem értesülni róla), az utóbbit választották. A Zsolti bácsi-kaszting melós lett volna, ráadásul időigényes is. Márpedig a hatékony krízismenedzsment nem téblábolással, hanem gyors és egyenes válaszokkal torlaszolja el a futótűzként terjedő híresztelések útját. Vagy magával Zsolti bácsival. Sokat segítene, ha a Fidesz–KDNP nem úgy gondolkodna nullkilométeres kora óta, hogy a hiba, a tévedés, a melléfogás, az esendőség, ne adj’ isten a bűn beismerése nem patriótához méltó cselekmény, erodálja a közhatalom-gyakorlókba vetett bizalmat, márpedig ők nem tehetik ki Mária Országát a komcsiuralom (és ezzel a magyarság magabiztos kihalása) megismételt kockázatának. Sok háborúság származott már hasonló beteges hatalomféltésből, és ebből is fog még.

A Fidesz abban utolérhetetlen világbajnok, ahogy az általa bűnnek kikiáltott események után koslat. Káncz Csaba geopolitikai szakértőt például öt fegyveres érte tetten otthon tartózkodás alapos gyanúja közben, és mind az öten lefoglalták a számítógépét, amin a vélelmeit megosztotta a Szőlő utcai ügyben kevés látványos mozdulatot mutató bűnüldözésről és a pedofil ragadozásban érintett állítólagos magas rangú politikusokról. A propaganda is ezer foggal vetődött az MI6-szel is összeboronált Kánczra, csütörtök estére már azt is kiderítették, hogy „Magyar Péterhez is köthető a Szőlő utcai álhírbotrány főszereplője”. Írd és mondd, Káncz Tisza-tartalmakat lájkolt! Ha Káncz netán Jimmy Kimmel-videók alatt is tetszését fejezte ki, akkor egyenesen az amerikai illiberális őrülettel és a CIA minden erejével találja szemben magát szegény.

Kimmel az a műsorvezető-humorista, akit Trump nyomására egy hétre partvonalra tett a Disney, mert a republikánus haragvás szerint nem a kellő tisztelettel beszélt a meg­gyilkolt Charlie Kirkről. Aki sokakról nem a kellő tisztelettel beszélt. Kimmel könnyekig hatódva, elcsukló hangon mondta: sosem állt szándékában bagatellizálni egy fiatalember meggyilkolását, és sosem akart egyetlen konkrét csoportot sem hibáztatni az erőszakért. Tanulhatnánk ebből. Idehaza sem a komplett konzervatív oldal miatt vetett véget életének a kiváló rendőr, Szabó Zsolt hódmezővásárhelyi kapitány, de a Lázár János égisze alatt működő Promenád24 portál lejárató cikke bizonyosan nem segített a tragédia elkerülésében.

Nem felelős a komplett konzervatív oldal Reisz Pál atya bugris gesztusáért sem, amivel Hadházy Ákos keddi tüntetését igyekezett szétharangozni a Ferenciek terén (17 percig tolta rendületlenül), ahol az orosz ellenzéki hős, Alekszej Navalnij emlékét is megidézték. A szerzetes szerint a szent harang elzavarja a bűnt, amit a demokratikus tüntetés jelképei képviseltek, de ennél nagyobb állatságot is hallottunk már. 

Nem a teljes jobboldal tehet arról sem, hogy a templom igazgatója, az Áder János által lovagkereszttel ékesített Kálmán Peregrin egyszer a misét utcára kihangosítva buzdított Fidesz melletti szavazásra.

Nagy a baj, amerre a szem ellát. És van az a pillanat, amikor a mégoly lendületes kormányzás közben is érdemes megállni, és szétnézni picit: hová a bánatba jutottunk! A valóságból következő helyzetértékelés sosem jelentéktelen a hogyan továbbhoz. A Fideszt ráadásul nem fogja szétharangozni Reisz atya, pedig igény éppen volna rá, ahogy ok is bőséggel, ha már a jókedvnek nincs is sok maradása errefelé.

Minden gyereknek joga van a támogatáshoz és az egyenlő esélyekhez, ám a látás-, hallás-, mozgássérüléssel vagy autizmussal élő gyermekek szülei nap mint nap szembesülnek olyan akadályokkal, amelyek a mindennapi életet és a nevelést is megnehezítik. Riportunkban beszélgettünk velük arról, milyen kihívásokkal találkoznak, milyen tapasztalataik vannak az integrációról, az akadálymentesítésről, melyek bár uniós előírások, sokszor csak papíron léteznek. A vágyaikról is kérdeztük őket, mi segítene a gyermekük elfogadásában, beilleszkedésében, későbbi boldogulásában, ami persze minden szülő legfőbb aggodalma, bármilyen gyermeket nevel.