Sokan imádjuk a különleges ízeket, egzotikus ételeket, és ha nem áll módunkban ellátogatni az eredeti lelőhelyre, akkor bizony mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, hogy hódolhassunk a különleges gasztronómia oltárán. A csokoládé és a kávé már a mindennapjaink része, de mégis mi van emögött, s hogyan kerülnek az asztalunkra? Bátran kijelenthetjük, hogy alig akad olyan ember, akinek a reggele nem a forrón gőzölgő kesernyés feketével kezdődik, vagy épp édes élvezet gyanánt nem majszol el egy-egy kocka édességet akár natúran, akár ízesítve. A nyugati kultúrában a specialty kávézók virágzásával a minőség és a származás iránti érdeklődés megnőtt, ennek a trendnek azonban van sötét oldala is. A kávéültetvények sokszor olyan országokban találhatóak, ahol a farmereknek nincs alkupozíciójuk a felvásárlókkal szemben. A globális kávéárak ingadozása és a felvásárlási árak lenyomása miatt a termelők kiszolgáltatottak. Sokan kénytelenek alacsony bérekkel beérni, ami hozzájárul a szegénységhez, és fenntarthatatlanná teszi a gazdálkodást.
A csokoládé története a kizsákmányolás egyik legszomorúbb példája. A kakaóbab nagy része Nyugat-Afrikából, főleg Elefántcsontpartról és Ghánából származik. Ha megnézzük, az is figyelemre méltó, hogy Hollandia vagy éppen Belgium egy olyan terményből tett szert világhírnévre a gyarmatoknak köszönhetően, ami egy percig sem élne túl az adott ország éghajlatán. A csokoládéipar évtizedek óta profitál az alacsony kakaóárakból, miközben a farmerek nyomorúságos körülmények között élnek. A gyermekmunka és a rabszolgamunka problémája továbbra is jelen van az ültetvényeken, ami súlyos etikai kérdéseket vet fel. A „dubai csokoládé” trendje is jól mutatja, hogyan hajtja a luxus iránti nyugati igény a kizsákmányolást: a különleges, divatos termékeket magas áron adják el, miközben az alapanyagot biztosító termelők továbbra is szegénységben élnek. A munkások nagy részének fogalma sincs arról, hogy milyen terméket állítanak elő, miféle édes finomság készül, amit végül méregdrágán adnak el a Nyugatnak, miközben ők alig egy dolláros órabérért gürcölnek a kakaóbab-ültetvényeken.
Pisztáciaőrület
Ezek a mindennapinak számító finomságok ott vannak az asztalunkon szinte minden nap. Érdemes belegondolni, hogyan és milyen áron, akár vérrel-verejtékkel kerülnek hozzánk általában egy harmadik világbeli országból, hogy kényeztessenek. De a különlegesebb (mondhatnánk divathóbornak is) pisztáciás dubai csokoládé is merész utat jár be, míg méregdrágán elérkezik hozzánk. Egy TikTok-őrületből lett gasztronómiai robbanás nagy valószínűséggel idézte elő a pisztáciahiányt, hiszen nem csak az édes kadaif tésztával való párosítása különleges csemege, de a pisztácia sokak kedvence lett croissonban, fagylaltban, savanykás málnával vagy édes kókusszal párosítva is. Így adja magát, hogy a termelők próbálják a lehető legjobban kiszolgálni az édességkedvelő vásárlókat.
A pisztácia iránti kereslet, különösen a közel-keleti régióban hatalmas. Az aszályok és a klímaváltozás hatásai azonban komoly kihívás elé állítják a termesztőket, főként Iránban.
A nyugati cégek profitot termelnek a drága pisztáciából, miközben a helyi farmerek kiszolgáltatottak a változó időjárásnak és a geopolitikai feszültségeknek. A piac diktálta árak sokszor nem tükrözik a termelés valós költségeit és kockázatait. Már előfordul a hamisítás is, hiszen más könnyen beszerezhető olajos maghoz adnak egy kis színezéket és mesterségesen előállított pisztáciaaromát, és készen is van a különleges ízű massza. Magam is belefutottam ebbe, rendeltem egy neves cukrászboltból 98 százalékos pisztáciakrémet, de ahogy kibontottam, már messziről érezni lehetett a műillatot, melyet a cseppet sem kellemes aromás íz követett. Csalódottságomban kezdtem el gondolkodni, hova is tűntek a rég kedvelt és könnyen elérhető ízek. Mivel lenne kevesebb egy barackos-diós finomság vagy éppen egy mákos-meggyes?
A globális élelmiszerpiac láthatatlan háló, amelyen keresztül a nyugati világ trendjei és igényei mélyen hatnak a Kelet, különösen a fejlődő országok termelőire. A „superfoodok”, egzotikus fűszerek és luxus élelmiszerek iránti növekvő kereslet mögött gyakran a kizsákmányolás, az egyenlőtlenség és a fenntarthatatlan termelés árnyai húzódnak meg. Bár a fogyasztók a minőséget és az egyedi ízeket keresik, a termelők a harmadik világ országaiban gyakran bizonytalan jövővel, környezeti károkkal és alacsony bérekkel szembesülnek.
Matchától a banánig
