„Lenézi a hallgatókat” – Navracsics Tibor intelligens, Orbán Balázs szigorú tanár, Schmidt Máriát viszont kegyetlenül lepontozták a diákjai

Politikusok, volt politikusok, a kormánypárthoz vagy ellenzékhez tartozó gondolkodók közül többen is tanítottak vagy még mindig tanítanak magyar egyetemeken. 

Schmidt Mária 2025. június 16-án

A tankerületek vezetői szerint ők nem szóltak bele a tanárok értékelésébe

A Népszava azt követően keresett meg több tankerületi igazgatót is, hogy pedagógusok arról számoltak be: a teljesítményértékelés során előfordult, hogy egy tantestületen belül sokan kaptak a 100-ból 78-79 pontot.

Nem a jegyektől lesz értékes a gyerek, de a magyar gyerekek mentális állapota alig jobb, mint a háború sújtotta Ukrajnában élő társaiké

„Attól, hogy rosszul sikerült a bizonyítványod, még lehetsz kedves, humoros, segítőkész, megbízható, egyedi, ÉRTÉKES, kreatív, sportos stb.” – olvashattuk nemrég a közösségi oldalon az Ifjúsági Lelki Elsősegély posztját, a szolgálat elérhetőségeivel. Sok szülő (és gyerek) ilyenkor büszkén osztja meg kiváló eredményeit, és persze lehet is büszkének lenni ezekre, de akiknek nem jött össze valamiért a vágyott vagy akár a szülők által elvárt bizonyítvány, még rosszabbul érezhetik magukat, esetleg haza se mernek menni. Ilyen krízisekben is tud segíteni az anonim lelki segély, ahol képzett önkéntesek fogadják a hívásokat, vagy ha leírni könnyebb, e-mailben is lehet hozzájuk fordulni. Munkájukkal súlyos hiányt igyekeznek pótolni, mert hazánkban a magánellátást csak kevesen engedhetik meg maguknak, az állami rendszerben alig akad szakember és hosszúak a várólisták, miközben egy európai kutatás, az alkohol- és egyéb drogfogyasztással foglalkozó európai iskolai felmérés, ESPAD) szerint a magyar gyerekek mentális állapota alig jobb, mint a háború sújtotta Ukrajnában élő társaiké.

Leértékelés

Megtalálták a feketedobozt, úgy tűnik, madárrajjal ütközött a tragikus balesetet szenvedő dél-koreai repülőgép

A repülőtéri irányítótorony madárrajjal való lehetséges ütközésre figyelmeztette a repülőgépet nem sokkal a leszállás megkezdése előtt. Szemtanúk leszállás közben fémes csikorgásokról, robbanássorozatról számoltak be. 

Bangladesből, Oroszországból és Szíriából kapja a magas IMDb-értékeléseket a S.E.R.E.G., így már a 10-ből 1,4 csillagon áll

Ezzel sikerült megelőznie az Aranybullát.

Hetvenkedésre alkalmas? – Finnországtól Bosznia-Hercegovináig: a Rossi-korszak rövid értékelése évről évre

„Magyarországon mindig félig üres a pohár” – mondta Marco Rossi, aki rendre értékeli a nemzetet, miközben 70. mérkőzésén vezényelte hazánk válogatottját. Ily sok meccses jubileum egyrészt elismerést érdemel, másrészt alkalmas a pohár vizsgálatára, azaz a számvetésre. Íme, az eddig 34 győzelmet, 16 döntetlent és 20 vereséget számláló Maestro szövetségi kapitányi éveinek mérlege.

Marco Rossi

Orbán Viktor vasárnap értékeli a helyzetet Esztergomban a fideszes képviselőknek

A parlamenti Fidesz-KDNP-frakció vasárnap és hétfőn pótolja az árvíz miatt szeptember végéről elhalasztott zártkörű tanácskozását.

Megsemmisítette a bíróság a Bige Csoportot több mint tízmilliárd forintra megbírságoló GVH-határozatot

A Fővárosi Törvényszék döntése szerint az évtizedes ügyben újra kell értékelni a bizonyítékokat. Várhatóan jóval enyhébb lesz a büntetés.

Muhari Eszter: A vívásnak az a legnagyobb kulcsa, hogy minden fejben dől el

A párbajtőröző elárulta, hogy a bronzmérkőzés végén bevitt ráadástusnál azért volt határozott, mert kapott kívülről segítséget.

Braun képviselő Brüsszelbe tart

Lengyelország Megnyerte ugyan az EP-választást az Európa-párti kormánykoalíció, de erősödtek a kereszténydemokraták és a szélsőjobb. A baloldal és a liberálisok tábora leapadt.

Donald Tusk liberális pártja hajszállal előzte meg az EP-választáson a PiS-t, amely alapvetően őrzi erejét

„Az új teljesítményértékelő rendszer abba az irányba mutat, hogy a pedagógusok még többet dolgozzanak ingyen”

Furcsa, hogy a teljesítményértékelés célja elvileg a pedagógiai munka hatékonyságának javítása, erre a szempontra a 100-ból maximálisan mindössze 28 pontot lehet adni. A Belügyminisztérium szerint a teljesítményértékelés alkalmával negatív illetmény-eltérítés nem alkalmazható.

