Fontos teendői vannak egy település képviselő-testületének. Pénzügyekről dönt, segíti a helyiek életét, kitüntet, megdorgál. A tanácskozások ennek megfelelően lényegre törő precizitással és komoly körülmények között zajlanak. Hacsak nem kezdik el kifogásolni a videózást, és ezért kikapkodni egymás kezéből a telefont a városatyák, mint tavalyelőtt Józsefvárosban. Mások meg, máshol, állattal vagy annak testrészével bontanak rendet, mint 2018-ban Orosházán, ahol egy volt országgyűlési képviselő ment be az ülésterembe és helyezett el egy disznófejet egy asztalon, vagy mint idén nyáron, amikor a törökbálinti ülésre bérleti vitában érintett magánszemélyek két lámát vezettek be.
Megint máshol a nyilvánosságot értékelhetik provokációnak, mint például 2022-ben a Szolnok megyei Öcsödön, ahol, bár ez minden idevonatkozó jogszabállyal ellentétes, a polgármester és a jegyző egybehangzóan tiltotta meg azt, hogy a nyilvános ülésről hang- vagy videófelvétel készüljön.
Túltolt kerékpár
Szóval aki akar, az tud rendet bontani, de olyanról azért eddig nem hallottunk – persze nem állítjuk, hogy soha, sehol nem történt ilyesmi –, hogy egy képviselő ittasan kezdett volna hőzöngeni. Az előrelátás azonban sosem árt, gondolhatták Makón, és a szeptemberi tanácskozásra az egyik előterjesztésbe betettek egy mondatot: „Az ülésvezető azt a képviselőt, aki a képviselő-testületi ülésen alkohol vagy egyéb szer befolyásoltság alatt áll, az ülésterem elhagyására kötelezheti.” Az előzmény annyi volt, hogy a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, kötelezettségének eleget téve, megvizsgálta az önkormányzatok szervezeti és működési szabályzatáról szóló rendeleteit, és a makóiakhoz néhány jogsértés orvoslása érdekében törvényességi felhívást intézett. Nyilván nem a kormányhivatal sugallatára, de ez idő tájt került az alkoholos paragrafus az Egyes önkormányzati rendeletek módosítása című napirendbe.

A rendelet ezen mondatát Mucsi Tamás, a makói képviselő-testület DK-s tagja Facebook-posztban vesézte ki. Már az ülésen rámutatott, hogy ez szerinte ellentétes az önkormányzatokra vonatkozó jogszabálygyűjteménnyel, mert egy képviselőt nem lehet kitiltani az ülésről. De más is kételyeket ébresztett benne. Az ülésvezető, aki legtöbbször a polgármester, ezek szerint bárkire rámutathat, de mindez nem működik vice versa, tehát őt senki nem ellenőrizheti? Áthidaló megoldásként a képviselő azt javasolta, hogy minden képviselő fújjon szondát, de ezt az ötletét a jegyző törvényességi aggályokra hivatkozva elutasította.
– Nem sejtem az ominózus mondat motivációját. Talán a választási kampányhoz közeledve egy gumiszabályt akartak behozni – mondta később lapunk kérdésére a városatya. Abban szinte biztos, hogy ilyen módosítást a kormányhivatal nem kért. Bár ő személy szerint nem elégedett maradéktalanul az ülésvezetéssel, de meglátása szerint Makón többnyire kulturált viták zajlanak, a hangjukat legfeljebb az elfogadható keretek között emelik fel. Arra meg ötlete sincs, hogy az „egyéb szer” használatát hogyan kívánja tetten érni a mindenkori ülésvezető.

Szeszeszemesz
Egy önkormányzatnak ugyan lehetősége van a saját szervezeti és működési szabályzatát módosítani, de benne azért számos kérdés felvetődik, fogalmazott lapunknak Tóth János, a Jegyzők Országos Szövetségének elnöke. Egyáltalán ki fogja ellenőrizni és hogyan, ha egy képviselővel szemben felmerül az alkoholfogyasztás gyanúja? A rendeletmódosítás szerinte nem életszerű. Az ülések sokszor délután, akár este zajlanak, azt megelőzően a képviselő részt vehetett magánjellegű eseményen, ahol elfogyasztott valamennyi alkoholt, de nem ritka a testvérvárosok küldötteivel való hivatalos ebéd sem. Sőt, ilyen találkozó akár az ülés szünetében is megtörténhet, teszi hozzá. Ha rendzavarás lenne alkoholfogyasztás miatt, az más helyzet, akkor intézkedni kellene. Azt nem állítja, hogy ilyen sosem történt hazánkban, de ő személy szerint nem hallott róla.
Hasonló állásponton volt egy sokéves jegyzői tapasztalattal bíró jogász, aki nem szerette volna, hogy leírjuk a nevét. Törvénysértőnek nevezte az elfogadott rendeletet, már csak azért is, mert egy képviselőnek kötelessége részt venni a döntéshozatalban. Ha elszabadulnak az indulatok, a polgármester rendreutasíthatja a képviselőt, vagy amíg az illető le nem nyugszik, szünetet rendelhet el. Olyan jogköre, hogy egy képviselőt az ülésről eltávolítsanak, csak a rendőrségnek van, de ahhoz valamilyen bűncselekményt, mondjuk garázdaságot kellene elkövetni.

Egy rendelet, ezer kérdés
Homályos maga a megfogalmazás is, hiszen a rendelet nem szabályozza, mi alapján állapítaná meg a polgármester az ittasságot vagy a szerhasználatot. Gyakorlati problémák is felvetődnek. Milyen alkoholszonda alkalmazása lenne elfogadható? Mi volna akkor, ha a képviselő megtagadná annak megfújását? Milyen következménye volna annak, ha utóbb a bíróság jogellenesnek minősítené a képviselő kizárását? Mondjuk, a távollétében hozott döntéseket meg kellene semmisíteni? Kérdés az is, hogy a makóiak mit értenek egyéb szer alatt. Tiltott kábítószereket? Vagy betegségre szedett, de átmenetileg akár bódult állapotot előidéző gyógyszereket?
Tegyük fel, fűzte tovább a gondolatot a lapunk által megkérdezett jogász, hogy mégis előveszik Makón a szondát és a drogtesztet. Súlyos adatvédelmi aggályokat vetne fel, hogy ki, milyen célból, mennyi ideig kezelheti az eredményeket, és kinek adhatja azokat át. Aztán meg mi lenne az eredmény sorsa? Közérdekből nyilvános adatnak minősülne? Mellékelni kellene a jegyzőkönyvhöz? Biztosan nem tudhatjuk, csak feltételezzük, hogy az elmúlt hetekben a rendelet alkotóiban is merültek fel kérdések. Erre abból következtetünk, amit a város polgármestere, a kormánypárti Farkas Éva Erzsébet válaszolt írásbeli kérdésünkre. „Az Ön által említett témakör kapcsán jelenleg a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal vezetőjével, dr. Salgó László Péter főispán úrral van folyamatban egyeztetés.”

A következő ülés október 29-én lesz Makón, akkor már érvényes lesz a módosított rendelet. Mucsi Tamás, hogy a véleményét minél jobban kihangsúlyozza, egy kis performance-ra készül. Vásárolt egy digitális szondát, fel fogja ajánlani, hogy az ülés kezdete előtt bárki megfújhatja, aki szeretné.