Brigitte Bardot súlyos beteg, kórházban kezelik

A 91 éves francia színésznőt, egykori filmsztárt megoperálták, állapota aggodalomra ad okot.

Papp Sándor Zsigmond: Ha eloszlott a füst

Hát, vége. Magamban tartottam egy kis ünnepséget, mert a gép nem igen akart elérzékenyülni, az ápolók is csak szerényen mosolyogtak. A jókívánságaikat inkább a nyakunkon lévő hétvégére koncentrálták, én viszont igyekeztem távlatokban gondolkodni.

„Buddhának
eleve nem kell
a szomszédba
mennie egy kis
reinkarnációért”

Papp Sándor Zsigmond: Családi ölelés

Eddig önző módon inkább csak rólam volt szó a betegség kapcsán, holott legalább ilyen fontos a család is ebben a küzdelemben.

Mindenki tudja,
milyen gyógyító
ereje van az
ölelésnek. Men�-
nyire elsorvad
lelkileg és aztán
testileg az a szegény
pára, akit
nem szeretget
senki

Jön vagy megy a vihar? – Bánki Évával sorsról, döntésekről

„Ennek az egész korszaknak jó metaforája a betegség” – értékel Bánki Éva, aki Apjalánya című új kötetében szókimondóan, nyíltan beszél a családi és társadalmi titkokról, traumákról, amelyek megbetegítenek, és a legbelsőbb félelmekről is.

Krónikus vénás elégtelenségben szenved Donald Trump

Az amerikai elnöknek ugyanakkor a Fehér Ház szóvivője szerint jó a közérzete, nem tapasztal semmilyen kellemetlenséget.

Bajban van a magyarországi méhészet, a hideg mellett a kór is tizedeli az állományt

1,2 millió helyett mindössze 600-700 ezer méhcsaláddal tudnak nekifutni az idei szezonnak a magyar méhészek.

A magyar méhészeket az időjárás, a betegségek és a kínai tisztességtelen térnyerés is nyomasztja

Szilágyi L. József: Az utolsó boldog nap

WHO: Ébresztő, a kanyaró visszatért

A WHO és az Unicef szerint a világ egyik legfertőzőbb betegsége visszatért a kontinensre, és a háttérben a Covid-járvány miatt késett vagy elhanyagolt oltások lehetnek. Egy év alatt 38-an haltak meg.

Kanyaró elleni vakcina. Életet menthet

Határozatlan ideig nem lehet simogatni az állatokat a budapesti állatkertben

Bezár az állatsimogató, elővigyázatossági okokból.

Korábbi felvétel

Ferenc pápa állapota továbbra is kritikus, de enyhe javulást mutat

A klinikai kép összetettsége miatt a katolikus egyházfő orvosai elővigyázatosságból nem adnak prognózist.

Gyertyák II. János Pál szobránál a Gemelli kórház előtt, ahol Ferenc pápát kezelik.

A kritikus állapotban lévő Ferenc pápa köszöni az emberek szeretetét, és azt kéri, imádkozzanak érte

A 88 éves katolikus egyházfő üzenetet küldött a híveknek, külön megemlítve az őt ápoló kórház orvosait és egészségügyi dolgozóit.

A Szentatyát különösen meghatották a gyerekek jókívánságai és rajzai

Ross Károly: Érted mindent, gazdám!

Kórházba került Ferenc pápa

A katolikus egyházfő több mint egy hete küzd a betegséggel, ami a levegővételt is megnehezíti számára.

Nehezen kap levegőt Ferenc pápa, félbe kellett hagynia az olvasást a vasárnapi misén

A katolikus egyházfő napok óta hörghuruttal küzd.

Súlyos tüdőgyulladást kapott Ursula von der Leyen, ki kell hagynia a lengyel EU-elnökség beiktatását is

Az Európai Bizottság elnöke lemondta az év első két hetére esedékes programjait, a lengyel EU-elnökség beiktatásán sem lesz ott. 

143 emberrel végzett Kongóban egy ismeretlen influenzaszerű betegség

A WHO is megszólalt az ügyben, a kongói hatóságok jelenleg is dolgoznak a betegség azonosításán.

Tóth Vivien: Apám behív a vécébe, hogy nézzem meg, mit csinált

Szentpáli Gavallér Zsuzsa: Nem megyünk be a parkba

Kapás Boglárka megbetegedett két nappal a versenye előtt

Belázasodott és hányt is.

A romlandóság intimitása (Gulisio Tímea: Lények)

G. István László versei

A részegségről; A betegség természetrajza

Újra terjed az óvodások között a lepkehimlő

A gyermekorvosok szerint nem kell félni, a kisebbeket érintő betegség gyakori, de általában nem jár súlyos tünetekkel.

A lepkehimlő általában enyhe, alig viszkető tünetekkel jár

A csimpánzok belehalnak a megfázásba

Az emberek egyre gyakrabban adják át a kórokozókat vadon élő állatoknak kockáztatva a veszélyeztetett fajok egészségét, életét. Leginkább a nagytesű majmokat érinti, akiknek nincs védekező mechnanizmusuk ellenük.

A látogatók sok esetben nem tartják be a szabályokat, mint például a minimum hétméteres távolság, vagy a maszk­viselés

Kovács Attila György: Minden hiába

Év végéig bezárt a balassagyarmati szülészet-nőgyógyászat

A fekvőbetegeket, az akut ellátást igénylőket a salgótarjáni kórházba irányítják. 

Debreczeny György versei

minden bizonnyal felrobbanna; minden megtörténhet újra

Pálffy Istvánt azonnali hatállyal kirúgták a Hír TV-től

Egy nappal azután, hogy elindult az új műsora.

Endrey-Nagy Ágoston versei

Ligma; Sugondese

Kiderült, mi okozza a „nyaralási betegséget”

Sokszor a várva várt nyaralás első napjain betegszik le az ember, ezt számos stresszfaktor befolyásolhatja.

A kánikula nem kedvez a tiramisunak

Bár a héten berobbant hőség csak péntekig tart, a nyár során még bizton szamíthatunk forró napokra, amikor sok élelmiszer könnyebben romlik meg, és ez akár ételmérgezéshez is vezethet. 

 Ha romlásgyanús vagy szokatlan ízt érez, semmiképpen se fogyassza el
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang