A Streisand-hatásként elhíresült közéleti-popkulturális jelenség (lásd keretes írásunkat) sok borsot törhet még a kormány orra alá a kampányidőszakban. Az emberi kíváncsiság és az algoritmusok öngerjesztő pörgése garantálja, hogy a cenzúrázás és a terelés csak felerősíti a figyelmet, így mind a fenyegetőzések, mind a drámai önigazolási és önfelmentési kísérletek könnyen kontraproduktívvá válhatnak.
Mégis rengetegen lépnek hasonló aknára, köztük Devin Nunes kaliforniai republikánus képviselő, aki jogi úton megtámadta a Devin Nunes tehene nevű paródiaoldalt a Twitteren, 1200-ról 54 ezerre növelve ezzel a követői számát, ráadásul a bíróság kihajította a „tehén” elleni rágalmazási feljelentést, mondván, belefér a szólásszabadságba. Szorult helyzetbe navigálta magát Elon Musk is, amikor egy egyetemistát próbált lenyomni, aki a nyilvános repülési naplókat felhasználva üzemeltette az Elon’s Jet (Elon magángépe) Twitter-oldalt, követve, épp merre jár a világban az „idolja”. Mivel a srác nem adta el az oldalt Musknak, a milliárdos két évvel később, immár a platform új tulajdonosaként – és a szólásszabadság élharcosaként – egyszerűen kitiltotta korábbi rajongóját. Sorolhatnánk még a példákat, Beyoncétől Tom Cruise-on át LeBron Jamesig, akik hasonlóan szabadították magukra a netes népharagot, vagy élcelődés tárgyává váltak, miután megpróbáltak valami kevéssé hízelgő dolgot eltüntetni magukról a neten, ám ezek épp emiatt virálissá váltak. Az okok mélyebb megvilágításához el kell merülnünk az algoritmusok és a pszichológia világában is.
Öngerjesztő algoritmus
Amíg egy tartalom (kép, videó vagy poszt) kevés figyelmet kap az interneten, olyan a nyilvánosság számára, mint a tű a szénakazalban. Ám amikor az érintett személy (vagy cég) megpróbálja eltávolítani vagy letiltatni, az algoritmusok úgy érzékelik, hogy a tartalom „aktív”, vagyis interakciót generál. A közösségimédia-platformok algoritmusai úgy vannak kódolva, hogy a népszerű tartalmakat kiemeljék, és máris beindul egy öngerjesztő spirál: minél több interakció történik, annál több emberhez jut el, és annál nagyobb figyelmet kap. Innentől már a reakciótartalmak is organikusan növelik az érdeklődést az eredeti tartalom iránt.
A tiltás vagy az elhallgattatás kísérlete tehát paradox módon éppen a tartalom virálissá válását segíti elő.
Fontos szerepe van ebben a véleményvezéreknek és az olyan oldalaknak, csoportoknak, fórumoknak, amelyeknek sok a követője, és megosztják az információt, hivatkoznak rá, elemzik, kommentelik, de még az internetes folklórnak, vagyis a mémeknek is – amiről a mémek elindulnak, az már megállíthatatlanul a netes közbeszéd (és közröhej) részévé válik. Szinergiák alakulnak ki a mainstream médiával, amennyiben ide is beemelik a tartalmat, cikkek, műsorok formájában, ezek, vagy akár egyes kiemelt részeik (például Reels- vagy TikTok-videókba sűrítve) még az internet olyan szegleteibe is eljuttatják a tartalmat, ahol közélettel nem is foglalkoznak.
A tiltás vonzása
Emberi oldalról számos pszichológiai folyamat befolyásolja, miért is érdeklődünk a „tiltott gyümölcs” iránt – mert ez önmagában izgalmat kelt, és a kiváltságosság érzetét nyújtja. Különösen az válik izgalmassá, ha egy információ hiányos vagy szándékosan rejtett – pont úgy, ahogy a macskák „megőrülnek” a csukott fürdőszobaajtó előtt. A tiltás vagy a titkolózás azt üzeni, hogy van valami fontos vagy botrányos az ajtó mögött. Másik jellemző folyamatunk a reaktancia: az 1960-as évektől kezdve, eredetileg gyerekek viselkedésében vizsgált fogalom azt írja le, hogy az ember ösztönösen ellenáll, amikor korlátozni próbálják a személyes szabadságát, így próbálja visszaszerezni a kontrollt, és csak azért is folytatja azt a tevékenységet vagy viselkedést, amiért megintették.
Az információhoz való hozzáférés a digitális korban különösen fontos, mert a társadalmi, politikai döntések jelentős része online zajlik, a tudás hatalmi pozíciót ad, korlátozása egyszerre váltja ki a kíváncsiságot és a reaktanciát.
Tovább erősíti a figyelmet, ha azt látjuk, hogy mások is érdeklődnek a téma iránt. Ilyenkor felébred a közösségi nyomás, csak mi ki ne maradjunk semmiből, illetve azt feltételezzük, hogy ha mindenki erről beszél, akkor az valóban fontos dolog. A tiltott tartalom gyakran érzelmileg is stimuláló: meglepő, felháborító vagy sokkoló, ha például társadalmi normákat sért vagy tabut érint, ilyenkor a közvélemény reakciója is erősen érzelmi alapú.
