Fonák normák az abnormális nyilvánosságban: elköteleződhet-e a független média?

Nem nevezném sajátosan magyarnak, mindenesetre elég különleges jelenség, hogy miközben a demokratikus oldalon szinte mindenki – polgárok, véleményformálók, még politikusok egy része is – elfogadja, hogy a Tisza Párt, Magyar Péter a maga széles, népfrontos hátterével az eddigi legerősebb, valóban győzelemre esélyes kihívója a Fidesz-kormányzásnak, beállnak mögé, támogatják, szurkolnak neki, aközben a pártelnök és a független média kapcsolata meglehetősen feszült. Jól érzékeltette ezt Magyar Péter minapi Facebook-bejegyzése is: „Miközben kiderült, hogy volt kiskorú áldozat a Szőlő utcai otthonban, és hétköznap 1200 forint jut egy gyermek étkezésére az orbáni »gyermekvédelemben«, a független sajtó nagy része hallgat és inkább az orbáni hazugsággyár uszítását tolja félóránként. Ha már a hirdetéseket letiltotta az FB és a YT, megoldja a hazugság és a moszkvai propaganda terítését a sajtó. És azt kérik, hogy a TISZA is ezekre reagáljon. Hát nem, kedves sajtósok, majd ha a magyar emberek valódi problémáival foglalkoztok, akkor majd válaszolunk. Azt már kezdjük megszokni, hogy a sajtó elhallgatja a többezres vidéki rendezvényeinket és inkább élőben tudósít egy harmadrendű NER-janicsár agymenéseiről, de ahhoz nem fogunk asszisztálni, hogy kritika nélkül félóránként átveszitek az orosz propagandát.”

(A hétköznaponként egy gyermek étkeztetésére jutó 1200 forint híre a Népszaváé volt, Magyar Péter azonban ezt nem említette, ugyanúgy, ahogyan azt sem,hogy ami a kiskorú áldozatokat illeti, az RTL és a 444 riportjáról van szó – a szerk.)

Visszatetszési index

Ez a vibráló viszony szinte a Tisza szárnyalásának első lendületétől tart, „hivatalos” kezdetének a botrányos ATV-interjút tarthattuk, amelyben az elnök kivonult a stúdióból. A gócpont változatlan: Magyar Péter elvárásokat jelez a médiának, gyakran minősíti a neki feltett kérdéseket, vitatja az értelmüket, és ingerli, ha másról kéne beszélnie, mint amiről szeretne. Ugyancsak nehezen viseli, ha nem úgy ítélik meg egy téma súlyát, mint ő. Bár valamiféle „konszolidáció” lezajlott, sok interjúban máig izzik a levegő, az ellenzéki nézőnek gyomorideggel kell figyelnie támogatott politikusa és esetleg kedvenc műsorvezetője beszélgetéseit.

Érthető, hogy ez a szokatlan, olykor arroganciától sem mentes attitűd visszatetszést keltett a médiában. Miért képzeli egy politikus, hogy nyilvánosan megszabhatja, miről kérdezzék, vagy legalábbis folyamatosan értékelő kommentárokat fűzhet a témafelvetésekhez? Mi az, hogy „miért nem inkább arról beszélünk”, meg „nem ezzel kéne foglalkozni”? Válaszoljon, vagy ne válaszoljon. Ez nem az ő terepe. Lehet véleménye egy orgánumról, de nem dolga eldönteni, hogy az mit tartson jelentéktelennek vagy lényegesnek. Különösen akkor lehetett ez a szereptévesztés irritáló, amikor Magyar Péter enyhén szólva vitathatóan értelmezett valamit. Például a Pride betiltásának jelentőségét. Ami egyáltalán nem volt egyszerű figyelemelterelő gumicsont, különösen a hozzá kapcsolódó törvény fényében. Hátrányosan érintett embereket, és megbélyegezte őket. A Tisza-elnökben mégis felment az agyvíz, ha a demokratikus oldal valamelyik újságírója állásfoglalást kért tőle az ügyben.

