Saját határain túl - interjú Gáspár Katával

„Egy teljesen átlagos, hétköznapi bonyolult ember vagyok, aki szeret törődni és foglalkozni azokkal, akik közel állnak hozzá. Szeretek bízni az emberekben, és szeretem, ha bíznak bennem. Porallergiás, akinek, ha leengedik a színházi függönyt, vége van” – foglalja össze önmagáról a legfőbb tudnivalókat Gáspár Kata színművésznő a Vasárnapi Híreknek adott interjúban.

Mese az NDK-ról és arról, hogy ellenálni igazán vasalt ingben lehet

A jelen ifjúsága csak lebeg a szülők biztosította jólétben, és nincs semmi amiért úgy érezné: érdemes lázadni.

Vágyakozó gyerekek, esélytelen párok

Keményen helyt kell állnia annak, aki örökbe szeretne fogadni egy csöppséget.

Ha nem is minden család érintett, de minden családban ismertek valakit, akivel megtörtént - tömeges nemi erőszak a háborúban

A társadalmi dráma leegyszerűsítése nagyon veszélyes - interjú Pető Andreával az "Elmondani az elmondhatatlant – A nemi erőszak története Magyarországon a II. világháború alatt" című könyvéről.

A II. világháború a német légierő, a Luftwaff e bombázásával vette kezdetét FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Zsebre vágott ország - ahol nemcsak megtörténhet, hanem meg is történik minden

Közérdekből kerüli ki a kormány kézi vezérlésű médiagigászának hatósági ellenőrzését, egyeztetés nélkül dobja oda a munkavállalókat a multicégeknek, belefojtja a szót az ellenzéki képviselőkbe és botcsinálta komikust játszva értetlenkedik a CEU kivonulásán - összegzi írásában a Vasárnapi Hírek az elmúlt hetek nagy vihart kavart történéseit.

Iványi Gábor: ördögi vicc, hogy az önmagát kereszténynek hirdető kormány a legelesettebbeken gázol át

Annak lenne csak szabad hatalmat adni, aki nem bűnös módon használja fel. Baj akkor van, ha ez utóbb derül ki – mondja Iványi Gábor lelkész a Vasárnapi Híreknek adott interjúban.

Jól szervezett multikulti

Mintaiskola, sok munkával és egyeztetéssel. Európában hatvan éve működik a rendszer, kár, hogy keveset tanulunk belőle - írja a Vasárnapi Hírek.

A szerző felvételei

Balázs Péter: Óriási veszteség a CEU elutálása

Óriási veszteség a CEU politikai indítékú elutálása, aminek lehetnek még következményei. Az Orbán-kormány általában előbb lő, aztán kérdez, Gruevszki-ügyben is. Ennyi hasznos tudással nem a komisz kölyök szerepét kellene játszani az EU-ban, mondta Balázs Péter volt külügyminiszter a Vasárnapi Híreknek adott interjúban.

Boltzár: most akkor akarjuk vagy nem?

Egy kézen össze lehet számolni, hogy 2010 óta hány olyan nagy horderejű ügy volt, amelyben az akaratát rendre elemi erővel keresztülvivő Orbán-kormány végül visszavonulót fújt. Ezen kevesek egyike a nagyjából egy évet megélt vasárnapi boltzár, amelynek terve időről időre újra felbukkan - írja a Vasárnapi Hírek.

Senki többet, harmadszor!

Az, hogy egy árverésen néha meglehetősen furcsa ereklyék is borsos áron kerülnek kalapács alá, talán nem lep meg senkit. Na, de hogy valaki több mint 100 millió forintnyi összeget áldozzon egy kerekes székre? És még csak nem is ez a legfurább vétel az aukciótörténelemben…

A Christie`s aukciós ház munkatársa Hawking 1988-ból származó kerekes székével

Fejben kövér gyerekek

A férfiak hamarabb halnak, a nőknél viszont gyakoribbak a különböző megbetegedések – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss tanulmánykötetéből.