Visszatérve a Szőlő utcai ügyre, mint ismert, májusban letartóztatták a Budapesti Javítóintézet igazgatóját – miközben a Magyar Jelen cikke szerint az igazgatót már márciusban felfüggesztette a Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF). Az állami szerv belső vizsgálatot rendelt el, illetve büntetőfeljelentést tett (eszerint a volt vezető mégsem a kifogástalan életvitel-vizsgálaton akadhatott fenn? – a szerk.), a férfit emberkereskedelem, kényszerítés és közfeladati helyzettel visszaélés gyanújával vették őrizetbe. Ezt követően a hivatalos kommunikáció visszafogottsága már felkeltette a nyilvánosság kíváncsiságát és gyanakvását. A kormány próbálta volna a témát elhallgatni vagy legalább elterelni róla a figyelmet, akárcsak a kegyelmi botrány kapcsán, ami ösztönös ellenállást váltott ki (reaktancia). A botrány részletei homályosak voltak, és a hiányzó darabkák miatt az emberek igyekeztek összerakni a történetet a hírekből és a közösségi platformokról. Az ügy pedig érzelmileg is felkavaró, hiszen az állam gondjára bízott gyerekeket és hatalmi visszaélést érint, ami haragot, felháborodást váltott ki, illetve együttérzést az áldozatok iránt. Ez az erős érzelmi viszonyulás (benne a kegyelmi ügy elvarratlan szálaival) önmagában több figyelmet biztosított bármilyen, akár teljesen semleges híradásnak is az ügyről.
Egy botrány kövei
Az azóta eltelt hónapok alatt érezhetően egyre növekedett a feszültség az online nyilvánosságban, kavarogtak mindenféle pletykák és értesülések, megjelentek podcastok és YouTube-videók, közben a sajtó is tette a dolgát: június végén kijött a Kuslits-interjú a Válasz Online-on, ami csak felerősítette a találgatást, vajon milyen magas rangú politikusok lehetnek érintettek az ügyben. Ráadásul ott volt a titokzatos titoktartási nyilatkozat is, amit valaki aláíratott a volt gyermekvédelmi vezetővel és társaival. Kuslits – majd azóta több szakember, köztük Molnár László volt Tegyesz-igazgató a Népszava Törésvonal című műsorában – felelevenítette, hogy megannyi jelzés volt már a Szőlő utcai igazgató ellen, akit valahogy mindezek ellenére mégsem sikerült eltávolítani a gyermekvédelem környékéről, hovatovább az átvilágításon is átment.
Majdnem berobbantotta a botrányt, amikor az SZGYF feljelentette Kuslits Gábort, de ekkor még sokan gondolhatták, hogy ez csak a hatalom szokásos eljárása, ahogy elhallgattatni, elnémítani próbálják a hírvivőket (angolul whistleblower), akik rámutatnak a rendszer hiányosságaira, visszaéléseire (eközben a Mandiner is élesített egy vérszegény lejáratási kísérletet Kuslits ellen). Két héttel ezelőtt aztán Juhász Péter 7ségeim című podcastjában bejátszott egy felvételt, amiben egy állítólagos hitoktató egy bizonyos Zsolt bácsiról beszél, aki bejáratos lehetett az egyik Ózd környéki gyermekotthonba, ahonnét gyerekeket vihetett ki. Juhász Péter nem nevezett meg személyesen senkit, sőt hangsúlyozta, nagyon sok Zsolt keresztnevű ember mozog a közéletben, a politikában is, és mindennek semmi köze a Szőlő utcai ügyhöz. Majd Káncz Csaba kiírta a Facebookra, amit már százezer más helyen mások is, mondhatni kimenetet talált rajta a nép hangja (és haragja), és jött is mindjárt a felelősségre vonás.
Arra azonban senki sem számított, hogy az őszi parlamenti ülésszak megnyitóján színre lép Semjén Zsolt, és „elstreisandolja” az eredetileg a Szőlő utcához és annak igazgatójához köthető ügyet.
Azóta pedig ember legyen a talpán, aki követni tudja az egymásnak gyakran ellentmondó kormányzati nyilatkozatokat, a feljelentésekkel fenyegetőzést, és hogy kihez szállt ki épp az ügyészség (minapi hírünk szerint már Juhász Péternél is jártak – a szerk.), és mindenki próbálja szétszálazni, mi a kapcsolat a Szőlő utca és az állítólagos Zsolt bácsi között (egyelőre semmi), csak éppen arról nem beszélünk, mi történt és mi lesz a gyerekekkel, akiket ismét sikerült jól megvédeni. Ezért ragadtathatta magát Vona Gábor arra a magyarázatra, miszerint a Szőlő utcai botrányt a Fidesz–KDNP kreálta, hogy így próbálja elterelni a figyelmet Magyar Péterről (aligha), később Perintfalvi Rita behozta még az orosz titkosszolgálati szálat is (persze a zaj- és zavarkeltés lehet nekik is érdekük, de szintén lehetnek kételyeink). Jelen cikkünkben nem is vállalkoztunk oknyomozói feladatra, csupán a pillanatnyi helyzet és a működésben lévő jelenségek ismertetésére. Az interneten egyébiránt számos oktatóvideó elérhető, hogyan védjük ki a Streisand-hatást – vagy akár hogyan fordítsuk a saját előnyünkre –, de persze érthető, ha valaki megelégszik azzal is, hogy ez most már itt van velünk, és minél inkább próbálják erőből és hatalmi eszközökkel megfékezni, annál több szem és fül fog rászegeződni.
