Olga nem eszi forrón a Kását – Tömegek zarándokolnak Hódmezővásárhelyen Délkelet-Európa első trollszobrához, de vannak még viták

Nagy büszkeséggel avatták fel nemrég Délkelet-Európa első trollszobrát Hódmezővásárhelyen. A méretes teremtménytől a többi között azt várják, hogy turistákat vonzzon a városba és a neki otthont adó kiserdőbe. Komoly viták kerekedtek akörül, hogy egyáltalán kell-e egy ilyen alkotás egy alföldi városba. Akörül is, hogy mihez kezdjenek a tömeggel, amely – beváltva a reményeket – odaáramlik. Természetesen megosztotta a helyi közéletet, ahogy sok más, jelentős költséggel készült köztéri alkotás az országban.

Hónapokra lezárta az erdőt a nadapiak elől a Pintér Sándor vejéhez köthető vadásztársaság

A történtek miatt a helyiek felháborodtak, az önkormányzat a kormányhivatalhoz fordult.

Képünk illusztráció

Az erdőben elásva találták meg a júliusban eltűnt tiszakécskei férfi holttestét

A feltételezett gyilkost letartóztatták.

Helyszínelés a megtalált gödörnél

Túra varázshegyen

Fábián Krisztina: Hívogató

Hajnali túra

Tüzes ló

Nyilas Atilla: Az erdő dicsérete

Három hektárt vágott tarra Magyarország egyik legértékesebb erdejében a területet kezelő cég

A nyírségi természetvédelmi területen végzett pusztításra a Nyírerdő Zrt. egyelőre nem adott magyarázatot, az illetékes kormányhivatal is csak homályosan jelezte, hogy ő adott engedélyt.

Viola Cadruvi: A futó

A borzalmak hívása – Rémtörténetek a világ minden tájáról – a héten jelent meg a World Fantasy- és Shirley Jackson-díjakra jelölt horrorantológia második kötete magyarul az Agave Könyvek kiadó gondozásában. A gyűjteményben helyet kapott a horror iránti rajongásáról hagyományosan híres Japán és Dél-Korea, valamint olyan, számunkra kevésbé ismert országok irodalma, mint Puerto Rico és India, illetve Indrek Hargla és Steinar Bragi személyében már itthon is komolyabb népszerűségnek örvendő szerzők műveit is olvashatjuk. Kedvcsinálónak a svájci író novelláját ajánljuk.

Kovács Gergely a Széchenyi-hegy erdejének megmaradásáról tárgyalna Balog Zoltán egyházkerületével és a bencésekkel

A volt rendőrtiszti főiskola tízhektáros, részben erdővel borított telkét még a nyáron kapták meg ingyen a vallási szervezetek. A hatalmas terület értéke 12-20 milliárd forint lehet.

Viszi a pénzt az eszteregnyei Misztikus erdő, de a nyolcmilliárd forintos álomból már semmi nem lesz

Csaknem 200 millió forintot költöttek már el turisztikai pályázatokra a Nagykanizsa melletti, Eszteregnyéhez tartozó településrészen úgy, hogy tudni lehetett, nem lesz pénz a nagyszabású beruházásokra. Álmodtak ide lombkoronasétányt és okoserdőt is.

Lombkoronasétány, kilátó, fogadóépület is a tervek között szerepelt. Az egyik helybeli szerint megint csak pénzlenyúlásról van szó;

Megyünk a sűrűbe

Erdőt irtana Szegeden az egyházmegye, hogy iskolát és akár még három futballpályát építtessen a stadionja mellé

Hat hektár erdő megmaradása vagy kivágása miatt forrnak az indulatok Szegeden. Az egyházmegye pont ott szeretne építkezni. A szegediek szerint viszont pont ott van jó helyen az erdő. Ami bár lehet, hogy a szemnek nem túl tetszetős, de a funkciót, amiért telepítették, betölti. A helyiek mindent megpróbálnak, most abban bíznak, ha Assisi Szent Ferencről nevezik el a fás részt, talán nem lesz szíve kivágatni az egyházmegyének, hogy a Szent Gellért Fórum (képünkön) mellé iskolát és akár még három futballpályát építtessen.

