Miközben zötykölődtem a buszon hazafelé, felhívott telefonon, de nehezen raktam össze a történetet, hiszen sínekről, a bringájáról meg egy teknősről magyarázott folyamatosan. Először a kis ékszerteknősre gondoltam, csakhogy a férjem azt kérte, kocsival menjek, és vigyem a kék lavórt is. Vagyis a kék vödröt, amiből teregetünk, amiben lábat áztatunk, amibe vizet engedünk, ha ablakot pucolunk, a kék lavórt, a család mindenesét. Ebből már sejtettem, kicsit nagyobbnak kellett lennie annak a teknősnek, mint én azt elképzeltem.
Amikor odaértem és megláttam, tátva maradt a szám, mert tényleg óriási volt a kis ékszerteknősökhöz szokott szemeimnek. Megkérdeztünk pár járókelőt, hogy esetleg elvesztettek-e mostanában egy teknőst? Kicsit bolondnak néztek minket, de hát az ember tudakolózik, ha már egy ekkora teknőst talált, aki éppen a síneken akart átkelni a túloldalra. Pár házba is becsengettünk, de senkinek nem hiányzott az új haverunk. Úgyhogy hazahoztuk. Egy ideig a társasházunk kertjében mászkált, egyáltalán nem félt, legelte a fűvet. Vizet is adtunk neki, de az nem nagyon érdekelte.
Majd felvittük a lakásba és lázas keresést indítottunk a neten, hogy kit is találtunk valójában. Közben a lányom elnevezte Carlosnak az új jövevényt. Ugyanis a lányomnak meg remek érzéke van az állatok elnevezéséhez. Különben Carlos a lakásunkban is teljesen komfortosan érezte magát. Lassan, de biztosan közlekedett. Leginkább a konyhát és az előszobát preferálta.
Közben kiderítettük, hogy Carlos bizony védett. Csak chippel és külön engedéllyel tartható. Legalábbis ekkora méretű állat már ebbe a kategóriába tartozik. Azt is megtudtuk, hogy bizonyos benzinkutakon van chipleolvasó. Tehát Carlost ismét a kék vödörbe tettük, és elkocsiztunk vele az első benzinkúthoz. Vonultunk a kék lavórral és benne Carlossal, mint az istennyila, hogy mihamarabb meglegyen a gazdája. Az első benzinkúthoz bemasíroztunk Carlossal, csakhogy a chipleolvasó nem működött. A második benzinkútnál volt chipleolvasó és működött is. Csakhogy Carlos semmilyen chippel nem rendelkezett. Négyszer átvizsgáltuk, négyen néztük az állatot egyszerre. A két kutas, a férjem meg én. Próbáltuk a lábait külön bevizsgálni, a páncélja olyan kemény volt, hogy ott szinte biztos nem volt chip. Kicsit megfogattuk jobbra-balra, de hiába. Chip sehol. Aztán Carlos megunt minket, és miközben a levegőben tartottam, fogta magát, és kiürítette a beleit és a húgyhólyagját is, ha már folynak a dolgok, akkor legyen egy nagy kipucolás.
Álltam ott, a benzinkút közepén, mint Bálám szamara, kinyújtott kezeimben a reptében is üríteni képes teknőssel, és csak annyit tudtam mondani, hogy „Te Állat!”
Azt hiszem, egyszerre kezdtünk el nevetni mind a négyen. Szegény Carlos meg csak tűrt, mint aki jól végezte a dolgát. Végül papírzsebkendővel megtöröltük a hátsóját, közös összefogással feltakarítottunk és gyorsan távoztunk a tett helyszínéről. Carlossal egyetemben.
Közben bejelentkeztünk a közösségi oldalon egy görög teknős csoportba, és érdeklődtünk, okosodtunk görög teknős ügyben. Eddig is sejtettük, de most már biztosan tudtuk, hogy a földkerekség leghosszabb ideig élő állatai a szárazföldi teknősök. 117 éves a ma ismert legidősebb élő görög teknős. Végül hosszas keresgélés, egyeztetés után találtunk egy családot, akik nemcsak hobbiszerűen tartanak a görög teknősöket, hanem hatalmas területet alakítottak ki nekik és ott élnek viszonylag háborítatlanul. Carlost elajándékoztuk nekik. Megtisztelteés volt megismerni egy állatot, aki valószínűleg még akkor is itt lesz, amikor mi már nem vagyunk. Viszont úgy gondoltuk, megérdemel egy olyan otthont, ahol a társaival élhet, egy olyan helyet, ahol értenek a görög teknősökhöz. Eljöttek Carlosért, és a teknős elköltözött. Még kaptunk róla pár képet, és mint kiderült, nagyjából 12 éves, és bizony fiú. Reméljük, Carlos jó helyre került, és majd udvarolhat a teknősnőknek és ha minden jól alakul, száz évig élnek, vagy amíg világ a világ, és azon is túl.
