Védtelenek

BEUGRÓ

Papp Sándor Zsigmond: Démon és saláta

Amikor már éppen csapnának össze a hullámok a fejem felett, bizony jól jönnek a kapaszkodók. Ez nekem valahogy az ecetes uborkasaláta lett. 

A mérgező szavak

Beugró

Papp Sándor Zsigmond: Szelfi okosan

Én csak annyit kértem, ne hagyja, hogy az okostelefon buta módon elvegye tőle a világ iránti kíváncsiságát, mert az pótolhatatlan veszteség lenne. 

Ki szégyellje?

Beugró

Papp Sándor Zsigmond: Amikor Banderas voltam

Most már azt is tudom, hogy semmi sem alakított annyit rajtam, mint a kapcsolataim. És szinte megdöbbentő, hogy hány arcomat (énemet?) ismertem meg ezek során. Hány Sanyival és Zsigával találkoztam a tükörben. 

Petőfi álma

Papp Sándor Zsigmond: A munkásnovella és a szonett

Néha elképesztő hülyeségek tudnak az eszembe jutni! Erről a mellékhatásról bezzeg nem tájékoztattak.

Cigizős haza

Beugró

Papp Sándor Zsigmond: Családi ölelés

Eddig önző módon inkább csak rólam volt szó a betegség kapcsán, holott legalább ilyen fontos a család is ebben a küzdelemben.

Az életművész

Beugró

Papp Sándor Zsigmond: Dolce vita

Úgy döntöttünk, hogy egy ideig nem mondjuk ki a nevét. Épp eleget beszéltünk már róla, megvizsgáltuk minden oldalról, ki- és megtárgyaltuk, jó lenne most pár nap pihenő. Annyi minden van még a világon…

Fügefalevél

Beugró

Papp Sándor Zsigmond: A hízás örömei

Igazából akkor csillant fel a szemem, amikor azt mondták, hogy a fogyókúrámat azonnal hagyjam abba. 

Skanzen

Beugró

Papp Sándor Zsigmond: Idegen szavak

Amikor elkezdtem írni ezt a sorozatot, két dolgot fogadtam meg. Az egyik, hogy senkiről sem írok gonosz dolgokat, nem feketítek be egyetlen szereplőt sem, vagyis nem élek vissza elbeszélői hatalmammal. A másik pedig, hogy megkímélem az olvasót a nyavalyáimtól, az ötven feletti test szelíd romlásától. Csakhogy az élet nem túl szabálykövető, a maga törvényei szerint hömpölyög, és néha kimondottan lubickol a saját szeszélyességében.

Digitális terápia

Beugró

Papp Sándor Zsigmond: Negyvenkét perc

A kötelező reggeli kutyasétáltatás nálam az elmélkedés ideje. Most persze ne gondoljanak valami platónosan vagy hegelesen mély töprengésre, mert a fél szememet közben folyton Bellán kell tartanom. Azt lesem, hogy honnan, melyik sarok vagy fa mögül bukkanhat fel egy madár vagy macska, melyik bokor alól támolyog elő az éjszakát önkényesen meghosszabbító sün, mert akkor bizony olyat ránt a pórázon (ha meg anélkül van, elrohan), hogy minden használható gondolat kizuhan belőlem, és még örülhetek, ha a karom a helyemen marad.

Ha ömlik a mocsok

Beugró

Papp Sándor Zsigmond: Keleti furcsaságaink

Most már egy ideje a nyugati világ egyik bástyájában élek, és egyre élesebben látom a magammal hozott identitás furcsaságait.

Metró vs. fapados

Beugró

Papp Sándor Zsigmond: Zsaruk

Nálunk tagadhatatlanul apám volt a rossz zsaru. Ő képviselte a szigort, ő szabta ki a vétkei­mért járó büntetést, amit aztán maga is hajtott végre, így vonva össze a családban a hatalmi ágakat. Anyámat, mint jó zsarut, viszont meg lehetett puhítani, nála a kellő pillanatban és a kellő megbánással engedményekre lehetett szert tenni, például hogy szombat este mégis elmehessek bulizni, miközben a tanulmányi eredményeim erre nem jogosítottak volna fel. 

Hála és köszönet

Beugró

Papp Sándor Zsigmond: Ének az esőben

Ekkor, ebben a pár zűrzavaros percben éreztem először azt, hogy végleg és végérvényesen megérkeztünk: otthon vagyunk. 

Bukott királyfik

Beugró

Papp Sándor Zsigmond: Az a szép zöld gaz…

Városi gyerekként nem sok közöm volt a gazhoz, bár kettőtől különösen irtóztam: a bogáncstól és a csalántól. Az egyik osztálytársunknak hatalmas kertje volt, ám az még izgalmasabbnak tűnt, hogy a telek végét lezáró rozoga kerítésen át a temető elhanyagoltabb részére lehetett átszökni, ami kiváló rejtekhelyeket nyújtott bújócska során. 

Pofonok és pofonok

Beugró

Papp Sándor Zsigmond: Ballag már…

Ami fontos, az csak fehér ingben történhet meg az emberrel, legyen az évzáró vagy kivégzés.

Viccnek komoly?

Beugró

Papp Sándor Zsigmond: Zusammen

Eddig még sosem éreztem ennyire közel magunkhoz a borzalmat. Az én fejemben ez valahogy az Egyesült Államokhoz kötődött, hiszen ott lehet könnyen fegyverhez jutni, amivel aztán bárki besétálhat egy iskolába, hogy válogatás nélkül lövöldözni kezdjen. De aztán jöttek sorra az európai példák, a norvég ámokfutó felfoghatatlan tette, majd csak az elmúlt két évben a belgrádi iskolai és a prágai egyetemi tömeggyilkosság, a tavalyi svéd esetről már nem is szólva. Ez már elég közel volt hozzánk, ám engem mégis a grazi szörnyűség döbbentett meg igazán, úgy éreztem, mintha a szomszédos házba csapott volna be a villám.