Ennyit a média jogosnak tekinthető sérelmeiről. Most azonban inkább nézzük meg a konfliktust a másik oldalról. Próbáljuk meg elfogadni, hogy a Tisza elnökének magatartását nem csupán valamiféle nar­cizmus, elfojthatatlan hatalomvágy diktálja. Vizsgáljuk meg a kritika magját, képzeljük el, hogy egy kávéházi beszélgetésen hangzik el. Miről is van szó? Hogy másról kéne többet beszélni. Nem kéne szabad utat adni a kormány tematizálási törekvései­nek, ami kemény cáfolatok esetén is a Fidesz narratíváját közvetíti. Amellyel legyőzhetetlen erőt kíván sugározni. Mert ennek igazolása a legfontosabb a hatalom megtartásához: olyan erős vagyok, hogy a hazugságtól sem kell visszarettennem.

Bulvártanfolyam

Amíg a Tisza Párt erősödési lendületben volt, nem jelentkezett ez a probléma. Egyszerűen követni kellett, mi történik, artikulálni a mögötte húzódó társadalmi elégedetlenséget. A Fidesz sokáig nem akarta felvenni a kesztyűt, nem volt igazi dolog a meglepett morgásai­val. Szinte önmagától dominálni tudott, hogy Magyar Péter új arculatot, dinamikát visz az ellenzéki politizálásba, járja az országot, mozgósít, izmosodik, mind többen állnak mögé, elmennek a gyűléseire, éltetik, alakulnak a Tisza-szigetek. A nehézségek idén késő tavasszal vagy inkább nyáron kezdődtek. Eléggé kiszámíthatóan. A Tisza tábora mérhetően nagyobbra nőtt a Fideszénél, de maximalizálódott. Megszületett egy kormányváltásra képes erő, markáns arculattal, kellő hittel és hitelességgel. És innentől a történések bekerültek egy választási küzdelem kontextusába. Magyar Péter vándorútjai már kampány részeként tűntek fel, amelyeken már nem annyira híveket mozgósít és országot ráz fel, hanem szavazatokat gyűjt. Egyfajta kialakult rutinnal. Egyre többet figyel arra, mit mond, hogyan fogalmaz, mire reagáljon, és mire ne. Mert közben a Fidesz is felébredt. Méghozzá látványosan, nagy hangerővel. Leesett a tantusz, hogy most valóban nagy veszélybe került a hatalmi pozíció. Aktivizálta magát a propaganda, csapatait valóságos dróntámadásként vetették be Harcosok Klubjaként a közösségi médiában. Orbán Viktor vett egy nagy levegőt, és belevetette magát a nyilvánosságba, egyik interjút adta a másik után, beszédei sorjáztak a különféle fórumokon. Majd beindultak a lejáratási, hiteltelenítési akciók is, nemzeti konzultációval fűszerezve.

A demokratikus oldal médiáját akaratlanul is elbizonytalanította az éleződő verseny. Felvonultatta ugyan kritikai arzenálját a Fidesz gátlástalanul csúsztató, torzító, hazugságokra épülő harsogásával szemben, de a lényeges mozzanat, hogy ezzel is teret engedett neki. Alighanem a szükségesnél nagyobbat. Ezzel együtt elszakadt Magyar Pétertől, aki ki akarta kerülni ezeket a témákat, ütközéseket. Így aztán a Tisza háttérbe szorult a médiában. Ismétlem és hangsúlyozom: nem volt ebben szándékosság! Egyszerűen a hagyományos médiaműködés vezetett ide. Itt nem lehet elmenni a nagyot durranó témák, kijelentések mellett (főleg, ha kormányoldalról jönnek), izgalomban kell tartani a nézőket, olvasókat. Ajánlatos követni a politikai élet dinamikáját. Akárhogy is, a demokratikus média egészében megjelenő kép a pártversengésről azt sugallta, hogy a Fidesz talpra állt, és ezzel nyáron egyes szakértők szerint sikeresebb volt ellenfelénél. Bizonytalanságok, kételyek kezdtek megfogalmazódni a Tiszával szemben: nehezen áll fel az „élcsapat”, nem egyértelmű a kormányzási képesség, itt egy hiba, ott egy hiba, Orbán Viktor nagyobb formátumú politikus Magyar Péternél, és a többi…

Nem teljesen alaptalan felvetések ezek, mint ahogy a Fidesz aktivizálódása a tematizálásban sem légből kapott. Mégis úgy gondolom, a független média sok szereplője hibát követ el. Elkényelmeskedi a helyzetet. Egyrészt a kelleténél nagyobb teret enged a Fidesz-bulvárnak. A gyermekvédelem botrányos állapotainak újabb felizzásakor nem pattintja le időben a kormánypropaganda „megtorló” ellenhisztijét a rágalmazásról. (Egyetlen hivatásos politikus és újságíró sem vádolt konkrét közszereplőket, kormánytagokat, amúgy pedig a Fidesz narratívájába van kódolva a súlyos rágalom, mely szerint az ellenzék külföldi erők fizetett ügynöke.) Ennél is érthetetlenebb volt a Varga Judy visszatér?-show elnyújtott körbetáncolása.

Kis csámcsogás oké, de minek egy hétig boncolgatni? Ugyanakkor nincs kellő fókuszálás a legnagyobb ellenzéki erő mozgásaira. Érthető, mert ez nem egyszerű feladat. Komoly erőfeszítést, kreativitást és szemléletváltást igényel. Érzékelhetővé tenni egy mozgalom mikrovilágát, saját ritmusát, stratégiáját, amely nem szenzációs blöffökre, provokációkra, hanem a „szürke” valóság immár társadalmi szinten rezonáló problémáira épül. Világos, hogy Magyar Péter gyűlésein már nem hangzik el sok újdonság, talán kevés sem. De mozgósító erejüket illene kitartóbban követni, képet adni a Tisza-szigetekről, a különböző fórumbeszélgetésekről, konkrét napi akciókról. Ez megteremthetne egy olyan kontextust, amelyben támadhatatlanná válnak a Tarr Zoltánéhoz hasonló ártalmatlan reflexiók, megjegyzések. De így az is világossá válna, ha valóban rozsdásodna a tiszás gépezet. (Amit a felmérésekben megjelenő támogatási százalékok egyelőre nem igazolnak.)

Médiariffek

A demokratikus szellemű, független média csaknem másfél évtizede keresi a helyét a Fidesz autokratikus rendszerében. Akárcsak az „óellenzék”. És ugyanúgy nem találja, mert nem keresi igazán. Akárcsak az „óellenzék”. Elhiteti magával, hogy tisztességesen csinálja a dolgát, hiszen tudósít, feltár, értékei mentén állást foglal, igyekszik tárgyilagosan kritikus lenni, távolságot tartani a politikai erőktől. Mert hát végül is működhet, vagyis a demokratikus alapstruktúrák még rendben vannak. Ebben szintén a parlamenti „óellenzékre” hasonlít. Amiként az nem akar határozottan szembenézni vele, hogy egy illiberális, autokratizált parlamentben ül, a média sem hajlandó igazán felfogni, hogy nem a demokratikus nyilvánosság terében mozog. Így aztán nevezhetnék akár fizetett, megélhetési független médiának is. De ez helytelen és igazságtalan lenne, ahogy a parlamenti kisebbség esetében is az. Nagyon nehéz szerepet váltani, új utakat keresni, főleg, ha nincs hozzá kemény kényszerítő erő. Csak hát egyszer mégis adekvátan kéne reagálni arra, hogy nincs pártatlan közmédia, hogy a kormány médiafölényét maximálisra növeli a köréhez tartozó orgánumok kézi vezérlése, teljes összehangolása. Ezzel nem lehet érdemben szembeszállni a demokratikus tisztesség tradicionális húrjait pengetve. Rá kell találni az igaz, de legkeményebben szóló akkordokra, riffekre. És együtt bőgetni, dübörögtetni őket. Új ritmikát csinálni. Ahogy a Tisza (és rétegszinten a Kutyapárt) próbálja csinálni a politikában. Megint itt az esély a kormányváltásra, a demokratikus megújulásra. Az eddigi legkomolyabb. Meg kéne próbálni határozottan tenni érte valamit. Elköteleződéseket is vállalva. Mert a média tevékenysége is mérhető szavazati százalékokban. Egyszer végig kéne csinálni. Nem úgy viselkedni megint, mint amikor valaki az eljegyzése után kezd elbizonytalanodni választottjában, majd végül kimenekül a házasságkötő teremből.