Álljunk féllábon, mint egy gólya!

Tilos a harag?

Amikor a gyerek dühös, mit csinál a legtöbb szülő? 

Nézőpont kérdése

Esik. Igen, esik. Végre posztolhatunk arról, hogy már megint ázunk, hogy a hideg szél próbálja kitépni az esernyőt a markunkból, bosszankodhatunk, hogy már megint lefröcskölt az autó, amikor álltunk a pirosnál a zebra előtt, balhézhatunk azért, mert nem raktunk be cserezoknit, és ramattyá ázott a cipőnk talpa, és benne a didergő lábaink összes kisujja.

Csak a csend, amelyre vágyunk

Budapesten élünk, a XIV. kerületben, ami régebben zöldövezetnek számított. Amikor húsz éve ide költöztünk egy kilenc lakásos társasházba, a környéken a mi házunk számított a legmagasabbnak, leszámítva az előttünk álló templom tornyát. Nyugodt környék volt ez annak idején, madárcsicsergés, hatalmas fák, bokrok, a házak előtti területet is rendben tartották a lakók. A gyerekek még az úttesten fogócskázhattak, focizhattak, ugróiskolázhattak, mert ritkán kanyarodtak a térre az autók. Húsz év alatt azt tapasztaljuk, hogy sorra tűnnek el körülöttünk a kis egyszintes házak, az új lakók a zöld terület kárára bővítenek, minden talpalatnyi részt beépítenek, leköveznek.

Prométheusz nyomában, avagy a tűz tisztelete

Mi, városiak már ritkán rakunk tüzet. Nem megyünk ki az erdőbe, gyűjtünk rőzsét és fahusángokat, hogy begyújtsunk. Városi gyerekként a táborokban találkoztam először a tűzzel olyan formában, hogy körbeültük, énekeltünk a tűz körül, és mindig volt egy ember, aki megrakta a tüzet. Idén sok fesztiválon és rendezvényen láttam, hogy tüzet raknak, és körbeülik, ahogy azt illik. Mégis kevés helyen tapasztaltam, hogy tisztelnék a tüzet, pedig alapvető közösségi hagyományaink egyike, ahogy a tűzzel bánunk.

Női szeszély, az elfeledett desszert

A sütemény felvágásánál ejtsük a kést a sütemény közepébe, hogy a gyönyörű habot ripityára törjük azon melegében! Ne idegeskedjünk, ne káromkodjunk, amikor a csodasütink egy szempillantás alatt tönkre ment. Csak álljunk hozzá szeszélyesen. Nehogy már tökéletes legyen az a női szeszély!

Sorsok három sorban

Egy hétfő délelőtt bandukoltam a Nádor utcában. Szeptemberi napsütés, igazi vénasszonyok nyara. Egy nyitott ajtóra lettem figyelmes, bentről kellemes, hívogató hűvösség áradt, képek lógtak, közepén pár nyugágy, amiken kis kék könyvecskék hevertek. 

Túra varázshegyen

Két nap, két gyermek a mennybe ment

Én nem tudom, mi történik ebben az országban, de hétfőn egy huszonkét hónapos kislány, kedden pedig egy kéthónapos csecsemő vesztette életét szülői gondatlanságból. Vajon mennyi halál szükséges még ahhoz, hogy felébredjen az ország, és tényleg megóvjuk a védekezni képtelen, minden szinten a felnőttektől függő gyermekeket? 

Carlos, a görög teknős

A férjemnek különleges érzéke van ahhoz, hogy bajba jutott állatokat megtaláljon. Így volt ez akkor is, amikor kerékpározás közben, a körvasútsornál, szinte a sínek mellett talált egy teknőst. 

A kötélen mindenki a maga ura, de a highline-ozás közösségi sport

Feszítsünk ki két pont közé egy kötelet. Keressünk akár két szimpatikus fatörzset, és a földhöz viszonylag közel rögzítsünk közéjük egy hevedert, majd próbáljunk meg végigsétálni rajta. Ha ez már könnyen megy, képzeljük el, hogy ez a kötél egy kőbányában vagy egy szurdokban van rögzítve, jó magasan, a természet közepén, és ezen sétálgatunk. Ez egy különleges sport, amit a talaj mentén gyakorolva slackline-nak hívunk, viszont ha már magaslatokban lépkedünk, akkor highline-ozunk. De nem pusztán sport: egy életérzés, ami bátorságra, a saját félelmeink leküzdésére sarkall – erről mesélt lapunknak Fodróczi Zoltán, a Magyar Légvonal Egyesület egyik alapítója.

A nyúl nyaral

Úgy alakult, hogy amíg elmegyünk nyaralni, a négylábú szőrgombócról is gondoskodnia kell valakinek. Nyilván nem akartuk vinni a tengerpartra, hiszen sült nyúl lett volna belőle, aztán ugye mégiscsak családtag a Füge nyúl, mégsem eszünk családtagot. Nem vagyunk mi kannibálok. Még!

A munkások Málnája

Kullancsláb

Én korábban azt gondoltam, hogy bírom a fájdalmakat. Szültem én már két gyereket, voltak epegörcseim és epeműtétem is három ízben, kivették az orrmandulámat, többször lyukadt ki fogam és gyökérkezeléseken is átestem.

