Csepel mindig is különleges hely volt Budapest térképén. Az egykori ipari központban a nehézipar leépült, ugyanakkor a víz közelsége természetes terepet teremtett a vízi sportoknak. Az evezés már a XX. század közepén megjelent, és hamar közösségszervező erővé vált. A Csepel Evezős Klub története helytörténet is, hiszen nem ritka, hogy egykor a mai fiatal evezősök nagyszülei is hajóba ültek itt.
Minden hétfőn és szerdán, amikor megyek le edzeni, hasonló érzés fog el, mint Az aranyemberben Timár Mihályt, amikor rábukkant a Senki szigetére. Leszállok a buszról a papírgyári megállóban, és rögtön egy aszfaltozott mellékútra térek le. Kiszakadok a hektikus, állandóan feszült városi forgalomból, és a hátam mögött hagyok mindent, ami miatt feszélyeztem magamat. Átmegyek a Gubacsi híd alatt, majd megérkezem az evezősklubba, melynek épületei ugyanúgy állnak, mint amikor 1948-ban megépültek: nemes egyszerűséggel Csepelen megállt az idő kereke.
Együtt, mozgásban
Nem kellett elitcsaládból érkezni ahhoz, hogy valaki itt hajóba ülhessen, elég volt a kíváncsiság és a kitartás. Ez a nyitott, közösségi szellem a mai napig jellemzi Csepelt.– Itt nem teszünk különbséget egymás között, hiszen a hajóban is mindenki együtt, egyszerre mozog. Egyszerre szállunk a hajóba, egyszerre mozgunk, egyszerre fogunk vizet. Mindenki tudja és érti a maga dolgát. Ellenkező esetben ugyanis csúnya borulás is lehet a sportolás vége – jegyezte meg a sportág néhány „bravúrját” illetően Árvai András, a klub edzője.
Csepel a versenyzés területén is sokat adott az országnak: az 1968-as mexikói olimpia minden idők legjobb evezősszereplése volt, olimpiai ezüstéremmel, benne három csepelivel, Melis Antal, Melis Zoltán és Csermely József személyében, a negyedik tag, Sarlós György pedig Ferencvárost képviselte. Olyan példaképek ők, akik a mai napig a klub meghatározó örökségét képezik. A Csepel a kétezres évek közepéig minden évben az ország legeredményesebb klubja volt az evezősök pontversenyében, Széll Domonkos, Schneider Henrik, Ölschléger Róbert és Szögi László olimpikonok pedig a mai napig aktív tagok – tudtuk meg az edzőtől. Csepelen nagy gondot fordítanak a tehetséggondozásra is. Az evezősklub ennek megfelelően tudatosan fejleszti az infrastruktúrát, új hajókat és eszközöket szerez be, az edzői is folyamatosan képezik magukat. A közösség szelleme itt is tetten érhető: közös erővel újítottuk fel például a konditermünket, és együtt festettük újra a lapátjainkat is.– A cél, hogy minél több fiatalnak lehetőséget adjunk, hogy kipróbálják magukat a sportágban. Nem mindenki lesz válogatott, és még kevesebben fognak élre törni, de hogy mindenki gazdagabb lesz az élménnyel, az biztos. Ez a klub számára legalább olyan fontos, mint a versenygyőzelem – szögezte le Árvai András.
Kiszakadás a természetbe
A XXI. század fiataljai egészen más közegben nőnek fel, mint szüleik vagy nagyszüleik. A digitális világ, a közösségi média folyamatos jelenléte és a városi életmód távol tartja őket a természetközeli élményektől. Az evezés pont ezt hivatott kínálni: kiszakadást a zajból, közösségi élményt és testet-lelket erősítő mozgást.– Már az ’50 es években megépült a klub tanmedencéje, ahol a téli időszakban is tudtak edzeni. Azóta a Concept 2, az RP–3-as szárazföldi evezőgépeknek és az ergbike-oknak köszönhetően modernizáltuk az edzőtermi lehetőségeket is – sorolta Árvai András.
A Csepel edzői gyakran mondják, hogy „az első vízre szállás mindent megváltoztat”.
A fiatalokkal előfordul, hogy először bizonytalanok, de amikor érzik, hogy a hajó megindul a vízen, és összehangolódnak társaikkal, valami kattan: ez a közös ritmus élménye.
És bár az evezés nagy fizikai kihívást jelent, nem az erő az elsődleges, hanem inkább a kitartás. Amikor pedig a fiatal evezős az okostelefonját teszi le a partra, hogy vízre szálljon, valójában ugyanazt az örömöt, szabadságérzetet éli át, mint szülei és nagyszülei évtizedekkel ezelőtt.
