Miközben zötykölődtem a buszon hazafelé, felhívott telefonon, de nehezen raktam össze a történetet, hiszen sínekről, a bringájáról meg egy teknősről magyarázott folyamatosan. Először a kis ékszerteknősre gondoltam, csakhogy a férjem azt kérte, kocsival menjek, és vigyem a kék lavórt is. Vagyis a kék vödröt, amiből teregetünk, amiben lábat áztatunk, amibe vizet engedünk, ha ablakot pucolunk, a kék lavórt, a család mindenesét. Ebből már sejtettem, kicsit nagyobbnak kellett lennie annak a teknősnek, mint én azt elképzeltem.
Amikor odaértem és megláttam, tátva maradt a szám, mert tényleg óriási volt a kis ékszerteknősökhöz szokott szemeimnek. Megkérdeztünk pár járókelőt, hogy esetleg elvesztettek-e mostanában egy teknőst? Kicsit bolondnak néztek minket, de hát az ember tudakolózik, ha már egy ekkora teknőst talált, aki éppen a síneken akart átkelni a túloldalra. Pár házba is becsengettünk, de senkinek nem hiányzott az új haverunk. Úgyhogy hazahoztuk. Egy ideig a társasházunk kertjében mászkált, egyáltalán nem félt, legelte a fűvet. Vizet is adtunk neki, de az nem nagyon érdekelte.
