– Nagyon régóta léteznek olyan könyvek, amelyekben nincsen szöveg, de azok nem feltétlenül mesélnek el egy történetet. Ilyenek a legkisebbeknek szóló babalapozók. Ezzel szemben a csendeskönyvben a rajzok vagy festmények egy történetet mondanak el, vagyis a vizuális narráció eszközeivel kibontanak előttünk egy sztorit – mondja Máray Mariann, aki szerint akkor jó egy csendeskönyv, ha a sztoriját két-három mondatban el lehet mondani. A 2024-es Az a sok magányos ember (All the Lonely People) című könyve például arról szól, hogy egy társasházban különböző korú, élethelyzetű magányos lakók élnek, akik egy nap észrevesznek egy macskát, aki a tetőre mászik, mire az emberek elhatározzák, hogy közösen megmentik, miután barátság alakul ki köztük, és együtt ünnepelnek.
– Ez a történetem elég egyértelmű, de hogy melyik olvasóban milyen emlékeket vagy gondolatokat ébreszt, az attól is függ, hogy az illető hány éves, honnan jön, hol nevelkedett, mi foglalkoztatja vagy milyen traumái voltak az életében – mondja a szerző, hozzátéve, ezen tényezőktől függ az is, hogy ki hogyan meséli el a történetet.
Mindez után felmerül a kérdés: hogyan lesz valakiből csendeskönyvszerző? – Az illusztrátori utam elég rendhagyó volt, mert bár 2012-ben, a diploma után elkezdtem dolgozni, valamiért egyre kevesebb megrendelést kaptam, aminek az volt az oka, hogy szerintem a magyar közönség nem volt felkészülve az én stílusomra, így nem vették annyira a könyveimet. Ezért egy idő után elkezdtem jelentkezni külföldi pályázatokra, és akkor ráleltem Mulazzo város Silent Book Contest nevű nemzetközi csendeskönyvversenyére, melyhez nem kellett szerzőtárs, ami nekem jól jött, mivel
én imádom, ha egy könyv oldalain csakis enyém az egész tér, és nem kell szövegdobozoknak helyet hagyni, amit nem is szeretek, mert annyira burjánzó a képi világom
– mondja Mariann. Erre készítette el az egy zebráról és egy majomról szóló Amíg te alszol című könyvét, és közben rájött, hogy teljesen más munkamódszert kell alkalmaznia, hiszen ezúttal nem szöveget illusztrált, hanem csakis képekkel adta át a saját történetét.Tavaly aztán a Csimota Kiadó úgy döntött, hogy csendeskönyveket jelentet meg, melyekből az első kettő Marianné volt: ez volt a már említett Az a sok magányos ember és az autizmusról szóló Elérhetetlen című könyve, mely ráadásul idén az év legjobb gyerekkönyveiért járó Hubby-díjat is megnyerte illusztráció kategóriában.
Mariann az alkotás során pedig egyre inkább ráérzett a csendeskönyvek „logikájára”, vagyis hogy miként kell felépíteni a cselekmény vázát, hogy ki kell találni, melyik oldalra milyen kép kerüljön, és törekedni kell arra is, hogy a képi történetmesélés eszközeivel minél jobban sikerüljön átadni azt, amit szeretne. Ezért nem mindegy, hogy egy csendeskönyvben mit mutat a képkivágás, azaz mi látható a képeken, vagy milyen színeket látunk, milyen azok dinamikája, és a fókusz hova, melyik karakterre vagy részletre esik, vagy az egyes szereplők melyik irányba haladnak. Mariann ezért, hogy tesztelje a munkáit, miután elkészült egy könyvvel, mindig megmutatja a barátainak, hogy jelezzenek neki vissza, sikerült-e a történetet érthetően elmesélnie. – Ezekben a könyvekben semmi sincs véletlenül, minden kis részletnek jelentősége van, hiszen azokból fogja megfejteni a néző, hogy mi történik a képeken.
Élet a búra alatt
A csendeskönyvek egészen elvont témákat is képesek megjeleníteni és átadni az olvasónak. Ilyen Mariann autizmusról szóló, Elérhetetlen című könyve, melynek főszereplője egy üvegbúra alatt növekvő fiú, aki anyukáján kívül nem enged be mást a kis „birodalmába”, de azért a képzeletbeli lepkéi nyugodtan szálldogálhatnak ott. Sőt, a búrában ő maga is szeret lepkévé alakulni, de ha ezt a búrát leemelik róla, akkor félni kezd, mert a többi ember és a nagyvilág zaja megijeszti őt. Jobbnak látja hát, ha egyedül marad, és inkább matekozik, a számokkal amúgy is jól meg lehet tölteni ezt a saját helyet. Az utolsó képen azonban egy másik fiú is feltűnik, aki szintén egy búra alatt él, ám nála nem számok vannak a búra alatt, hanem mindenféle szín, ő ugyanis festőnek készül. A két fiú pedig barátságot köt, és a főszereplő megengedi a másiknak, hogy belépjen a búrájába, ahol ő matekozik, míg a másik fest.– A történetemmel nem az volt a célom, hogy elmagyarázzam, mit jelent az autizmus, hiszen sok ilyen könyv létezik. Hanem lírai szempontból akartam megközelíteni ezt a témát, hogy átélhetővé tegyem az olvasó számára – mondja az illusztrátor. Ezért is van jelentősége annak, hogy a történet elején a búrába csak az anyuka és a család kutyája tud bemenni, hiszen nekik a fiú meg meri mutatni a világát, míg másoktól elzárkózik.
Beszélni a halálról
Mariann legújabb, Így megy ez című könyve a halálról szól. Ebben két, párhuzamosan futó történetet látunk: az egyiken egy egérnek éppen kölykei születnek, míg a másikon egy egér fokozatosan öregszik, majd meghal, aztán látjuk, ahogy a föld alatt a csontvázát körbeveszik a rovarok, majd a hűlt helyén fű és növények nőnek. Ezután a már felcseperedő egérgyerekek az anyukájukkal útnak indulnak, és egy tóhoz érve számos víziállattal találkoznak, de a tó fenekén látni egy halat, amelyből már csak a csontváza maradt.– Attól még, hogy a gyerekek nem tudnak a világról mindent, ugyanolyan emberek, mint mi, és ugyanúgy képesek feldolgozni a történéseket.
Nyilván nem kell nekik direktben elmondani, hogy az élet egyszer véget ér, de ilyen mesékkel meg lehet velük értetni, hogy ez a dolgok rendje. Nekem négy gyerekem van, és ezzel a témával óhatatlanul találkozott már mindegyik.
Egészen pontosan emlékszem, hogy melyikük hány éves korában eszmélt rá, hogy egyszer eljön a vég. Az egyikük például úgy jött rá, hogy látott az utcán egy halott madarat. A legkisebb, Minka, aki autizmussal él, pedig kétéves volt, amikor felvett egy halott darazsat az ablakpárkányról, és kérdezte, hogy mi van vele, mire mondtam, hogy elpusztult, amikor is láttam rajta, hogy a rovart a tenyerében tartva leesik neki, hogy ez vele mint emberrel is meg fog történni. A másik lányom, Róza pedig, amikor ötéves volt, egy halállal kapcsolatos történet kapcsán tette fel a kérdést, hogy akkor vele is ez lesz? Ezekről a témákról muszáj beszélni, mert nem lehet úgy tenni, mintha ez a dolog nem létezne. Ha nem beszéljük meg ezeket, annál nagyobb lesz a pofon, amit az élet ad. És így is, úgy is kiderül az igazság valamilyen módon – mondja Mariann, aki szerint a gyerekeket meg lehet azzal nyugtatni, hogy a halál után is folytatódnak a dolgok. – Rengetegféle hit létezik, hiszen a halott reinkarnálódhat más testben, vagy ott lehet a fákban, a kövekben, vagy lehet vele találkozni ott fenn, a mennyországban – mondja a szerző, akinek új könyve hátsó borítóján a halott kisegér is egy felhőn áll.
