brand;dizájn;arculat;grafikus;SZFE;Freeszfe;

Déri Enikő és Demeczky Nóra

Kezük között születnek a szerethető márkák

A DE_FORM grafikai stúdió már számos cégnek, intézménynek és kiállításnak tervezett letisztult stílusú, minimalista logót vagy arculatot. A kezdetekről és a csapat napi munkájáról a két alapító, Demeczky Nóra és Déri Enikő dizájner mesélt a Visszhangnak.

– Hatszázhúsz projektünk volt az elmúlt tíz évben. Voltak köztük nagy, komplex arculatok, de kisebb kiadványok is. És ez kihatott az életünkre is: sokkal több időt töltöttünk egymással, mint a családunkkal, és kialakult köztünk egy szimbiózis, szavak nélkül is érteni kezdtük egymást – meséli Demeczky Nóra, aki Déri Enikővel már tíz éve dolgozik együtt a DE_FORM nevű cégükben. Mindez az irodájukban is érződik: a polcokon számos színes és stílusos kiadványuk sorakozik, a falakon pedig az általuk álmodott poszterek.

A barátság és a munkakapcsolat huszonévesen kezdődött: mindketten a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre jártak tervezőgrafika szakra, és az utolsó félév egyik kurzusán ismerték meg egymást, majd Nóra elindította a galériaként és dizájn­shopként is működő Szív 17 nevű közösségi irodát (coworking ­space) a hetedik kerületi Szív utcában, ahol eseményeket, előadásokat, vásárokat és workshopokat tartottak. A helyhez Enikő is csatlakozott, de ekkor még szabadúszóként dolgoztak Nórával, ám hamar közös projekteket vittek. – Azt vettük észre, hogy minden magától alakul, sok feladatunk volt, rengeteg grafikát, arculatot készítettünk kiállításoknak, eseményeknek, így lett egy gazdag portfóliónk, és akkor úgy döntöttünk, hogy adunk egy nevet a kétfős csapatunknak, és ez lett a de_form stúdió – meséli Enikő.

A cím több szinten is szimbolikus volt, mivel abból a „de” tag reflektál a két alkotó családnevének kezdőbetűire (Déri, Demeczky), illetve a design szó első betűire is. 

– Sok stúdiónak nehezen lehet megjegyezni a nevét, ezért arra gondoltunk, hogy mi egy rövid és könnyen megjegyezhetőt választunk, ezáltal a brand is erősebbé válhat, illetve azért is illik ránk, mert Enikővel egymás gondolatait formáljuk és deformáljuk, ami jól átadja a kettőnk kapcsolatát. A de_form névben az alsó vonás pedig mint grafikai elem kiemel minket a többi grafikai stúdió közül – mondja Nóra, hozzátéve, sok külföldi projektjük van, így más országban sem okoz gondot kiejteni az angolos nevüket, és az máshol is jelentéssel bír.

Beszédes téglalapok

Nóra és Enikő első közös projektje egy kiállítási koncepció volt, és már ekkor felismerték, hogy gördülékenyen dolgoznak együtt. – Enikővel hasonló vizualitással és eszmeiséggel közelítünk meg dizájnprojekteket, és mivel tudásban és eszközökben jól kiegészítjük egymást, ezért nem kellett mást bevonni a munkálatokba – mondja Nóra. Ebben az első, 2015 és 2020 közti időszakban az egyik legnagyobb sikerük az volt, amikor 2016-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetem nyílt pályázatára terveztek arculatot, melyet az egész egyetem közössége és alumnái megszavaztak, majd a kialakult shortlistből őket választotta ki az egyetem vezetősége.

A minimalista logó három egybefüggő téglalap volt, alatta SZFE felirattal, melyet aztán az intézmény szabadon felhasználhatott ügyviteli nyomtatványokon, ajándéktárgyakon, vászontáskán, online felületeken, másrészt a jelkép téglalapjait jól lehetett animálni, így akár azokban külön-külön is vi­deót lehetett vetíteni. 

– Ezzel a jellel több dologra akartunk reflektálni. A tervezés előtt voltunk az egyetem Ódry Színpadán, ahol minden fekete volt, a falak és a lépcső is, ezért döntöttünk a fekete szín mellett. A három téglalap pedig egyszerre reagál a színházra, a nézőtérre, illetve az egyes elemek a 16:9-es képarányukkal a filmre, vagyis a széles vászonra – mondja Nóra. Az egyszerű jelre pedig egy dinamikusan változtatható, moduláris rendszert alakítottak ki, ami azt jelenti, hogy az egyetem munkatársai és a hallgatók is könnyen tudták azt használni, például plakátokon és prezentációkban. – Szeretünk úgy gondolkodni grafikai rendszerekről, hogy azt a nem dizájnerek is tudják alkalmazni. Hiszen ha túl bonyolult a rendszer és túl összetett a dizájn, akkor az alkalmazás során az egész szét fog esni egy ponton – mondja Nóra, hozzátéve: – Mi a munkánk során valójában készítünk egy grafikai rendszert, amiben lefektetjük az alapokat, és utána ezzel valakinek dolgoznia kell. És sok esetben ez a valaki nem egy grafikus, hanem egy irodai alkalmazott, akinek össze kell raknia egy hírlevelet. Ezért nekünk fontos, hogy olyan arculati kézikönyvet rakjunk össze, ami egyszerű, és könnyen alkalmazható – mondja Nóra.