Szakadt ötezres

Van az úgy, hogy az embernek elfogy a készpénze a hónap végére. Van az úgy, hogy az utolsó papír tízezressel kifizetsz egy kétezres tételt, és visszakapsz egy szakadt ötezrest.

Mint otthon

Közteres krimi a templom körül

Lassan húsz éve lakunk a templom tövében. Mindig is a templom bal oldalának a sarkában parkoltunk a miamikék, ezeréves Opel Astrával, és ebből eddig nem volt semmi gond. Aztán egy keddi napon találtunk egy kék csomagot a kocsin, miszerint zavarjuk a zöld területet. 

Torzók, mint mi magunk vagyunk

A föld, a víz és a saját kezünk. Ez az agyag. Az emberiség egyik legrégebbi orvossága, manapság mégis ritkán találkozunk vele. Nem állunk meg egy hétköznapon és kezdünk el a földből víz segítségével tárgyakat gyúrni. Nem írunk agyagtáblára és nem építünk viskókat, nem húzunk fel falakat puszta kézzel agyagtéglákból. Pedig ez az egyik legősibb építőanyagunk. Számos ősi civilizáció kultúrájának régészeti emlékei között szerepelnek az agyagból megformált kicsi idolok és szobrocskák, amiket az edények és tálkák követtek. Kezdetben a napon szárították a tárgyakat, a korongozás és az égetés később terjedt el, ahogyan a kerámia is.

Olyan csúnya vagy, ha sírsz

A drogériaboltban bömbölt egy ötévesforma kislány. Hatalmas könnyek folytak le az arcán, miközben követte az anyját, aki a vigasztalás helyett gyors léptekkel próbálta elhagyni az üzletet. 

Más bőrére megy a vásár

Ugye ismerjük a bosszantó helyzetet, amikor belépünk egy boltba és ott levegőnek néznek? Pláne, ha közben az ott dolgozók fennhangon szidják egy jelen nem lévő kollégájukat... Szóvá tegyük? Vagy hagyjuk az egészet, nem a mi dolgunk?

Lia mama trafikja

Gondolom mindenki emlékszik még arra, amikor a nemzeti dohányboltok helyett trafikok voltak. Ezeknek az apró kis üzleteknek az volt a fő ismérve, hogy mindent lehetett bennük kapni.

Flamenco, a nyers életerő

A flamenco tánc egy külön világ, saját szókinccsel, szabályokkal. Élő, folyamatos áramlás, gyökerekből táplálkozó, hagyományokhoz visszanyúló művészet. Olyan életerő, amelyet ösztönösen érez az ember. A fővárosi flamencósok jelenleg az Aldebaran Kompánia évzáró táncgálájára és a piliscsévi táborra készülnek. A gálán megtekinthető, a táborban kipróbálható a flamencoesszencia.

Mara mama kis kertje

A negyvenen túli nők is vágynak egy támogató, szolidáris közösségre

Képzeljék ezt a jelenetet, amikor egy férfi belép egy helyiségbe, ahol csaknem negyven női szempár néz rá ugyanabban a pillanatban. A férfi az ilyen helyzetben vagy pánikba esik és feszeng, vagy megtiszteltetésnek érzi ezt a különleges pillanatot. Most képzeljék el, hogy ezek a nők egyszerre megtapsolják a férfit, aki mosolyogva kicsit meghajol a nők előtt. Tisztelet a nőknek. Ez az eset a józsefvárosi Dajerban történt múlt szombaton, ahol izgalmas női közösség alakult, és fotós kollégánk is részesévé vált az eseménynek.

Cinkeiskola

Barátnőm, Zoé

Boldogok, akiknek nemcsak kétlábú barátai vannak, hanem adódnak négylábú, sőt mi több, szőrös ismerősei is. 

Ha tehetik, kertészkedjenek néha puszta kézzel!

Mostanában sokat esett az eső. Ilyenkor az ember lelke kicsit bekuckózik, olyan szomorkás lesz a hangulata. Ha hagyja… Este hét körül elállt az eső. A kilenclakásos társasház bejárata mellett elterülő kis kertben már derékig ért a fű. Éppen most találtam meg két csomag mezeivirág-magot. Valamilyen jótékonysági eseményen kaptam tavaly, és gondosan megőriztem, hogy majd tavasszal szétszórom a talpalatnyi kis helyen. 

Színek szonátái: Kontraszty László ritmusból, érzésből megfestett művei a Bibliamúzeumban

A Ráday utcai Bibliamúzeum ad otthont július közepéig a Kontraszty László (1906–1994) festőművész hagyatékából összeállított tárlatnak. Az időszaki kiállításon több mint hetven olajfestmény és húsz rajz vezeti végig az érdeklődőket az absztrakt festő életpályáján. A kiállítás különlegessége, hogy a művész veje, dr. Rózsahegyi György és unokája, Kontraszty Lilla aktív részvételével valósult meg. A művész családtagjai ezzel a kiállítással bemutatják a festő életútját, méltó emléket állítva a hazájában talán nem eléggé ismert, szegedi születésű festőnek.

Roma hőseink a színen

„Ami nem öl meg, az megerősít” – mondják a romák, és milyen igazuk van. Közhely ide vagy oda, van igazságuk, akárcsak a roma színházi találkozónak. 

Róka a lakótelepen