Túra varázshegyen

Az úgy volt, hogy a jóember azt mondta a vasárnapi ebéd után: menjünk erdőre!

Kinézte a Spartacus tanösvényt. Spontán, gyorsan, legyen erdő. Épphogy valami került a hátizsákba, leginkább egy icetea tele aspartammal. Nem volt benne sok köszönet. Egy jó tanács: soha ne vigyenek ilyen löttyöt, csakis vizet.

Elindultunk az úton, előttünk egy másik pár haladt, na őket már az első kereszteződésnél elhagytunk. Szerintük a másik irányba kellett menni. Szerintünk nem. Mondjuk fél liter kólával indultak túrázni, úgyhogy mindenképp felkészültebbnek tűntünk a másfél literes aszpartamos szörnyetegünkkel. Mentünk-mentünk mendegéltünk. Csend volt.

Valamikor futóversenyt is rendezhettek errefelé, mert a kijelölt turistaúton, amit hűen követtünk, még rókás szalagok is segítették a helyes irányt. Voltak meredek részek és olyan helyek, ahol madárdal sem szólt, csak a szél dalolt. Felértünk egy hegy tetejére, és egy tiptop, fehér sapkás, makulátlan tiszta fehér ruhás csaj előkerült valahonnan, a hátunk mögül. Arra kért, hogy csináljunk róla fotót. Ő ugrándozott, én meg az összes képén megörökítettem az uramat is, aki egy fa mellett unatkozva rám várt.