Mindegyik beavatkozás után azt gondoltam, hogy engem már nem lephet meg semmilyen fájdalom és a tűrőképességem az egekben! Aztán egyik délután állok a ruhabolt próbafülkéjében, illesztem magamra a bikinifelsőt, amikor észreveszem a tükörben, hogy egy fekete izé áll ki a testem bal oldalából, éppen a hónom alatt egy tenyérnyivel. Egy pár milliméteres fekete szutyok, ami éppen a testembe befelé igyekszik.
Egy kullancs, ami már fejjel és pár lábbal benézett hozzám, mint a kismalacos mesében, amikor a farkas lába bejut az ajtón. Helyben szívinfarktust kaptam, amit (két lábon kihordva) pillanatok alatt lerendeztem magamban. Ugyanis, jó húsz évvel ezelőtt egy ilyen eset után az ügyeleten kötöttünk ki a férjemmel, mivel ötéves kislány módjára visítórohamot kaptam, amikor tűvel közeledett felém az akkor éppen bennem lévő aktuális vérszívót igyekezve a testemből eltávolítani. Persze, jól kiröhögött az ügyeletes orvos a piszlicsáré problémámmal, természetesen joggal, de hát olykor illik a saját esetlenségünkön másokkal együtt nevetni.
Most azért keményebb voltam, és ott helyben addig rimánkodtam a férjnek, amíg kiszedte belőlem az idegen test kilógó felét. Örültem, mint kutya a farkának, hogy milyen kis stramm nő lettem, már simán kitéphetnek belőlem egy kullancsot. Csakhogy bennem maradt valami fekete tartozék. A férjem megállapította a rossz szemével, hogy az csak az egyik lába lesz, a fejét biztosan kitépte, úgyhogy azt majd a szervezetem kilöki.
Hát jó. Legyen így.
Csakhogy a kis láb, nevezzük annak, elkezdett külön életet élni. Rettentően viszketett és kis piros puklit eszkábált magának a testemre.
Mintha egy jókora pattanást növesztettem volna. Kenegettem körömvirággal, aloe verával, de valahogy még mindig ott volt a fekete pont, ami az egész balhét okozta. Úgyhogy átváltottam rossz gyerek üzemmódba, és kapartam a sebet, amíg vérezni nem kezdett, de a fekete pont még mindig ott volt. Beette magát teljesen a bőr alá. Mindezt nyaralás alatt, a tengerpart mellett műveltem, ahol a sós víz még megmunkálta az amúgy is sebzett döglött kullancslábamat.
Amikor hazajöttünk, úgy gondoltam, ennek a történetnek a fele sem tréfa, úgyhogy elmentem a háziorvoshoz. Azon a héten kaptam is időpontot. A doki fertőtlenítette a kezét, felhúzott egy gumikesztyűt, megtapogatta a dudort, majd lehúzta a gumikesztyűt, fertőtlenítette a kezét, és azt mondta, mutassam meg egy sebésznek. Másnap elmentem a központi rendelőbe, hihetetlen gyorsan kaptam ismét időpontot, hiszen nem volt rajtam kívül senki. Bementem az idős sebészorvoshoz, aki a székből fel sem állva rápillantott a kis dudoromra, és azt mondta, ebben nincs semmi, és hagyjam békén azt a sebet, a szervezetem megoldja.
Vagyis visszajutottam a kezdetekhez.
Végül jót mosolygott, és én is nevettem vele, hiszen soha ne legyen nagyobb egészségügyi problémája az embernek, mint egy nyavalyás kullancsláb a testében. Csak halkan jegyzem meg, szerintem még mindig bennem van, de úgy látszik ez az új szexepilem. Vannak, akik tetoválásokkal díszítik a testüket, én pedig kullancslábakkal. Kinek mi osztott a sors, igaz?
