Az Eötvös Collegium megalapítását Eötvös Loránd tudós és kultúrpolitikus szellemi öröksége inspirálta. Gondolata az volt, hogy a magyar értelmiség jövőjét és az akkori tanárhiányt a tanárképzés erősítésével lehetne felfrissíteni. Az internátus sajátos, magyar karaktert kapott: a legkiválóbb hallgatók képzőhelye és a tudományos élet egyik legfontosabb műhelye lett. Az első 50 évben mintegy 400 középiskolai tanárt és 44 akadémikust adott az országnak – emlékeztetett Horváth László, a Collegium igazgatója.
Az internátust 1950-ben bezárták, épületét a Tanfolyamellátó Vállalat kapta meg. Kapuit 1958-ban nyitotta meg újra mint diákotthon, majd 1983-tól lett szakkollégium. Az alapértékek azonban mindvégig megmaradtak: a tudomány iránti elkötelezettség és az autonóm, felelős értelmiségi szerepvállalás.
Kodály Zoltán, Mendöl Tibor, Kosáry Domokos, Szekfű Gyula, Bay Zoltán, Kucsman Árpád vagy Borzsák István neve ismerősen csenghet az olvasóknak, ők mindannyian Eötvös collegisták voltak.
Más-más területen, de egyformán a Collegium szellemiségének jegyében formálták a magyar tudományos életet és közéletet.
2016-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központja is a Ménesi úti épületbe költözött, így az együttműködés tovább erősítette a „tudós tanárok” képzésének évszázados hagyományát. A Ménesi úti közösség pedig ma is bizonyítja: a kimagasló tudományos teljesítmény hosszú távon csak szervezett keretek között, tudatosan ápolt értékek mentén bontakozhat ki.
Műhelyek és mentorok
– Az Eötvös collegista szellemiségéhez és értékrendjéhez hozzátartozik, hogy a tudás megszerzésében elhivatott legyen, és minderre nem csak a szakmai műhelyek biztosította keretekben törekedjen – fogalmazott Horváth László igazgató.
Az Eötvös Collegium sajátos helyet foglal el a magyar tudományos életben: egyszerre hallgatói közösség és kutatói műhely. Hallgatói hagyományosan nemcsak egyetemi tanulmányaikban jeleskednek, hanem önálló kutatásokat is végeznek, konferenciákon szerepelnek, publikációkat készítenek, műhelymunkát folytatnak. Az intézmény mentoráló rendszere, a szakkollégiumi programok, valamint a belső tudományos élet ideális környezetet biztosítanak arra, hogy a fiatalok már pályájuk kezdetén megtapasztalják a tudományos munka felelősségét és szabadságát. Innen ered a Collegium mottója is: „Szabadon szolgál a szellem.”
Az internátus 130 év történelmének lenyomatát viseli magán, ezalatt folyamatosan képes volt alkalmazkodni a változó tudományos és társadalmi kihívásokhoz. A XX. század politikai viharai többször is veszélyeztették működését, ám minden átalakulás után képes volt újra megerősödni. A XXI. században a Collegium kutatói hálózata már nemcsak magyarországi, hanem nemzetközi együttműködésekbe is bekapcsolódik. A kollégisták ösztöndíjakkal, külföldi tanulmányutakkal és konferenciaszereplésekkel gyarapítják tudásukat, valamint öregbítik az internátus hírnevét.
A Collegium szinte minden tudományterületen képviselteti magát: a bölcsészettudományok, a természettudományok és a társadalomtudományok, a gazdaságtudományok és az informatika hallgatói együtt alkotják szellemi közösségét. Ez az interdiszciplináris légkör különleges inspirációt ad a kutatáshoz, hiszen a különböző tudományterületeken tevékenykedő hallgatók eszmecseréje gyakran új felismerésekhez vezet.
Horváth László három korábbi igazgató nevét emeli ki: Gombocz Zoltánét, aki nemzetközileg elismert kutatóként a kimagasló tanulmányi eredmény iránti igényt és ennek a hátterét honosította meg, Keresztury Dezsőét, aki révén az európai szellemiség és nyitottság verhetett gyökeret e falak között, és Szabó Miklósét, aki ezeket az elveket már korábban szervezett formában egyesítette, követte – az ő nevéhez köthető az internátus felvételije során alkalmazott „fejkopogtatás” is (felső képünkön).
– Műhelyvezetőink nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően külföldi kutatók is rendszeresen tartanak előadásokat az internátusban, illetve működnek együtt a collegistákkal műhelymunkáikban. Jelentős kapcsolataink vannak többek között francia, osztrák és német kutatókkal is – tette hozzá az igazgató.
A legnagyobb népszerűségnek a konferenciáik közül a Bizánc és a Nyugat című, nemzetközi bizantinológiai konferencia örvend: közel 300 fős látogatói létszámával idén immár tizenegyedik éve rendezi meg a Collegium, hét országból érkeznek kutatók az eseményre.
A szakmai műhelyek emellett egyénre szabottan is igyekeznek támogatni a hallgatók fejlődését és kutatói tevékenységét.
– Egyes tudományok, tudományterületek kutatása sokszor külön támogatást, például háttérismereteket is igényelhet, amihez a hallgatók mentortanári segítséget is kapnak – jegyezte meg Fazekas István, a történészműhely vezetője, aki egykor maga is Eötvös collegista volt. A történészműhelyből többen mennek továbbtanulni doktori iskolába, az utóbbi néhány évben két hallgató is az ELTE Történeti Intézetének berkein belül talált munkát.
– Műhelyünkből szép számmal helyezkedtek el akadémiai szférában tanulmányaik befejezése után. A mi munkánk a műhelyben az egyetemen megszerezhető ismereteket igyekszik kibővíteni, illetve az önálló kutatásra készít fel. Mindez a későbbiekben pedig jó alapja lehet a doktori iskolai tanulmányoknak – tette hozzá Győri Róbert, a Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudományi Műhely vezetője, aki szintén e falak között töltötte egyetemi éveit.
A közösség megtartó ereje
A Collegium története mindig is a közösségről szólt, amit e sorok írójaként én magam is megtapasztalhattam. Életem egyik legmeghatározóbb része volt, hogy Eötvös collegista lehettem: a Collegium mindvégig támogatott, közössége pedig kiállt mellettem akkor is, amikor a magánéletem során nehézségekbe ütköztem.
Otthon volt az otthonom mellett, egy sziget a budapesti forgatagban, amely patinás épületével a Gellért-hegy oldalában mindig szilárd pont volt számomra a változó körülmények közepette is.
A közös lakhatás és a közösségi programok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a collegisták életre szóló kapcsolatokat alakítsanak ki. Vannak a collegium egészét megmozgató események, mint az évnyitó, a gólyatábor, a gólyahétvége, a Convivium, a karácsonyi és a húsvéti ünnepségek, valamint a külföldi utak. A fakultatív programok, például filmklub, társasjátékest, színjátszókör, íróműhely vagy a Biblia-kör szintén népszerűek a collegisták körében.
– A közösségi élet szempontjából kiemelném a szobaközösségeket, amelyek gyakran a végzés után is tartják egymással a kapcsolatot. A Collegium közösségében ugyanakkor mindenki ismer jóformán mindenkit, és mindenki kiveszi a részét a programokból és azok szervezéséből – osztotta meg Cziráki Kamilla, a Collegium választmányi elnöke.
Meghatározó szerepet töltenek be továbbá a műhelyközösségek is. Ezek a szakmai együttműködésen és a műhelyórákon túlmenően is rendszeresen tartanak zárt körű programokat – például gyűléseket, kirándulásokat, szalonnasütéseket vagy éppen közös főzéseket.
Ez az élmény ugyanúgy jelen van a Collegium öregdiákjai között is: az ALUMNI szervezeten keresztül rendszeresen tartanak ők is összejöveteleket, programokat. Tagjai közül többen is meghatározó szerepet vállalnak a későbbiekben az egyetem kulturális-közéleti életében, szoros kötelékük az alma materhez mindvégig megmaradt.
Az évforduló éppen ezért nemcsak a jelenlegi collegisták számára meghatározó, hanem a teljes ALUMNI-közösségnek is.
A Collegium közösségi szerepe ugyanakkor tágabb értelemben is értelmezhető: a magyar tudományos élet és értelmiségi közeg számára mindig lényeges pont volt. Az itteni közösség hatása túlmutat falain, a társadalom egészét gyarapítja.
A jövő kihívásai
Az internátus vezetősége elkötelezett, hogy az egyetemi keretek között működő Erasmus cserekapcsolatait erősítse, továbbfejlessze, amihez a műhelyvezetők külföldi kapcsolatai kitűnő alapul szolgálhatnak. Folyamatosan igyekeznek emellett fejleszteni, újítani a 2013-ban történelmi emlékhelyként elismert épületet is, hogy az technikai felszereltségben és eszközök terén is eleget tegyen a jelen kor elvárásainak, és továbbra is a hallgatók kutatását és bentlakását szolgálja. Ennek részeként fejlesztik tovább a történészműhelyt is: a következő félévben új helyet kap a Collegium levéltára, amitől azt remélik, ösztönzőleg hat majd a történészhallgatók collegiumtörténeti kutatásaira is.
A mai világban, amikor az akadémiai közeg és a fiatal értelmiség szerepe is változóban van, a Collegium üzenete különösen időszerű: a tudományos kiválóság nem öncél, hanem a közösség és a nemzet javát szolgáló érték.
A 130 év után is élő intézmény előtt új kihívások állnak: a digitalizáció, a tudományos verseny és az értelmiségi szerepek átalakulása mind új feladatokat hoznak. Az intézmény jövője azon múlik, képes lesz-e továbbra is megtalálni az egyensúlyt hagyomány és innováció között, és a közösség erejére támaszkodva reagálni a változó körülményekre. A jubileum tehát nemcsak emlékezés, hanem megerősítés is: az Eötvös Collegium továbbra is az a hely, ahol a tudomány iránt fogékony fiatalok otthonra is találnak.