A fiatalokat az edzéseken kívül a programok, közös edzőtáborok is összehozzák. A szülők, edzők, egykori versenyzők és a jelenlegi fiatalok valódi közösséget alkotnak. Sok család életének természetes része lett, hogy a hétvégéket a Duna-parton töltik, közösen szurkolnak, edzéseket néznek, vagy éppen részt vesznek a klub hagyományos rendezvényein.– A klubban a valós emberi kapcsolatok a legfontosabbak, itt életre szóló barátságok köttetnek, egy siker, és sokszor egy közös kudarc is valós emberi érték – összegezte az edző.
„Szeretem az ergót”
Bárki elkezdhet evezni, nem kellenek hozzá különleges adottságok. Aki viszont úgy dönt, hogy belevág, legyen tisztában vele, hogy az egyik legösszetettebb sport, ahol egyszerre számítanak a fizikai, technikai és mentális adottságok. Nagyon is sok múlhat azon, hogy az ember hogyan tudja kivitelezi az adott mozdulatsort, továbbá jómagam is tapasztaltam, hogy szinte mindig találok olyan részt, amin tudok javítani. A magasság ugyanakkor itt előny: hosszabb karral jobban meg lehet húzni az evezőt. Mai napig emlékszem, hogy megörültek nekem és a kereken 200 centis magasságomnak a csepeliek, amikor először mentem hozzájuk. András mondta is, hogy „rám pakolnak még vagy 10 kiló izmot, és egész jó evezős lehetek”.
Az evezés kitűnő tréning az emberi szervezet számára, lényegében minden izmot megmozgat. Ennek jelentős részét – mintegy 60 százalékát – a lábmunka adja, ezt követi a törzs 20, majd a karok szintén 20 százalékkal.
A sport hosszú távon fejleszti az állóképességet, az izomzatot, a koncentrációt és az egyensúlyérzéket. Pozitív hatással van a szív- és érrendszerre, a légzőszervrendszerre, az izomerőre és az anyagcsere-folyamatokra, nem utolsósorban kíméli az ízületeket és a gerincet. Sokkal kitartóbban veszi az élet nehézségeit az az ember, aki rendelkezik evezősmúlttal, ugyanakkor önfegyelem és csapatmunka terén is fejlődhetünk.
Edzőtermi edzéskor is egyszerre mozgunk, együtt húzzuk az „ördög szekerét”. András szokta nekünk mondogatni közben, hogy: „szeretem az ergót” – mire mi fintorgunk egyet a „bajszunk alatt”, és edzünk tovább. A sikeres ergózás titka ugyanis nem más, mint hogy megtanuljuk „uralni” a gépet: ehhez szükséges egyrészt, hogy fejben is átállítsuk magunkat, másrészt, hogy tényleg szeressük, amit csinálunk. Ezt hivatott erősíteni a „szeretem az ergót” kifejezés.
A legdemokratikusabb sport
Itt is megvannak azok a szakkifejezések, amiket csak az ismerhet, aki ezt a sportágat űzi: ilyen például a „rákot fog”, ami arra utal, ha valaki rosszul fordítja a lapátot, és a víz lehúzza azt. A „fűszernövény” pedig nem más, mint a hínár, ami sajnos a felmelegedő víz miatt egyre több a Ráckevei Duna-ágban is.
Persze evezés közben is akadhatnak érdekes helyzetek. Előfordul néha, hogy – a horgászok nem kis bosszúságára – felszedünk egy-két bedobott horgászzsinórt. Ez pedig felhívja a figyelmet a vízi közlekedés szabályaira is.
Mint a legtöbb sportnál, itt is kulcsfontosságú a körülményekhez történő alkalmazkodás. A széljárás, a hullámzás, a vízjárás és az időjárási és hőmérsékleti viszonyok folyamatosan változó tényezői jelentős mértékben befolyásolhatják az edzéseket.
Ugyanakkor fontos tisztában lenni azzal is, hogy a sport olyan tevékenység – és ebből a szempontból mindegy, mit is űz az ember –, aminél benne van a pakliban, hogy megsérülünk. – A sportsérülést a legkönnyebben a helyes mozgás elsajátításával, a megfelelő bemelegítéssel, az edzés utáni nyújtással és a sportos életvitellel lehet elkerülni. Klubunk nagy hangsúlyt fektet ezen elvek átadására, legyen szó tízéves gyermekről vagy idősebb szabadidős versenyzőről – jegyezte meg az edző.
Az evezés továbbá tiszteletre is tanít: nem véletlenül mondogatja András, hogy „az evezés a legdemokratikusabb sport”. Itt nincsenek csalások, nincsenek lehúzások vagy igazságtalan bírói döntések. Itt azt nyújtod, amire valóban önerőből képes vagy. Ha kevesebb fért bele az aznapi edzésbe, akkor kevesebb. Tudni kell örülni a kevésnek is.
