Nemrég elmentünk kirándulni a Pilisbe. Öt órán keresztül tartózkodtunk az erdőben, a piros keresztes túravonalat követve rendületlenül. Kevés emberrel találkoztunk, ami olykor igen jólesik. A madárhangok, a fák susogása a szélben, a napfény csiklandozó simogatása szavak nélkül feltölti az ember lelkét. Bár nem találkoztunk embertársainkkal, a nyomuk sok helyen szembetűnő. Eldobált zsebkendők, műanyag palackok… Sokan még mindig nem tudnak leszokni arról, hogy a szeméttől nem az erdőben kell megszabadulni. Sajnos úgy látszik, sok embernek ez még mindig nem egyértelmű. A legszomorúbb talán mégis az, amikor fába vésik a monogramjukat, a szívecskét Gizivel meg Bélával, akik elméletileg örökké szeretik egymást, de a valóságban már lehet, hogy egy büdös szót nem váltanak. Ott áll az a gyönyörű fa, hatalmas, ölelhető törzsével, és egy emberi kéz által belevésett kings, azaz királyok felirattal.
