Az internet valaha jó és hasznos dolog volt, noha nem sikerült megszüntetnie a társadalmi egyenlőtlenségeket, sem feloldani a nemzeti, politikai és kulturális határokat, végképp nem megerősíteni a demokráciát és elhozni a világbékét, amiben az utópiahívők és a romantikus álmodozók reménykedtek. Az elmúlt években azonban jóformán csak a szar ömlik ránk a netről, és most azért sem finomkodhatunk, mert az elszaródás (enshittification) már 2023-ban az év szava lett az 1899-ben alapított Amerikai Nyelvtudományi Társaság (ADS) szerint.
Már egy egyszerű Google-keresés is félrevezető szponzorált linkekkel és homályos AI-hablattyal támad, a YouTube-on nyolcpercenként immár két gagyi AI-reklámban próbálnak ránk sózni valami felesleges szart.
A Facebook, ahol egykor a barátainkkal lóghattunk (persze korábban is akadtak, akik az ellenségeik vagy az exeik után leselkedtek), ma a politikai sárdobálás, mérgező kommentszekciók, kéretlen reklámok, AI-trollok és -botok játszótere lett, az ismerőseinkből szinte semmit nem látunk.
Az Elon Musk által felvásárolt X-en a szólásszabadság és a woke-ellenesség jegyében patrióták (per fasiszták) sorozzák a világot, a TikTokról és az Instagramról cukiságvideók helyett már csak a pusztító agyrohasztás ömlik ránk. A minden egész eltörött persze részben szubjektív érzékelés is, a „régen minden jobb volt” nosztalgiához pedig könnyű visszhangkamrát találni – a Reddit-posztok fele is arról szól, milyen szar lett mára a Reddit is, már-már Escher-lépcsőházi gondolat.
A minap pedig Donald Trump (akinek megválasztása a szerző szerint az elszaródás totális győzelme a politikai térben) újabb AI generálta videóban, koronával a fején, szabályosan egy vadászgépről öntött virtuális fekáliát a rendszerkritikus No Kings-tüntetés résztvevőire. Mindeközben itthon a KESMA lapjai a Manfred Weber által négykézláb, pórázon sétáltatott Magyar Péterrel mozgósítottak a nemzeti ünnepet einstandolni vonuló békemenetre. Arcunkon a WTF, a dupla facepalm is kevés ehhez a már mindennaposnak mondható adaghoz.
I. Donald Trump király repülőgépről szór fekáliát az ellene tüntetőkre az elnök által megosztott AI-videónDe nem minden az AI hibája – inkább azoké, akik visszaélésszerűen használják –, a világ is folyamatos apokalipszisváró káoszban pörög, az atomtól, a háborútól, a klímapusztulástól, az egzisztenciális ellehetetlenüléstől vagy a felénk közelítő üstökösöktől szorongva, aminek közepette a 2026-os magyarországi választások okán felcsavart propagandacunami (amin a politikai hirdetések letiltása egyelőre mit sem változtatott) csupán lokális stresszforrás.
De nem minden az AI hibája – inkább azoké, akik visszaélésszerűen használják –, a világ is folyamatos apokalipszisváró káoszban pörög, az atomtól, a háborútól, a klímapusztulástól, az egzisztenciális ellehetetlenüléstől vagy a felénk közelítő üstökösöktől szorongva, aminek közepette a 2026-os magyarországi választások okán felcsavart propagandacunami (amin a politikai hirdetések letiltása egyelőre mit sem változtatott) csupán lokális stresszforrás.
Tojnak a fejünkre
Cory Doctorow szerint az elszaródás mindenütt megjelent vagy meg fog jelenni, ahol óriásplatformok vannak, melyek a maguk felületein kontrollálják a közbeszédet, és minden mást, ami ezen kívül esik, az internet sötét sarkaiba száműznek. Ha újra lennének autonóm felületek, fórumok, netes közterek, megint lehetne online közösségi élet, az emberek pedig visszakaphatnák a jogot, hogy eldönthessék, hogyan és mire szeretnék használni a technológiát az életükben. Márpedig a felhasználók alapvetően nem hülyék, ahol nem bánnak jól velük, vagy akár büntetik, sarcolják, kiszipolyozzák őket, onnan elpártolnak. Mégis úgy tűnik, sokan benne ragadtunk a régóta megszokott platformjaink abuzív tereiben, ahol már réges-rég tojnak a fejünkre. Mint fent említett Donald Trump, aki röhögve képes az égbekiáltó hatalmaskodásával (épp most bontatja le a fél Fehér Házat, hogy báltermet építtessen – talán a lovának?) szemben kritikus tömegekre egy virtuális szarvihart bocsátani.
No és Orbán Viktor sem fukarkodik a mesterséges intelligencia infantilis használatával a saját miniszterelnöki oldalán – noha ő inkább ravasz, mintsem hülye, csak néha eljátssza nekünk a Louis de Funès-i csetlő-botló komédiást.
Persze a politikai elit ettől még világszerte látványosan tele van idiótákkal, és aki elég idős hozzá, az tudja, hogy ez nem volt mindig így. Korrupció, manipuláció és aljasság mindig akadt, de magabiztosságban (ami egy politikus megválasztásánál fontos szempont) a hülyék a mai napig verhetetlenek, míg az okosak többnyire kételkednek magukban, ami a pszichológiában Dunning–Kruger-hatásként ismert. És míg az értelmiségi elit sokakban komplexusokat ébreszt, az egyszerű emberek, akikkel akár leülhetnénk egy sört meginni (az amerikaiak többsége ezt gondolta a szerény képességű George W. Bushról), nem fenyegetnek intellektuális felsőbbrendűséggel, talán még attól sem kell tartani, hogy kioktatnak vagy kritizálnak minket, mit hogyan kéne csinálnunk és gondolnunk. (Ettől még megteszik, magabiztosan.)
