állami támogatás;hitelfelvétel;lakásépítés;ingatlanértékesítés;új lakás;Otthon Start Program;

Néhány beépítési feltételen még lazítani kellene, hogy tartósan 1,5 millió forint alatt maradjon a négyzet­méterár

Fixálhatják az olcsó lakáshitelt, hamarosan kettéhasadhat a lakáspiac

Még kérdés, hogy vajon kapnak-e az Otthon Start Program keretein belül új lakást vásárlók akár két-három évre előre hitelígérvényt 3 százalékos fix kamattal.

Csúcson van az érdeklődők és mélyponton a lakáspiaci tranzakciók száma az Otthon Start néven induló kedvezményes lakáshitel program közelgő indulásának hatására. Ami máris biztosra vehető, hogy hamarosan kettéhasad a lakáspiac, konkrétan a kedvezményes hitel kritériumainak megfelelő és azon kívül eső ingatlanok között jókora űr tátong majd a piaci szereplők szerint. Az 1,5 milliós négyzetméterár plafon közelében érthetően csak alulról torlódnak majd az ingatlanok, felette azonban lesz egy űr, hiszen alig többért, mint amennyiért olcsó hitellel megvehetnék, senki sem kínál majd lakást vagy házat, a kínálati sorminta néhány lépcsőfokkal feljebb, az 1,7 milliós négyzetméterártól indul újra, vagyis a prémium szegmensben folytatódik majd – prognosztizálta a fejleményeket a Népszavának Kiss Gábor, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) alelnöke.

A lakásépítőket ösztönzi az új kormányrendelet, amely kiemelt beruházási státuszt ígér minden 250 lakásosnál nagyobb, az Otthon Start Program feltételeinek 70 százalékban megfelelő lakásokat tartalmazó beruházásnak.

Ez gyorsabb és könnyebb ügyintézést jelent alapból, ezen kívül egyéb könnyítéseket – mondta az IFK alelnöke. A lakáspiaci szakember, aki a piacvezetők között jegyzett Metrodom Építő Kft. ügyvezetőjeként több ezer lakás átadásán van túl, kifejtette: több dologra is szükség van ahhoz, hogy a négyzetméterár tartósan 1,5 millió forint alatt legyen. Az Otthon Start Programiroda létrejötte is ezt a célt szolgálja, nevezetesen a megfizethetőség fenntartását. Ezt a jelenlegi általánosan szigorú beépítési paraméterek oldásával, akár a kötelező tároló vagy parkolószám csökkentésével is elképzelhetőnek tartja a szakember.

Olcsóbb lakásokhoz a fejlesztői oldalról olcsóbb projekthitelekre is szükség van, ezzel és olcsóbb – akár állami tulajdonú – telkek bevonásával lehet tovább szorítani a költségeken, és élénkíteni a lakásépítési kedvet Kiss Gábor szerint.

Egy fontos megoldandó feladat is maradt még az újlakások vevőinek ösztönzésére, méghozzá az, hogy már a projekt elején, vagy még annak indulása előtt is biztonsággal tudjanak szerződni a fix 3 százalékos hitelre vásárlók. Az eddigi gyakorlat ugyanis úgy néz ki, hogy az épülő ingatlan adásvételi szerződésének megkötésekor 10-20 százaléknyi vételárrészt – részben foglalót – fizet a vevő, aki a hitelszerződést ráér később aláírni. Most viszont aki a – bár még nem határidős, bármikor lefújható – speciális program előnyeit kihasználva akar vásárolni, érthetően szeretne biztos lenni abban, hogy amikor esedékes lesz a hitelszerződés aláírása és a hitel folyósítása, azt akkor is 3 százalékos fix kamattal, akár 25 évre és 50 millió forintig igénybe tudja venni. Ez az eladónak és a vevőnek egyaránt fontos, nevezetesen hogy garanciát kapjanak a még nem létező lakás hitelezhetőségére. Erre az új ingatlan-nyilvántartási törvény lehetőséget ad, amiben benne van a jövőbeni épületre vonatkozó vevői jog – mondta Kiss Gábor, aki egy speciális és hosszú távú hitelígérvényben látja a garanciát.


Eljön az új garzonok kora

Az újépítésű ingatlanok körében a kis alapterületű, jellemzően 30 négyzetméter körüli lakásokat fogja elsősorban megmozgatni az Otthon Start, bár a 100 millió forintos árkorlát és a 1,5 milliós négyzetméter ár alapján akár 66,6 négyzetméteres lakást is lehet majd venni. Természetes korlát a jövedelem lesz majd, bár az olcsó hitel révén a kisebb törlesztőrészlet miatt az érintettek nagyobb hitelt tudnak felvenni, mint a piaci kamatok mellett tehetnék.

Gyorsított ügyintézés

A hatósági eljárás gyorsítása azt jelenti, hogy a 30-45 napos ügyintézési idők nyolc napra csökkennek, de az eljárás minden eleme, minden szakhatósága ugyanazzal a tartalommal megy végig. Egy kiemelt beruházást a kormányhivatal soron kívül kezel, ugyanakkor megnő a kérelmező felelőssége abban a tekintetben, hogy a sokszor feleslegesen bonyolult és szerteágazó dokumentáció minden részében teljes körű és hibamentes legyen, hiszen nyolc nap alatt a hiánypótlásra gyakorlatilag nincsen lehetőség - összegezte az IFK alelnök az eljárás lényegét.

Miközben stagnál a piac, tovább bővül a autóipar kapacitása, jövőre elérheti akár a milliós darabszámot is.