Fixálhatják az olcsó lakáshitelt, hamarosan kettéhasadhat a lakáspiac

Még kérdés, hogy vajon kapnak-e az Otthon Start Program keretein belül új lakást vásárlók akár két-három évre előre hitelígérvényt 3 százalékos fix kamattal.

Néhány beépítési feltételen még lazítani kellene, hogy tartósan 1,5 millió forint alatt maradjon a négyzet­méterár

Hatástalanok a jelenlegi magyarországi lakásfelújítási támogatások

Átlagosan 1–2 millió forint között költöttek építőanyagra az első félévben, vagyis csak a legszükségesebb felújításokat végezték el az ingatlantulajdonosok. Ez azt mutatja, hogy az eddig elérhető otthonfelújítási támogatások nem hozták meg a várt piaci élénkülést, ami elsősorban a bonyolult adminisztrációnak és a jogosultak szűk körének tudható be – összegezte a helyzetet Juhász Attila, az Újház Zrt. és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke közleményében.

Csökkent a lakásépítések száma, de több új engedélyt adtak ki Budapesten

A főváros új lakásainak több mint kétharmada három kerületben épült fel.

Alig épül új lakás Magyarországon

Továbbra is kiábrándító képet fest a hazai új lakásépítési szektor. A kereslet közben egyre erősödik, ami újabb áremelkedéseket vetít előre.

Az értékesítési céllal épített lakások száma meghaladja a saját célra épülő házakét

BKK: Rendeletmódosítással hátráltatná a budapesti közlekedésfejlesztést Lázár János minisztériuma

Vitézy Dávid is szembeszáll az új Országos Településrendezési és Építési Követelmények alkalmazásával. A tervezet még több autóval árasztaná el a fővárost, nehezítené a kerékpáros közlekedést, és a tárca figyelembe sem vette a szakmai szervezetek aggodalmát.

A BKK kiemelten fontosnak tartja a kötelező kerékpárparkolók számának növelését - Képünk illusztráció

A vártnál kevesebb új lakás épül idén

A vártnál kevesebb új lakás épül idén

Az első félévben 6027 új lakás épült a KSH adatai szerint, ez 18 százalékos csökkenés 2023 első feléhez mérten. 

A budai kerületekben épül a budapesti új lakások fele

Nem gördülő kövek

Lejtmenetben a lakásépítések, és a piac még nem érte el a mélypontját

Budapesten 29 százalékos volt a visszaesés, összesen 3234 lakás épült. 

Leálltak az állami beruházások, érik a válság az építőiparban

Alig építenek új lakásokat, visszaesett a lakásfelújítás, rengeteg szakember hiányzik. Túlélő üzemmódban az ágazat, ezzel együtt sokan le fogják húzni a rolót.

Se felújítás, se építés. Hiányoznak az uniós milliárdok a projektek újraindításához

Kivárnak az építkezők

Több lakást adtak át tavaly, és az építkezési kedv is nőtt, a kereslet viszont csökken.

Rekordárak után jöhet az ingatlanpiaci fordulat, de ennek sem fog örülni mindenki

A következő évben megállnak, és akár csökkenhetnek is az egekbe szökött ingatlanárak, ám ennek nem feltétlen örülnek majd annyian, mint amennyien várták.

Több lakás épült, megállt a drágulás

Összesen 13 617 új lakás épült meg az idei év első három negyedévében: ez 7,7 százalékkal több, mint ami tavaly az első kilenc hónapban elkészült. 

Képünk illusztráció

Még két évvel meghosszabbítják a kedvezményes lakásáfát, újabb átmeneti időre kaphatnak lökést az építkezések

A szakma kérését és a jegybank javaslatát részben meghallgatva újabb két évvel meghosszabbítja a kormány a kedvezményes lakásáfa igénybevételének lehetőségét – derült ki Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióbeszédéből.

Gyűlnek a fellegek az építőipar felett, számos nagyberuházást már elhalasztottak

Még kedvező számok érkeznek az ágazat teljesítményéről, de ha nem hosszabbítják a kifutó támogatásokat, bezuhanhat a lakásépítések és -felújítások száma is.

Rohamtempóban drágul a lakhatás

Az Otthon Centrum júniusi felmérése szerint 354 beruházás keretében 28 ezer lakás építése van folyamatban jelenleg Budapesten, ami 12,5 százalékos visszaesés tavalyhoz képest.

Kiszámíthatatlanná váltak az építkezések, a fő kérdés már nem is az, hogy mennyibe kerül egy anyag, hanem az, hogy van-e egyáltalán

Az építőanyag-forgalmazók sem látják, hol lesz vége a drágulásnak, nem tudnak fix árakat adni termékeikre. Már ha egyáltalán be tudják szerezni.

Kevesebb új lakást adtak át, de a drágulás ellenére is jelentős a kereslet és az építkezési kedv

 A szakma a támogatások folytatását szorgalmazza.

Sok emelet boldogság Venezuelában

Lakáshitel nem csak családoknak

Akár 20 százalékkal is drágulhatnak az újépítésű lakások az idén, ami a jelenlegi 600-900 ezres négyzetméterárakra rakódva súlyos milliókat jelent.

Kevesebb lakás épül Budapesten, de drágábban

Az Otthon Centrum összegzése szerint az átlagos négyzetméterár most 1 millió 113 ezer forintra rúg a fővárosi újépítésű lakásoknál.

Lakásépítésben lassan vége az ország vízfejűségének

A továbbiakban várhatóan a lakásépítések terén is a vidék jelenti majd a motort.

Csak részben fékezte le az ingatlanárakat a koronajárvány

Óriási a kereslet a frissen felhúzott lakásokra és házakra. E téren a drágulás is megállíthatatlannak tűnik, összességében azonban lassult az áremelkedés.

Csak vidéken nő a lakásépítési kedv

Amíg Budapesten az ötödére csökkent a kiadott engedélyek száma, addig a megyeszékhelyeken 77, a városokban és községekben pedig 82 és 84 százalékkal ugrottak meg az arányok.

Újépítésűben is a ház lett a sláger

Az idén az érdeklődők 56 százaléka szeretett volna új házat venni, míg a korábbi években jellemzően csak 35-40 százalékuk.

Tovább drágulnak az újépítésű lakások

Sok lakást adtak át tavaly, de nem eleget

Az elmúlt évtized legtöbb új lakóingatlanát adták át tavaly: A KSH szerdán közölt adatai szerint 2020-ban összesen 28 208 új lakás és ház épült meg, harmadával több, mint egy ével korábban. Az új ingatlanok több mint fele családi ház. Ennyi lakást és házat 2009 óta nem adtak át.

Rángatja a kormány a lakáspiacot: Nem ott épülnek a lakások, ahol igazán szükség volna rá

Ismét rövidtávon akar nagy eredményeket elérni a kormány a lakásépítések terén, ám félő, hogy az eddigi programokhoz hasonlóan most is rossz helyre mennek a támogatások.

Nincs pénzük felújításra a társasházaknak

Túl "rövid" az esély a lakásépítésre

Az elmúlt négy év legalacsonyabb lakásépítési kedvéről tanúskodnak a friss adatok. Az új otthonteremtési programok ismét pörgést, de rövidségük miatt további drágulást is hozhatnak.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang