Így történt ez most is, egy telekkel arrébb a házunktól. Ismét megvettek egy házat valamikor a tél végén. Természetesen a ház szerkezete nem volt úgy jó, ahogy volt, mindenképpen falakat kellett kiverni, új falakat felhúzni a kerti rész kárára. A munkálatok tavasz elején kezdődtek. Minden héten reggel héttől este hatig, hat napon át hallgattuk az építkezést. Kezdetben bontottak, sittet, törmeléket dobáltak a konténerekbe. Mindezt egy méteres távolságból, hogy jól szóljon, az amúgy is remek akusztikával rendelkező környéken, ahol minden hang kétszer olyan hangosan szól, ahogy a ház falai visszaverik a zajokat a téren.
Persze az építkezés zajjal jár, tűrjük mi csendben a zűrzavart. Hallgatjuk reggel hétkor a munkásbrigád magánéletét, mintha a tévében néznénk a szappanoperát.
Első hallásból értesülünk Márió problémáiról, tudjuk, hogy csalja az asszonyt a Marival, és Márió mindig pénzszűkében van, mert ugye két asszonyt is el kell tartania, a kis pujákról nem is beszélve. Márió nem is dolgozott itt sokáig, mert többet telefonált, mint sittet lapátolt volna. De aztán jött a Józsi, a Béla és a többiek, akiknek ugyanúgy részesei lettünk a mindennapi életüknek, bajaiknak, örömeiknek, tartozásaiknak. Miközben minden reggel hallgattuk a mulatós zenét, vagy éppen valamelyik kereskedelmi rádió reggeli műsorát. Amikor a tetőn dolgozott egy munkáscsapat, szinte integethettünk nekik a hálószobánkból, s pár hétre a magaslati megszokott privát szféránk is megszűnt. Függönyök mögött éltünk.
Tudtuk, egyszer csak vége lesz, de a csend az már nagyon hiányzott. Bíztunk abban, hogy szeptemberre elkészülnek. Jött is egy nagy teherautó, hozott bútorokat, a házunk előtti kis kertben letarolt három facsemetét, amikor tolatott. Talán ez volt az utolsó csepp a pohárban, amikor odamentem és szóltam a sofőrnek, hogy három növény bánta az akcióját, és örülnék, ha figyelne a körülötte lévő természetre. A sofőr reakciója az volt, hogy nem ő tette. Hiába vezettek pont a kapu elé a fehér csíkban húzott autónyomok, hiába mondtam neki, hogy azok a kis fácskák teljesen tökéletesen álltak a helyükön tegnap, ma reggelre viszont csak a fele törzsük van meg, és más változás nemigen van a környéken, mint ez az építkezés, a sofőr mégis váltig állította, hogy nem ő sodorta el a fákat a kis teherautóval.
Tudom, minek is szóvá tenni, a kis csemeték letört ágait úgysem tudom visszaragasztani, de nem tudok csendben tűrni, mert ha mindig elmegyünk némán az esetek mellett, nem történik semmi.