Az elszaródáshoz visszatérve, amíg csak a platformok hanyatlásáról beszélgettek a szakemberek, kihangosítva az egyre silányabb felhasználói élményt, senki nem foglalkozott ezzel komolyan, mígnem végre legálisan lehetett a nyilvánosság előtt egy „csúnya szót” használni, hiszen bekerült a rangos Merriam–Webster-szótárba is. Ráadásul remekül megragadja a korszellemet, hogy itt most már mindenki dühös, frusztrált, elege van a szívatásból. Mert azt a módit már ismerjük, hogy ha egy termékért nem fizetünk, akkor mi magunk vagyunk a termék – nincs ingyenebéd, sosem volt. És ha egy platformnak jól megy a szekere, idővel fizetőssé teszi a legalapvetőbb funkciókat, hovatovább ránk szabadítja a hirdetőket, akiket egyébként pont úgy gátlástalanul palira vesznek, ahogy minket.
Elon Musk, Jeff Bezos vagy Mark Zuckerberg nem most kattantak be (mindig is fura figurák voltak, beleragadva a kiközösített, kocka kisgyerek szerepbe), és nem most váltak még pénzéhesebbé, miután a leggazdagabb egy százalékhoz tartozva már a világ összes vagyonának csaknem felét birtokolják – Musk ráadásul a Föld bolygó első dollárbilliomosa lehet jövőre.
Akkor mi változott?
Techbrok a hatalom közelében
Doctorow szerint nagyban előmozdította az elszaródás folyamatát, hogy a nagy techcégek az öntudatos, a felhasználók érdekében, önmagukért vagy akár egymásért kiállni képes munkatársakat tömegesen elbocsátották. Illetve elrettentő csődbe perelték, aki kitálalt a sajtónak a bizarr munkahelyi rituálékról, a Szilícium-völgy szexista, toxikus, avagy épp szexuális zaklató kis- és nagyfőnökeiről. Amikor ezek a munkavállalók még nélkülözhetetlenek voltak – mert ők tudták, hogyan kell kódolni, fejleszteni, havonta dollármilliókat termelni a cégnek –, elmulasztották a szerveződést, talán nem is ismerték fel, miért is kellene szakszervezetbe tömörülniük (amivel a hollywoodi írók és színészek céhei meg tudtak bénítani egy teljes iparágat), most pedig már azzal fenyítik őket, hogy bármikor lecserélhetők egy csikorgó csetbotra.
A további okok közt szerepel, hogy az Egyesült Államokban lemaradt a technológiai szféra rohamos fejlődésétől a szabályozás, úgymint trösztellenes törvények. Nincsenek már versenytársak, mert felvásárolták vagy lefizetik őket, mint a Google az Apple-t évi sok milliárd dollárral, nehogy keresőmotort fejlesszen. Nincs semmi következménye annak, ha átverik vagy korlátlanul kizsákmányolják a gyanútlan üzletfeleket és a felhasználókat
– pedig aki valaha egy platformra regisztrált, biztos nem arra szerződött egyetlen kattintással, hogy a személyes adatain, vásárlási szokásain, idején, ismeretségi vagy érdeklődési körén túl a teljes öntudatát is áruba bocsássa az algoritmus császárainak.
Miután már csak 3-4 gigaplatform maradt talpon, meg is egyeznek egymás közt a közös lobbiérdekekben, és a verseny hiánya miatt felhalmozott hasznot másra, például politikai befolyásszerzésre fordítják (nézzük csak meg a listát, kik is szponzorálták a Fehér Ház „felújítását”). Az amerikai állami gigamegrendelések behúzásával emellett nemcsak olyan területeken válnak ismét kikerülhetetlenné, mint a kiberbiztonság, de hatékonyan hárítják el jó előre a szabályozási és ellenőrzési kísérleteket is.
Semmi jót nem ígért, ahogy Trump beavatásán láttuk az első sorban a Musk, Zuckerberg, Bezos techtriumvirátust, és mögéjük képzelhettük még a kevésbé látható vagy akár a nyilvánosság számára teljességgel láthatatlan techbrofigurákat. Kivéve Peter Thielt, aki akadémiai babérok híján is a tudományos világ figyelmére pályázik, és újabban amerikai egyetemeken tart lenyűgöző kiselőadásokat. Csak épp az Antikrisztus eljöveteléről, amely ezúttal talán egy intézmény lesz, amely a mesterséges intelligencia zabolátlan vágtájának készül ellentartani (talán az EU? A bizonyos Brüsszel?), de még az is felmerült benne, hogy ez maga a népszerű klímaaktivista, Greta Thunberg!?
Üsse kő, minden kornak megvolt a maga antikrisztusa, és ha már az apokalipszis ennyit várat magára, kell valaki, aki előmozdítja a folyamatokat. De addig is, hogyan lehetne erről az elszarocén-mocsármély szintről kimozdulni? Avagy Tony Sopranót idézve, csak fogadjuk el, hogy a végére értünk ide, a jó idők már elmúltak?
6 óra 45 perc
képernyőidő naponta a 16–64 év közöttiek átlaga globálisan, ám 2021, vagyis a Covid vége óta ez Európától Ázsiáig átlagosan 18 perccel csökkent – kivéve az Egyesült Államokat, ahol még nőtt is, 7 óra 3 percre. A legtöbb időt a Z-, majd az Y-generációsok töltik a neten, a fő elfoglaltságuk a videónézés és a játék, minél fiatalabb valaki, annál kevésbé érdekli már a közösségi média. Például mert fontosabb a mentális egészségük, a személyes adataik védelme, és egyre inkább felértékelődik számukra a személyes találkozás és kapcsolódás lehetősége.
