A Pest Vármegyei Kormányhivatalhoz fordul a nadapi önkormányzat, hogy megállapítsák, jogszerűen és arányosan zárta-e le a Pintér Sándor belügyminiszter vejéhez köthető Tradicionális Vadásztársaság az önkormányzat külterületén található vadaskertet három hónapra. Erről a település testülete a pénteki ülésén döntött, a hivatalos lépés mögött komoly helyi felháborodás van – írja a Telex.
Még a döntés előtt a portál egyik olvasója arról számolt be, Nadapon ki vannak tiltva a vadaskertből, szerinte az érintettek „úgy játszanak a hatalmukkal, hogy közben a saját törvényeiket nem tartják be”. Hozzátette, új vadászok jöttek a régiek helyett, és nagyon korlátozottan tűrnek meg az erdőben bármit is.
„Nadap lakossága szomorúan szembesült a falu melletti erdő november 30-ig történő lezárásáról. Érthetetlen számomra az éjjel-nappal, hétköznapi és hétvégi folyamatos lezárás. Augusztus végétől november végéig közel 100 nap alatt, éjjel-nappal vadászni fog valaki a területen? Váltásban, vagy pihenés nélkül?”
– tette fel a kérdést Győrik Balázs nadapi önkormányzati képviselő. A portálnak elmondta, eleve gyanúsnak tartotta, hogy a lezárás nem a szokásos pár napig tart és nem is előzte meg a szokásos tájékoztatás. Ezért a képviselő megkérdezte a vadásztársaságot, hogy bejelentette-e a lezárást az illetékes erdészetnek és az erdészeti hatóságnak, ahogy az erdőtörvény előírja, és mivel nem kapott választ, megkérdezte magát az erdészeti hatóságot is. Pénteken ugyanezt a lépést a teljes önkormányzati képviselő-testület is megszavazta lakossági panaszokra hivatkozva, a jogszerűségi kérdést kiegészítve azzal, hogy a hatóság ellenőrizze, az erdőlátogatási korlátozásról a lakosság és az önkormányzat megfelelő módon értesült-e, valamint vizsgálja felül, hogy a lezárás arányos-e a vadászati tevékenység tényleges időtartamával, összhangban az erdőtörvény rendelkezéseivel.
A Telex hasonló tartalommal írt levelet még a hét közepén a nadapi-lovasberényi erdőt kezelő Budapesti Erdőgazdaság Zrt.-nek, megkérdezve azt is, hogy a vadásztársaság kérte-e hozzájárulásukat, ahogy az elő van írva. Szalay László, az erdőgazdaság vezérigazgatója azt válaszolta, hozzájuk megkeresés eddig nem érkezett, ezért nem rendelkeznek érdemi információkkal a nadapi vadászat részleteivel kapcsolatban.
Győrik Balázs jelezte, hogy ő is választ kapott a Pest Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztályától (mint erdészeti hatóságtól), miszerint a Tradicionális Vadásztársaság, a nadapi erdő vadászatra jogosultja az erdő látogatásának korlátozásával kapcsolatban nem tett bejelentést. A kormányhivatal hozzátette, a tényállás teljes körű kivizsgálása érdekében szükséges hatósági intézkedéseket megtették.
„Nem célunk senkinek sem sírós, álmatlan éjszakákat okozni (esetleg balesetet) mert valaki nem érti meg, hogy nem lehet belépni egy intenzív vadászati tevékenység alatt álló területre”
– ezt Brindza Tibor, a Tradicionális Vadásztársaság elnöke írta Győrik Balázs hivatalos levelére az ügyben. Brindza Tibor Pintér Sándor lányának, Brindzáné Pintér Csillagnak a férje. Brindzáné Pintér Csillag a vezérigazgató a most Hotel Lovasberényként működő, egykori lovasberényi kormányüdülőt megszerző cégben. A Hotel Lovasberény pedig pontosan a lekerített vadaskert mellett áll, kitűnő bázist nyújtva az odaérkező vadászoknak.
„Nem hagyhatom szó nélkül, hogy a település területének negyedét jelentő erdőt, annak minden természeti értékével együtt »nagyurak erdejeként« elzárják a lakosság elől” – írta a vadásztársasággal kapcsolatban Győrik Balázs, aki azt is hozzátette, tudja, milyen kormányzati körök állnak valójában a vadásztársaság mögött, „nem hiába épült a helikopterleszálló”. Szerinte a lezárás talán annak szól, hogy nem lehet előre tudni, mikor lesz a pontosan kedve a „méltóságos uraknak” leugrani egy kicsit vadászgatni.
A Telex a cikkében felidézi,
a vadásztársaság és a helyiek által emlegetett lovasberényi vadászközpont közötti kapcsolat más oldalról is fennáll: a Tradicionális Vadásztársaságot Ecsedi Ferenc elnök alapította 2016-ban. Ecsedi volt korábban az OTP Bank egyik vezető tisztségviselője, Csányi Sándor egyik bizalmasa, illetve Pintér Sándorhoz is volt köze, Pintér egykori cégének, a már megszűnt Civil Ingatlanberuházó Kft.-nek ügyvezetője volt még 2007-2008-ban. Ecsedi Ferenc 2022 júniusában elhunyt, az ő helyét vette át a korábban titkárként működő Brindza.
a vadaskert szomszédságában álló egykori lovasberényi kormányüdülőt Pintér Sándor egy másik korábbi vállalkozása, a Civil Biztonsági Szolgálat szerezte meg. A korábbi üdülőre vissza nem térítendő támogatást (1,3 milliárd forintot) ítélt meg a Magyar Turisztikai Ügynökség – az összeg majdnem hatszorosa annak, mint amennyiért az állam eladta. A pénzt a 24.hu cikke szerint egy másik Pintérhez közeli cég, az Ingatlan Gyám 2019 Zrt. kapta, ennek a cégnek tavaly ősszel Brindzáné Pintér Csillag lett a vezérigazgatója.