Hiányozni a saját életünkből

„azt mondta eszter reméli hamarosan hazamehetek úgylesz ahogy esztermondja hazamegyek.” Ezt a mondatot minden tisztességes helyesírásellenőrző program vastagon aláhúzná. Elsősorban azért, mert egyetlen létező rendszerrel sem azonos. Légrádi Gergely első regényének főszereplője is ezt érzi: lassan, de biztosan eltűnik a rendszerből - Vasárnapi hírek-interjú.

Százak élete függ mások halálától

Annál nagyobb fájdalom aligha van, amit egy szerettünk elvesztése jelent, főleg, ha hirtelen tragédiáról van szó. Ilyenkor azonban valamiféle vigaszt jelenthet, ha a szeretett személy donor lehet, és halálával több ember életét is megmentheti - írja a Vasárnapi Hírek.

Egy ital mind felett

A whisky vitán felül a világ legnépszerűbb magas alkoholtartalmú itala. Csak Skóciában évente 1000 milliárd forintnak megfelelő exportbevételt termel. Persze nekünk, magyaroknak a pálinka „az ital”, de a szikár tényeken a nemzeti büszkeség sem változtat.

Illusztráció

Drága lesz az ingyen tűzifa

Óriási kampányfogás volt a kormány részéről márciusban a „hideg tél miatti” 12 ezer forintos állami rezsitámogatás, amit a gázszámlából vontak le. Azonban, aki nem gázzal vagy távfűtéssel fűt, azóta is arra vár, hogy megkapja a támogatást, pedig a leginkább ennek a csoportnak lenne szüksége a segítségre - írja a Vasárnapi Hírek.

Ki tudja, hol áll meg? – az új Puskás Stadion költségei

Harmincötmilliárd forintról indult, ma meg örülhetünk, ha százkilencvenből megússzuk. Eredetileg húsz sportág otthona lett volna, de ebből mára csak egy maradt: a labdarúgás. Igen, az új Puskás Ferenc Stadionról van szó, amelynek a tervek szerint egy év múlva kell elkészülnie – szó szerint bármi áron.

Sargentini kifogott még Orbánon is

Hiába a kormánypárti propaganda és a parlamenti határozat, elakadt a máskor olajozott fideszes gépezet a Sargentini-jelentéssel. Októberre ugyanis többen lettek azok, akik megszavaznák a jelentést, minden ötödik fideszes is így gondolkozik. A többség ráadásul úgy véli, a jelentés nem Magyarországot, hanem a kormányt ítélte el – derül ki a Publicus Intézet kutatásából. A fideszes bázist tehát ezúttal nem sikerült összerántani.

„A valóság nem az, amit az újságokban olvashatunk és amit a politikusoktól hallunk”

Magunk mögött hagytuk ugyan a 20. századot, de traumáink, gyűlöletünk velünk élnek tovább. Ráadásul a hagyományos kulturális értékeink elvesztése vagy a kapzsiság, a hatalom megszerzése iránti vágyunk személyiségtorzulásokat eredményez. Közös, globális csapdában vergődünk, ám akik kiútként a bezárkózást, a viszályt javasolják, nem értik a világot. Minderre példát a Közép-európai Egyetem auditóriumában csütörtök este bemutatott Istenek és emberek című, új Kepes András-regény mutat. A szerzővel a bemutató előtt beszélgettünk.

Szépségszalon szegényeknek

Munkakereső, idős ember vagy gyerek, egyre megy: a zuglói szociális "szépségműhely" kiegyenesíti mindenki lelkét.

Ne beszélj, ne érezz, ne bízz!

Állt a sötét előszobában és a kémlelőnyíláson át figyelte, jön-e már az apja. Szorongva fülelt, hívják-e a liftet, és minden alkalommal, amikor meghallotta az ismerős aknazúgást, heves szívdobogással kezdte mantrázni, hogy „csak apa legyen az!”.

Mindenki hiszi, hogy lopják az uniós pénzt

Hiába a kormány EU-ellenessége, az erről szóló kampányok, a magyarok még mindig az Európai Unióban képzelik el a jövőjüket. Még a Fidesz-szavazók 29 százaléka is úgy véli, hogy a Magyarországra érkező EU-s fejlesztési pénzek jelentős része magánzsebekbe vándorol- írja a Vasárnapi Hírek.

