Még nem távoztál az pénztártól, amikor észreveszed a fél kisujjpercnyi szakadást a pénzen. Kedvesen szólsz a pénztárosnak a drogériában, hogy legyen szíves kicserélni, mert a pénz szakadt. Mosolyogva kéred, s illedelmesen szólítod meg a kasszás hölgyet.
Az első reakció, amit kapsz, hogy a pénz nem is szakadt. Állsz meredten, tartod a szakadt pénzt, hiszen jártál már úgy, hogy nem fogadták el máshol a sérülés miatt. Tehát a nő szerint ez a pénz nem is szakadt. Ismét megmutatod a pénzt, odatartod szinte az orra elé, hogy bizony az ott egy szakadás. Erre közli a kasszásnő, hogy ő most a másik vevővel foglalkozik, és azt állítja, hogy a többi ötezres is így néz ki a kasszában.
Értetlenül állok előtte, és megkérdezem, hogy ezek szerint az összes ötezres szakadt?
Kihúzza magát, fújtat és közli, hogy az összes így néz ki. Visszakérdezek ismét, hogy akkor tényleg mindegyik szakadt?
A válasz egyszerű. Igen.
Aztán elkezdi nekem magyarázni, hogy ezt így mindenhol elfogadják. Elmesélem neki a negatív élményeimet, rám sem hederít, csak fújja a magáét. Már hisztérikának nevez, mert még mindig nem tágítok, és ugyanúgy szépen kérem, hogy keressen egy ép ötezrest a kasszában, cseréljünk, és már távoznék is innen.