Nincs elég tanár, felkészülnek a tanárjelöltek

Megjelent Pintér Sándor rendelete a tanárok teljesítményértékeléséről

Benne az illetmény-eltérítés, azaz a fizetéscsökkentés vagy -emelés  lehetőségével.

Kiosztják a feladatlapokat a matematika írásbeli érettségi vizsgán a budapesti Xántus János Két Tanítási Nyelvû Gimnáziumban 2023. május 9-én

Nyomozhatnak az ál- és rémhíreket közlő kormánypárti médiumok ellen

Polt Péter a józsefvárosi rendőrségnek küldte elbírálásra Vadai Ágnes kérdéseit, miként kerülhettek a V4NA hírügynökség a lakosságban rémületet keltő hírei például a Magyar Nemzetbe.

Egy ukrán mezőn fel nem robbant lőszerekre figyelmeztet a tábla. A rémhír szerint Sorosék mérgezik a területet

Az ukránok csak technológiai fölénnyel győzhetnek, mert Vlagyimir Putyinnak nem számít az emberélet

Valerij Zaluzsnij, az ukrán hadsereg főparancsnoka beismerte, hogy tévedett.

Valerij Zaluzsnij (jobbra) 2023. február 24--én, a háború kitörésének első évfordulóján

Titokban, értelmezhetetlen feladatokkal zajlik a tanárok teljesítményértékelése a Pintér-féle új rendszer tesztelésén

Nevük elhallgatását kérő, tesztelésre kötelezett pedagógusok számoltak be a furcsa pontozási módszerekről.

Képünk illusztráció.

Egy rektor szerint teljes elmebetegség a közoktatás mostani helyzetében bevezetni az új értékelési rendszert

Most már évente ellenőrizné a tanárok munkáját az Orbán-kormány, egynegyedüket jutalmazná, egynegyedüket fizetéscsökkentéssel büntetné

Szeptembertől évente ellenőrizné a pedagógusok munkáját az Orbán-kormány, de a próbaüzem már most februárban elkezdődik. A szakszervezetek tiltakoznak és az EU-hoz fordulnak.

Történet az íróasztalfiókról

„A pedagógiai munka teljes félreértésén alapul a Belügyminisztérium koncepciója”

A Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) elnöke arra a lapunk birtokába került minisztériumi tervezetre reagált, amely szerint a pedagógusoknak és az intézményvezetőknek minden évben át kellene esniük egy belső értékelési folyamaton.

Pintér Sándor rendszeres belső teljesítményértékelést tervez a köznevelési intézményekben

A pedagógusoknak, igazgatóknak minden tanévben túl kell majd esniük ezen, a gyengén teljesítők anyagilag is rosszul járhatnak - tudta meg lapunk.

Kognitív disszonanciában a Fidesz-kommunikáció

Most tapasztalja meg Orbán Viktor, hogy kormányozni kellene – többek között így értékelték a lapunknak nyilatkozó szakértők az elmúlt napok politikai fejleményeit.

Felfüggeszti a kézilabdaszövetség Pálinger Katalin és Nagy László szakmai alelnököket

Kocsis Máté elnököt lesújtotta a férfiak hazai Eb-szereplése, de szerinte a felfüggesztés csak a válogatottak értékeléséig tart.

Nagy László csapatvezető a 2022-es férfi kézilabda-Európa-bajnokságon.

Dicséretet és bírálatot is kapott a kormány az IMF-től

Magyarországon járt az IMF, és volt, amivel elégedettek voltak, de számos intézkedést kifogásoltak.

Deutsch Tamás a közrádióban dicsérte az Európai Bizottság elnökét

A Fidesz EP-képviselője szerint Ursula von der Leyen „liberális mainstream mantra” helyett kiegyensúlyozottan értékelte az unió helyzetét.

Felelősség

„Ilyen mértékű tragikus zuhanást még nem láttunk”

Az oktatási reformokat csak megfelelő tudományos vizsgálatok után lenne szabad bevezetni - hangzott el a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett szerdai konferencián, ahol kutatók értékelték a legutóbbi PISA-tesztek egyre romló magyarországi adait. Az eredmények 2009 utáni mélyrepülése a szakértőket is megdöbbentette, az oktatási rendszer korrekciójára tettek javaslatokat.

MOB - Borkai nem mond le

A feladatok elvonása és ezzel összefüggésben az állami támogatás jelentős csökkentése következtében várhatóan dolgozói kétharmadától kell megválnia a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB). Mindezek ellenére Borkai Zsolt MOB-elnök tegnapi sajtótájékoztatóján elégedetten értékelte az elmúlt négy évet, és úgy érzi, nincs oka lemondani.

Borkai kamerák kereszttűzében védte a MOB-ot és saját magát FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

MOB: nagyszerű eredményeket értünk el a riói játékokon

Londontól Rióig címmel elkészült a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) értékelése a riói játékokról, a kötetet Borkai Zsolt elnök hétfőn nyújtotta át Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének.

MTI Fotó: Marjai János

Vállalja a felelősséget Doll

„Választhatnánk azt, hogy megcsömörlünk a problémák okozta sikertelenségben, és sajnáltatjuk magunkat, ugyanakkor az én csapatom nem ezt fogja tenni” – tett ígéretet Thomas Doll, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője tegnap.

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője FOTÓ: Molnár Ádám
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang