Szerencsésnek érzem magam, hogy volt egy trafikos barátnőm a pesti Király utcában, a Csengery utcához közel. Lia mama trafikja. Ha beléptél az ajtón, csilingelt egy kis harangocska és bár sötét volt bent, de a trafik illata azonnal elvarázsolt. Ott várt bent Lia néni, aki egy nyugodt és biztonságos helyet varázsolt a kicsi boltból, ahol azonnal otthon érezte magát az ember. Az üveges pult mindössze három lépésnyire volt a bejárattól. Jobb és baloldalt vitrinek. Épphogy két ember elfért egymás mellett.
A kis pult előtt egy régi, megkopott karfás barnás szék volt elhelyezve az amúgy is szűk helyen. Azon a széken mindig üldögélt valaki, egy idősebb hölgy vagy úr megpihent, vagy éppen Lia néni édesanyja trécselt a lányával és az összes vevővel, aki betért. Lia néni árult cigarettát, különféle dohányokat, vonaljegyeket, magazinokat, különböző kézműves szaklapokat, de még idegen nyelvű magazinokat is tartott és ezen felül minden mást is.
Szájban robbanós cukorkák, cigirágók, kakasos nyalókák, Melba kocka, konyakos meggy és bonbon darabra, dianás cukorka, dunakavics, francia drazsé, téli fagyik, gumicukor, zizik, pezsgőporok, szotyola, kisautók, tenyérnyi pici babák, cigarettázó kis sünik, kártyapaklik, ólomkatonák, durranós pisztolyok, pipereszappanok, ötszínű golyóstollak, kockás és csíkos füzetek, illatos radírok, színes tintapatronok, katicabogaras hajcsattok, nyakláncok bőrszíjon, de még kötőtűk, fonalak és a foltvarráshoz szükséges kreatív lapok is voltak itt, mert Lia néninek ez volt a hobbija.
Estig sorolhatnám azt a rengeteg kincset, ami abban a pici boltban elfért.
Ami pedig nem volt a boltban, azt Lia néni legkésőbb egy héten belül beszerezte, mert fontosak voltak számára a vásárlók. Szerette, ha az emberek betérnek hozzá. Lia néni boltja önmagától alakult át egy közösségi térré, mert mindenki megérezte benne azt a kedves mindennapi ritmust, amit Lia néni hozzáadott. Lia néniről nem sokat tudtam, mégis rengeteget. Nem tudom a vezetéknevét, csak azt, hogy igaziból Kornéliának hívták, és valahol Budán lakott. A férje már korábban eltávozott az élők sorából, a két fiából orvos lett és mindketten külföldön praktizáltak. A fiúk, a menyek és az unokák fotói ott sorakoztak a kis boltban, és Lia néni mindig büszkeséggel mesélt a kis Anna unokájáról, aki éppen Guatemalában élt a szüleivel, mert az édesapja ott kapott orvosi állást. Része lettem Lia néni életének és egy cseppet sem bántam. Egyszerűen jó volt Lia néninél lenni, mert ha betért az ember, mindig kapott egy-egy jó szót és viccelődést.
Talán a leghajmeresztőbb eset, ami a trafikban történt, amikor egyszer a mellette lévő ház pincéjéből az éjszaka közepén átfúrták a falat és kirabolták a kis boltot. Már maga a történet is cifra, hiszen egy házban, az éjszaka közepén vésnek és ezt senki nem hallotta és észre sem vette. Mindenesetre a betörők csak a cigaretta készletet vitték el, az értékesebb herendi porcelán kisvázákra szemet sem vetettek. Nagy volt akkor a riadalom, rendőrök jöttek, mindenkit kikérdeztek, de természetesen a tettesnek nyoma veszett.
Akkoriban laktunk a Király utcában, amikor a kislányom megfogant. Szinte minden nap benéztem Lia nénihez, és hiába jöttek-mentek a vásárlók, mégis megbeszéltük az élet dolgait. Végig követte, ahogy növekszik a hasam, majd a lányom cseperedését egy éves koráig. Aztán elköltöztünk, és egyre ritkábban látogattam meg.
Az utam már ritkán visz a Király utca felé, de nemrégiben láttam, hogy már bezárt a hely, és éppen egy új tulajdonos alakítja, festi át a helységet. Kutattam kicsit Lia néni után, és egy ismerősöm mesélte, aki a szemközti házban lakott, hogy meghalt. Úgy érzem, vele megszűnt az a trafikos életérzés, amit ezek a kis bódék jelentettek. Ugyanis ezek nemcsak trafikok voltak, hanem Mici néni, Pista bácsi, Kozák néni avagy Dani bácsi, mert a törzstrafikban mindenki személyesen ismerte a tulajdonost. Akárcsak én Lia nénit. Azt hiszem megint eltűnt egy fontos életelem a fővárosból a nemzeti dohányboltok megjelenésével.