A történethez hozzátartozik, hogy a de_form a FreeSZFE-projektben is benne volt, a demonstrációk során rengeteg matricát nyomtattak ki fekete-fehérben, illetve megosztották a logó forrásfájlját is, hogy a hallgatók szabadon használhassák azt a tüntetéseken.

Nagykorúvá válás

2020-ban a kéttagú csapat több dizájnerrel bővült. – Ekkor jött a Covid, és az életünknek egy olyan szakaszába léptünk, amikor azt éreztük, hogy ennyi projektet nem tudunk már ketten vinni. Ekkor döntöttük el, hogy fel kellene venni egy embert, hogy besegítsen nekünk, aztán már két emberre gondoltunk, aztán hogy alapítsunk egy kft.-t, de ahhoz üzleti terv és vízió kell, vagyis többéves stratégia, aztán meg kitaláltuk, hogy kiállításokat is rendezzünk, amikhez installációkat is tervezünk, meg szövegeket írunk, mígnem rájöttünk, hogy ehhez nem alvállalkozókat kell keresnünk, hanem egy egész csapatot felépítenünk – mondja Nóra.

Így lépett szintet a cég, és a kisbetűvel írt de_form csupa nagybetűs DE_FORM lett, azaz a vállalat ténylegesen és szimbolikusan is nagykorúvá vált. A névből a stúdiót pedig elhagyták, és helyette már „design agency”, azaz dizájnügynökség lettek, így fejezve ki, hogy még nagyobb projekteket fognak vállalni. És közben megszületett a vállalat kiállításrendezéssel foglalkozó divíziója is, a DE_VISION, mely szintén számos projektet bonyolít le, például tárlatok koncepcióját találja ki, mint hogy hogyan installálják annak elemeit, és merre menjenek a látogatói útvonalak. – Ehhez is egy külön csapat kellett, így lett kurátorunk, projektmenedzserünk, kiállításrendezőnk és játéktervezőnk is – mondja Nóra. Enikő egy konkrét példát hoz, a 2023-ban indult Inota Fesztivált, melyhez ikonikus arculatot akartak tervezni, ehhez pedig tényleg egy csapatnyi emberre volt szükség. Az eseményt ugyanis a Várpalotához közeli inotai hőerőműnél szervezték meg, ahol nemcsak elektronikus zenei koncertek, de fényművészeti előadások is vannak.

A DE_FORM csapata mindehhez megteremtette a külcsínt, így először feltérképezték a helyet, és kitalálták, hova kellene elhelyezni az installációs elemeket és a tájékozódáshoz szükséges feliratokat, hogy orientálják a látogatókat, és hogy stílusossá tegyék az eseményt. De a fesztiválnak kellett még weblap, plakátok, animációk, és a közösségi médiában futó kampányt is meg kellett tervezni.

– Ráadásként a fesztivál „utóéletéről” is gondoskodunk, amitől az egy love brand, azaz szerethető márka lesz.

Így legyártottunk vászontáskát, zoknit és egyéb ajándéktárgyakat, melyeket a vendég megvásárolhat, és így az otthonában is felidézheti az eseményt. Meglepő módon a karszalag is ilyen, hiszen az is a látogatóval marad, miután elhagyta a helyszínt, de lehet, hogy elrakja örökre – mondja Nóra, majd Enikő hozzáteszi: – Emellett gondolni kell egy esemény jövőjére is, hiszen miután véget ért egy rendezvény, jövőre újra keresni fogják, ezért fontos, hogy újra felismerhető legyen az arculata, de azért legyen valamiben más. Ez is a munkánk része.

Elbutul az MI

A DE_FORM-nak, akárcsak más grafikai stúdióknak, szembe kell néznie a mesterséges intelligencia egyre nagyobb térhódításával, de Nóra és Enikő nem aggódik amiatt, hogy az elvenné tőlük a munkát. – Mi, cégvezetők nem félünk az MI-től, mivel mi is napi szinten használjuk, mert felgyorsít egyes folyamatokat, például segít az elemzésekben és a könyvelésben vagy egy pályázati dokumentációt összegezni. Nem tudjuk viszont, mit hoz a jövő, nem vagyunk jövőkutatók, de egyelőre nem érezzük, hogy elveszi a munkánkat – mondja Nóra, hozzátéve, látott már utcán MI-vel készült plakátot, amit borzasztónak tartott. A dizájner szerint az MI-t akár kollektív intelligenciának is lehetne nevezni, hiszen abból „táplálkozik” és alkot, amit a felhasználóktól kap, éppen ezért rengeteg hibát ejt.