A szegedi Szent Gellért Fórum stadion és mögötte a véderdő, amit az egyházmegye kivágatna

Hat hektár erdőt vágnának ki Szegeden, hogy egyházi iskola épülhessen

A város önkormányzata is a Magyar Közlönyből értesült a döntésről, ami ellen minden lehetséges eszközzel fel akar lépni.

Illusztráció

Vadonélő mosómedvékre bukkantak egy Budapest környéki erdőben

Mivel a mosómedve invazív faj, akár a hazai őshonos állatfajokra is veszélyt jelenthetnek.

Göcsörtösre fújja a szél - Izsó Zitával a Bekerített erdőben

Családon belüli erőszak, bántalmazó párkapcsolatok, szexuális zaklatás, a szeretteik elől tükörbe menekülő halottak, emberek, akik folyót hordanak magukban. Izsó Zita legújabb, negyedik verseskötete, ahogy a címe is mondja, egy bekerített erdőbe kalauzol, ahol a traumatizált szereplők mellett egy űrhajós is felbukkan. A szerzővel többek között arról beszélgettünk, van-e egyetemes gyógyír a kiszolgáltatottságra, s ha igen, mit tudhat minderről egy asztronauta.

Harmadjára is fakitermelő utat akarnak építeni a Kőszegi-hegységben, a környékbeliek már aggódnak

Okkal tartanak az erdők szerelmesei és a környéken lakók, hogy a szabadjára engedett fakitermeléshez hatalmas teherautókat elbíró utak épülhetnek, tulajdonképpen engedély nélkül. 

Több ezer négyzetméteren kellene kivágni a fákat az út megépítéséhez

Hatalmas részeken tűnt el az őshonos tölgyerdő Balatonfüred felett

A Bakonyerdő Zrt. a területek túlnyomó részét „vágásos üzemmódban” kezeli, és nagy ütemben vágja ki a tölgyeket még a Natura 2000-es részeken is.

Egy évtizednyi természetpusztításra tenné fel a koronát most Orbán Viktor

Itt a Hol élünk? címmel indított podcast-sorozatunk 6. része.

Murányi Zita versei

"hallgassuk a hajnali fényzivatarokat / miként dobol a lélek és mint a szerelem hőskorában"

Málnaszörp az árokban

Franciaországnyi természetes erdő nőtt az elmúlt 20 évben

A baj az, hogy még mindig több pusztul el az erdőirtások miatt, mint amennyi regenerálódni képes.

Súlyosan veszélyezteti a mangrove erdőket a folyókból érkező műanyaghulladék

Megvizsgálták, melyik partmenti területeket fenyegeti leginkább a szárazföldről érkező műanyagszemét.

Magyar kutatók derítették ki, miért pusztulnak a kocsányos tölgyek csemetéi

Egy mangószállítmánnyal Európába érkező lisztharmat okozta járvány lehet a hibás az Ökológiai Kutatóközpont tudósai szerint.

Tiborcz István 215 milliós támogatást kapott Brüsszeltől

Orbán Viktor veje nem először profitál egy uniós pályázaton.

Tonnaszám lopta az erdőből a makkot, az üzletet végül a rendőrök hiúsították meg

Nem újságírói túlzás a cím, 1714 kilónyi termést találtak a huszonhárom éves férfinél.

Képünk illusztráció

Pigmentek erdejében

Cseke Szilárd festőművész a legújabb képeivel szürreális és sosemvolt erdőkbe invitál.

Erdőkbe csalta elbűvölt áldozatát a lebuktatott a pedofil férfi (videó az elfogásról)

A gyanúsított pontosan tudta, semmi sem derülhet ki a titkos és tiltott viszonyról.

Képünk illusztráció

Átszabja az erdők arcát a klímaváltozás

A globális éghajlat átalakulásának egyik kézzelfogható jele az immár az EU-t és Magyarországot is sújtó fapusztulás. Néhány jellegzetes fajtól alighanem el kell búcsúznunk.

Más az erdő színe? Akár holttestet is rejthet

Forradalmi módszerek jöhetnek az eltűnt személyek keresésében.

Képünk illusztráció
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang