A magyar családok többsége elmondhatja magáról, hogy egyetlen vagyona a lakása (ingatlana), vagy még az se! A rendszerváltó politika rá is játszott a háztartások birtoklási vágyára, s a dél-európai volt szocialista országokhoz hasonlóan - kétségtelenül igen kedvező feltételekkel - a megalakuló települési önkormányzatok rövid idő alatt megszabadultak a számukra csupán terhet jelentő lakásvagyonuk elsöprő hányadától. A szociális bérlakások építésében már alig-alig jeleskednek, legalább ezer olyan hazai település van, ahol nincs is módja a lakosságnak, hogy igényét beadja. Sajátos módon minél gazdagabb egy település, annál több szociális bérlakást építenek.
Az MNB által évente két alkalommal kiadott Lakáspiaci jelentés sajátossága, hogy szinte az egész makrogazdaság pillanatnyi állapotát tükrözi. "A magas infláció okozta reálbércsökkenés, és az alacsony fogyasztói bizalom érdemben visszavetette a keresletet a lakáspiacon" - írják a jegybank szakértői. Mivel a lakásvásárlás a hosszú távú elköteleződés mércéje, a jelentésükből is kiolvasható a lakosság tanácstalansága, a kényszerűség kiváltotta konzervatív szemlélet dominanciája. A világjárvány előttinek egyharmadára esett vissza a lakás adásvételek száma. Amire kilenc esztendeje nem volt példa, a kicsinyre összezsugorodott kereslet hatására, főleg a kistelepüléseken csökkentek a lakásárak. A hosszú távú bizalom hiányában az ingatlanvásárlás, mint a befektetési forma elvesztette a vonzerejét, bár a külföldiek vásárlásainak aránya még növekedni is tudott. Viszont a spekulációs céllal vásárolt házakból, lakásokból a tulajdonosoknak most nemigen érdemes kiszállniuk. A kormánynak viszont érdemes elgondolkodnia azon, hogy a kedvezményes lakáshitelek nyújtása miért bizonyultak hatástalannak, Az MNB jelentéseihez mottót választ. Ezúttal Széchenyi István volt soron: „Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk.” Az eredménytelenség láttán napjaink "kövei" már nem is gördülnek.