Ezt a különleges természetjárást pár évtizede találták ki amerikai hegymászók. Elég hozzá két objektum, legyen az fa, avagy fal, de bármilyen más tereptárgy is szóba jöhet, amik közé rendkívül körültekintően kifeszítenek egy lapos kötelet. Ez egy speciális heveder, amiről nem csúszik le olyan könnyen az ember lába. A föld közelében rögzített változata a már említett slackline. Ennek a magaslati levegőn alkalmazott verziója a highline, aminek gyakorlása már egyfajta tudatállapot-változással jár.
Sajátos kettősség rejlik benne: első pillantásra az élettel összeegyeztethetetlen helyzetben kell megélni a teljes nyugalmat.
A heveder önmagában mozdulatlan – minden rezdülés a sportolóból fakad. Ha ő nyugodt, a heveder is nyugalomban marad. A highline így válik tökéletes eszközzé arra, hogy biztonságos közegben fedezzük fel a rutin és a lehetetlen közti feladatokat, és elérjük a flow-állapotot: azt a ritka élményt, amikor teljes figyelmünkkel a jelenben vagyunk, és egyként tapasztaljuk meg a teret és az időt.
Ösztönök viadala
A highline valójában nem más, mint egy speciális közegben, mozgás közben végzett kényszermeditáció – út a félelem meghaladásán át, akár lehetetlennek vélt célok megvalósításához, a külső és a belső egyensúly elérésén keresztül. Alapos technikai-szellemi felkészülés szükséges hozzá, hiszen két alapvető emberi ösztön küzdelme zajlik a magasban: az egyik az egyensúlyozás, ami mindenkinek a természet adta képessége, a másik a félelem. E kettő küzdelme zajlik az emberben, másodpercenként váltakozva. Ha valaki még a tériszonyt is hozzáteszi, akkor elméjében hármas viadal is történhet egyszerre.
De ha ezeket az érzéseket le tudjuk győzni, könnyebben elhisszük azt is, hogy bármire képesek vagyunk az életben. Természetesen a fejlődéshez és a magabiztossághoz gyakorlás is szükséges, viszont a siker mindenképp az egyéni növekedést szolgálja.
Magyarországon 2023-ban, a Pilisben alakult meg a Magyar Légvonal Egyesület (lásd keretes írásunkat). A névválasztás egyszerű volt, hiszen a légvonal két pont között a legrövidebb táv, amelyen mozognak a sportolók a természetben. Jelenleg húsz tagja van az egyesületnek, mely azzal a két céllal jött létre, hogy egyrészről legális keretek között lehessen gyakorolni, másrészről lehetőséget teremt egy olyan extrém sport gyakorlására, amely kíméli a testet, viszont erősíti az izmokat, fejleszti az egyensúlyérzéket, és nem utolsósorban rendkívül pozitívan hat a lélekre.
Fodróczi Zoltán, az egyik alapító mesélt a kezdetekről. Amikor először hallott erről a sportról, arra gondolt, hogy ezt neki is ki kell próbálnia. Ezt meg is tette a Balaton-felvidéken, ahol egy éppen Portugáliában tartózkodó barátja slackline-ját próbálta ki, amihez annyi instrukciót kapott csupán, hogy fókuszáljon egy pontra, a többi magától jön. Csakhogy az elején semmi nem ment magától, főleg az egyensúlyozás volt nehéz, viszont Zoli meglátta ebben a sportban a perspektívát, ugyanis a hosszabb, ám vékonyabb hevederek vonzották inkább, és persze a természet. Kezdetben futással párhuzamosan próbálta művelni a slackline-t, és szorgalmasan eljárt a Veres Pálné Gimnáziumban tartott edzésekre. Egyik alkalommal viszont elmaradt az napi futás, és rájött, hogy kipihenten jobban teljesített az esti edzésen.
Zoli akkoriban költözött a Dunakanyarba, szinte az erdő közepén lakik jelenleg is. Tehát adott volt a terep, hatalmas tölgyfák ölelésében gyakorolhatott. Úgyhogy megvette a kezdőfelszerelést, elkezdett otthon és parkokban is edzeni, ami eleinte nem volt egyszerű. Az egyik gyakorlás alkalmával szerencsétlenül esett le egy 50 méter hosszú, földközeli, de meglehetős kinetikus energiát tároló slackline-ról (amikor a kötél túl feszesre van húzva, ha a sportoló rááll, és a lábával le akarja nyomni, egy pillanat alatt felrántja a lábat fejmagasságba, miközben a fej meg marad közel a földhöz – így az illető leszaltózik róla, és nem biztos, hogy 360 fokot fordul közben.) Az esés során megsérült a válla, így fél évig kényszerpályára került. Nem volt lehetősége gyakorolni, viszont belátta, ha folytatni szeretné ezt a sportot, akkor érdemes lenne inkább a magasban űzni ezt a tevékenységet, mert bármilyen hihetetlenül is hangzik, ott kisebb a sérülés veszélye.