Skót dudaszó

A skót duda 1746 óta fegyvernek minősül az angol törvények szerint. Akkor bukott el ugyanis a skót függetlenség a Culloden Moor-i csatában, és az angol törvényhozás szigorúan megtiltotta a használatát, lévén, hogy a klánok sosem vonultak hadba dudaszó nélkül. Hát, elképzelhető, hogy Theresa May sem kedveli a hangját mostanság.

Egy a tábor a korrupció ellen

A görögök ugyan nem igazán vitézkedtek a bevándorlóhadak megállításában, de a mitológiában elég jók, így talán nem sértő az Akhilleusz-hasonlat: az Orbán-rendszer nehezen védhető sarokpontja a korrupció. Az idei október 23-ra ez a tematika képes egy soha nem látott ellenzéki és civil megmozdulást tető alá hozni. Mindeközben az emberek 79 százaléka támogatja, hogy az ország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.

Miért éri meg Orbánnak az autokraták barátsága?

Akár a levegő híján lévő búvár, úgy keresi a jó előre elköltött és a jövőben apadni látszó uniós források utánpótlását a kormány. A kigyúrt illiberalizmus és a vérgőzös szuverenitásféltés nehezen lesz magyarázható, ha az ország hanyatlik. Putyin, Hszi Csin-ping és Erdoğan barátságából bővülni azonban több okból is problémás lehet.

A szultán és országa – mire jutott Törökország Erdoğan alatt?

Ankarában az a kérdés, lesz-e holnap kenyér. Erdoğan 15 éves országlása válságba sodorta a török gazdaságot és társadalmat. A Nyugatnak azonban, ha tetszik, ha nem, együtt kell működnie a diktátorral, aki menekültek millióit szabadíthatja rá Európára. Magyarország is együttműködik, de egészen más okból.

Világrendőrség helyett a világ legdrágább postahivatala

Az Interpol kínai vezetőjének rejtélyes eltűnése, majd letartóztatása ráirányította a figyelmet a nemzetközi szervezet működésére. A másodosztályú krimik és a bulvársajtó által az Interpolról sugallt kép azonban hamis – állítja egy nyugalmazott rendőrtiszt –, hiszen nem szuper rendőrségről van szó, hanem egy olyan intézményről, amely koordinál és információkat továbbít. Méghozzá meglehetősen lassan.

Orwell rémálma válik valóra Kínában

Valóra válhat Orwell rémálma: Kínában 2020-tól bevezetik az úgynevezett társadalmi kreditrendszert. Szupermodern technológiájával a pekingi vezetés olyan totális ellenőrzést gyakorolhat polgárai fölött, amilyenre nincs példa az emberiség történetében. Mesterséges intelligencia minősít.

A Balsors Háza

Azt ismerik, hogy két rabbi ül egy asztalnál, és önmagában már ez is nagy dolog? Ha kérdezik, mi újság a Sorsok Házával, jelenleg ez a legtöbb, amit biztosan el lehet mondani. Hogy tudniillik egy asztalhoz ült a Sorsok Háza újdonsült tulajdonosának képviselője és egy, a Mazsihisz égisze alatt működő zsinagóga főrabbija. És ez még akkor is nagy dolog, ha nem tárgyalóasztalról van szó, csak egy pódiumbeszélgetésről a Bálint Házban. De higgyék el, ez sem kis dolog.

Megvezetik az időseket

Új világgal kecsegteti a kormány a nyugdíjasokat, akiknek könnyítenék a munkavállalását, pedig korábban sokakat épp a mostani vezetés kényszerített nyugdíjba. Eközben átlagnyugdíj alatti juttatást kap az idősek csaknem kétharmada, a beígért korrekcióval pedig a szegényebb idősek járnak rosszul.

Feléleszti Orbán az ellenállást

Az új magyar gyülekezési törvény „kétemberes tüntetés” passzusa szó szerinti másolata a Lukasenko diktatúrájában 20 éve bevezetett gyakorlatnak. De Orbán Viktor elbízta magát, amikor azt reméli, ez is letolható az emberek torkán. Fel kell ismerni a blöfföt ebben a félelmetes fázisban – állítja Haraszti Miklós, az EBESZ volt médiabiztosa, aki szerint a polgári engedetlenségre való hajlam váratlan erővel fog visszatérni.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang