A tavasz utolsó napját még elcsípve, az újbudai Eleven Tavasz eseménysorozathoz kapcsolódva nyílt kiállítás Torzók címmel a Bor és Kézműves Galériában, a Bartók Béla út 8. szám alatt Erdő(s) Anna keramikusművész alkotásaiból. Arcok, női aktok, amelyek cseppet sem felelnek meg a tökéletesnek, az ideálnak. Torzak és tökéletlenek, amilyenek olykor mi magunk is vagyunk.
Erdő(s) Annát valamikor réges-régen, még a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban ismertem meg. Amikor még volt hangulata a téli kavalkádnak, ahol a kis faházak között andalogva hazai kézművesek portékáit csodálhatta és vásárolhatta meg a közönség. Szalmabábkészítők, bőrdíszművesek, mézeskalácsosok, és megannyi kerámiás.
Anna pultja mindig kék színekben pompázott: messziről vonzották a tekintetet az azúrkék kis bögrék, tányérok, vázák, tálkák. Noha nem tökéletesek, mégis minden darabban ott az elegancia, az anyag szabadsága.
Akár egy hajtás, ami létrehoz egy törést a tiszta papíron, amitől mégis különleges lesz az adott tárgy, és a tökéletlenségével együtt szerethetővé válik.
Életből alkotás
Anna tanárnak készült, elvégezte a tanítóképzőt, tanított is az újpalotai Kavicsos közi általános iskolában. Hét éven keresztül ismertette meg a gyerekekkel a kreatív rajzolási lehetőségeket, közben csatlakozott egy vizuális nevelési kísérlethez, aminek köszönhetően szabad kezet kaptak a tanárok. Ő például papírtekercseket vásárolt, amiket kiterítettek az osztályteremben, és a gyerekek lerajzolták fekvő állapotban egymás testét, majd a gyereknagyságú önmagukat kivágták, kifestették. Körtemuzsikát is készítettek agyagból ezeken az órákon. Az anyag már korábban is megjelent Anna életében, viccesen mesélte, hogy a nemrégiben előkerült gimnáziumi fotókon is egy darab agyag volt a kezében, amire nem is emlékezett.
Valahogy mindig az alkotás, a tanítás és az agyag körül forgott az élete. A szakmunkásvizsgát mégsem hamarkodta el, negyvenévesen lett hivatalosan keramikus.
1994-ben megismerkedett a raku technológiával, ez a szerelem egészen tíz éven keresztül tartott Annánál, aki most már arra vágyik, hogy ha betesz egy tárgyat a kemencébe, és kiveszi, akkor az már kész állapotú legyen. Ezért is választotta szét a tárgyak készítését és az alkotást. Vásárokra még most is jár, de már csak külföldre, leginkább Ausztriában találkozhatunk személyesen az Origami.ceramic névvel készült termékeivel. Az oldalán is megvásárolható tárgyak speciális technikával készülnek. Gipszlapra vannak rányújtva a minták, amire rákerül az agyag, majd kiszabják és összehajtogatják, mint egy darab papírt. Ezért is kapta az origami nevet, hiszen ez a hajtogatási módszer adja a tárgyak egyediségét. A tartósságot pedig az 1250 fokon történő égetés biztosítja.
A vállalkozás mellett Anna folyamatosan oktat, 2015 óta vannak tanítványai, akik a megnyitón is szép számmal képviseltették magukat. Az oktatás tematikusan zajlik, Anna heti egy alkalommal adja át az agyag szeretetét és a benne rejlő lehetőségeket. Bárkit szívesen lát, aki szeretne megismerkedni az agyagozással.
Ember az anyagban
A Torzók című kiállítás Erdő(s) Anna alkotóművészetét mutatja be három héten keresztül. Ezek az alakok torzak, akárcsak az emberek élete. Születésünk pillanatában tökéletesek és ártatlanok vagyunk, a bőrünk hibátlan, nincsenek ráncaink, csillog a szemünk, és a testünk is rugalmas. Aztán az életünk minden történése nyomot hagy rajtunk, bennünk. Megváltoztat kívül-belül, amíg véget nem ér a földi utazás.
Anna arc- és női akt torzói messziről nézve csupán egy halom agyagnak látszanak. Csak hogyha közelebb megyünk, akkor látjuk meg az embert az anyagba zárva. Természetesen ezek a filozofikus gondolatok nem előre megtervezettek. Alkotás közben fogalmazódnak meg az alakok, formák, színek, s mintegy vízióként jelennek meg.
Amikor az alkotó dolgozik, nincsenek szavakba önthető gondolatai. Egyszerűen csak élvezi az anyag és a kéz összhangját, teret engedve a szabad áramlásnak.
Az alkotásoknál használt technika ezt az érzést tükrözi. Anyagok rakódnak kívülről egymásra, porcelánmasszák, agyagporok, míg a forma belülről jön létre, és bentről nyomja kifelé a textúrát. Anna nem úgy dolgozik, mint egy szobrász, aki építi, alakítja az anyagot, hanem minden belülről kap egy lökést, meghagyva a repedéseket, a pillanatnyi mulandóságot.
Anna 2000 óta már több csoportos és önálló kiállításon is részt vett. Lányával Pécsen a Mesés kiállításon közösen szerepeltek, de Gödöllőn a Macskás kiállításon is találkozhattak Anna műveivel a Levendula Galériában. A galéria vezetője, Sz. Jánosi Erzsébet képzőművész a megnyitóbeszédében elmondta, hogy Anna munkássága olyan, mintha a műhelyében vendégeskedne Aphrodité, a szerelem istennője. Mintha meglátogatta volna Annát munka közben, a válla fölött kukucskált, mikor alkotott, s közben megérezte a formálódó arcokban a lélek táncát.
Az alkotás egy szakrális jelenség, hiszen egyetlen darabból alakul ki a forma. Az energia belülről jön, miközben a kinti világ folyamatosan újabb és újabb rétegekkel képviseli a környezetet.
Kettős, paradox játék ez, és a tárgyak úgy szépülnek, ahogy torzulnak. Akárcsak mi, emberek.
Megszületünk, az évek alatt formálódunk, olykor tökéletesnek képzeljük magunkat, miközben repedéseinket, sebeinket nyalogatjuk, és továbbhaladunk, amíg el nem érkezik a halál órája. S ki tudja? Talán akkor is olyan tökéletesek vagyunk, mint születésünkkor, hiába töredeztünk és torzultunk egy életen át.