– A highline paradox módon az egyik legbiztonságosabb formája a slackline-nak, mivel a kötélen sétáló, táncoló, avagy akrobatikus elemeket gyakorló sportoló nem érintkezik a földdel. Ha az ember elkezdi csinálni, legyőzheti a félelmeit, a tériszonyát – állítja Zoli. –Tudatosítani kell önmagunkban, hogy nem történhet baj, amikor a levegőben vagyunk.
Bíznunk kell a saját reflexeinkben, és abban a mély evolúciós képességünkben, hogy meg tudjuk csinálni, mert az egyensúlyozás képessége ugyanolyan alapképesség, mint a levegővétel, mindenki rendelkezik vele.
A tériszony már egy tudatos élmény, de erről a kisagy, a mozgásért és az egyensúlyozásért felelős központok mélyen a tudat alatt alapvetően nem sokat tudnak. Ha nem terheljük le a félelemmel és egyéb haszontalan kognitív folyamatokkal, egyszerűen teszik a dolgukat, és egyensúlyban tartanak.
Zoli egy idő után kapcsolatba lépett azokkal a srácokkal, akik már profi szinten űzték hazánkban ezt a sportágat. Budaörsön próbált ki először egy száz méter hosszúságú hevedert. Emlékei szerint elsőre nem kifejezetten volt sikeres, mindössze a visszajutással kapcsolatos kételyekkel terhelten lógott a heveder alatt a mászóbeülőben. A lecke mindenesetre elég volt, hogy világos legyen: a visszamászáshoz szükséges technikát és akkor még hiányzó erőnlétet célzott edzéssel kell pótolnia.
Pánik ellen is hatásos
Elmesélve talán félelmetesen hangzik, amikor az ember elvéti a lépést, és lóg egy kötélen a semmi ágán, Zoli mégis az egyik legbiztonságosabb sportnak tartja a highline-ozást. Miután minden biztonsági eszközből van kettő is, és komoly hegymászó- és alpinistafelszereléssel sportolnak (ami kevésbé veszélyes, mint egy emeletes házban ablakot pucolni), az esés szerinte valójában kellemes érzés, mert ahhoz hasonlítható, mintha dunyhák közé huppanna az ember. Csakhogy ilyenkor bekopog az emberi tudat, amit a félelmeink irányítanak, ösztönösen kapunk a kötél után, amivel rándulások, zúzódások keletkezhetnek. Egyébiránt maga a sport kíméli az ízületeket, erősíti a mélyizmokat, felelősségre tanít, egyszóval elősegíti a személyiségfejlődést. Ráadásul korra és nemre való tekintet nélkül mindenkinek ajánlható, és bárki bármikor elkezdheti.
– Ennek a sportnak a gyakorlásával az extrém stresszhelyzetek okozta pánikszerű mentális állapotok is sikeresen leküzdhetők – érzékelteti Zoli. – A magasban kifeszített kötélen sétálás során, ebben a nem mindennapi élethelyzetben olyan mély, ellazult tudatállapot érhető el, ahol a tudatos mentális folyamatok helyett az evolúciós örökség lép életbe.
A tudatos én egyfajta nyugalmi állapotba kerül. Pár hónap kitartó gyakorlás pedig már meghozza a sikert. És bár a kötélen a magad ura vagy, mégis egy közösségi sportról van szó.
Az egyesület tagjai is csapatként vonulnak ki a természetbe, közösen keresik meg és építik ki a gyakorlóterepet, mivel a hevederek rögzítése komoly alpinistaismereteket igényel, tehát egyfajta mérnöki kompozíciót jelent. A sportra alkalmas szakadékok mélyén található tereptárgyak miatt sokszor nem lehet egyszerűen átjuttatni a kötelet a két végpont között, ezért jellemzően drónok segítségével visznek át egy horgászdamilt, s ezután húzzák át az egyre vastagabb kötélzetet-hevedert.
Idén nyáron sikerült megjavítani a csapat által korábban felállított magyar rekordot: egy 250 méter hosszú hevederen egyensúlyoztak az egyesület tagjai, amit augusztus 1–3. között a gánti bányában feszítettek ki, 160 méter magasban.
A Magyar Légvonal Egyesület a közeljövőben közösségi gyűjtést szervez, hogy vásároljanak egy drónt, amelynek segítségével a jövőben könnyebben tudnak légvonalakat létesíteni. A következő cél – egy köztes, 500 méteres légvonal kiépítése után – a Balaton feletti, Tihanyt és Fonyódot összekötő 1,5 kilométeres légvonal megvalósítása.
