Budapest;tárca;

Szempillantás alatt

Nem történt semmi különös.

A Keleti pályaudvarnál baktatott éppen keresztül, amikor egy muslinca úgy döntött, hogy öngyilkos lesz.

Belerepült a jobb szemébe.

Éppen a retinája alá.

Egy pillanat alatt leforgott a lelki szemei előtt az élete.

Kész, vége mindennek.

Tuti megvakul.

Pislogott, próbálta kikaparni az enyhén mocskos mutatóujjával a bogártetemet.

Elővarázsolta a tükröt a táskából.

A retinái között kutatva igyekezett kideríteni, hova lett az a mocsok muslinca tetem, de az a kis köcsög ide-oda vándorolt a retinája kósza útvesztőiben.

Közben sietni is kellett.

Várták már otthon.

A busz rendben megérkezett.

Felszállt a járműre.

A jobb szeme már csípett és az istennek sem akart könnyezni.

Bánatában már csak fél szemes üzemmódban működött.

Mintha mindenkire idiótán kacsingatott volna.

Olyan sokszor hallani, hogy egy felnőttnek „értelmes” hobbik kellenek, hogy gyerekes, ha számítógéppel vagy asztali társassal játszik. Ha valakiben megvan a játékosság és a vidámságra való hajlam, akkor éretlennek bélyegzik meg, mintha az lenne a felnőttség és az érettség fokmérője, hogy milyen komor vagy elgyötört arccal megy a munkába nap mint nap… A modern társadalmak azonban a túlzott komolyság és hatékonyság jegyében hajlamosak megfeledkezni a játék és a játékosság felnőttkori jelentőségéről. Ezt a kártékony trendet tükrözi az is, ami a budakalászi ártéri erdőben történt: Manófalva lerombolása.