A Sorsok Háza sztori valamikor 2011 körül kezdődött, amikor Szita Szabolcs történész, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont igazgatója kitalálta, hogy a bezárt Józsefvárosi pályaudvar helyén épüljön meg a holokauszt gyerekáldozatainak emlékhelye. A kormány 2013 júliusában döntött arról, hogy akkor még Sorsok Háza – Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye néven épüljön itt múzeum. Schmidt Mária és a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány csak egy 2014. júliusi kormányhatározattal lett a projekt gazdája. Bár valószínűleg a „Nagyasszony” addigra már lepacsizta a miniszterelnökkel a projektet, amiről már akkor sejthető volt, hogy nem két fillért lehet majd költeni rá. Igaza is lett: a Sorsok Háza eddigi „főösszege” 7,5 milliárd forint, de a megnyitásig még 2-3 milliárdot biztosan ráköltenek. (Igaz, azt a pénzt már nem a közalapítvány, hanem a Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség – az EMIH – költheti.)
A Nagyasszonnyal nem
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) már akkor – finoman szólva – fenntartásokkal kezelte az ügyet, mondván, sem a létrehozó személye, sem a nyilvánosságra került koncepció nem vállalható. Előbbivel kapcsolatban a fő gond az volt, hogy bár Schmidt Mária reményteljes holokausztkutatóként kezdte pályáját a ’80-as évek végén, de a ’90-es évek közepére „kiiratkozott” ebből a körből azzal, hogy relativizálta a magyarok felelősségét a holokausztban, és egyenlőségjelet tett a kommunista és a fasiszta diktatúra közé. Sőt: azt állította, hogy Magyarországon a kommunizmus sokkal nagyobb károkat okozott, mint a fasizmus. A Sorsok Háza koncepcióját, a gyermeki visszaemlékezésekre építő történelmet számos magyar és külföldi történész és intézmény kritizálta, köztük a jeruzsálemi Jad Vasem és a washingtoni Holokauszt Múzeum. Sőt! 2015-ben még a Magyar Tudományos Akadémia is aggályosnak nevezte a tervezett kiállítást, mert „annak koncepciójából hiányzik a Horthy-rendszer, illetve a magyarországi antiszemitizmus bemutatása”, aminek jelentős szerepe volt az 1944–45-ös tragédiában.
A szakmai aggályok mellett volt az ügynek egy – pletykaszinten tudható – személyes szála is. Nevezetesen, hogy a projektet felügyelő Lázár János és Schmidt Mária ki nem állhatták egymást. Így történhetett, hogy a Sorsok Házát 3 év alatt felhúzták ugyan, de azóta sem nyitott meg. Az indulásnál felkért történész szakértőket szélnek eresztették, Lázár pedig kijelentette, hogy „a magyarországi zsidó közösség véleménye, szempontjai és támogatása nélkül ezt az emlékhelyet, oktatási központot, múzeumot nem lehet létrehozni”.
Háború van
A patthelyzetet Lázár távozása a kormányból csak részben oldotta fel: a személyes ellentét már nem volt többé akadály, de a Mazsihisz kötötte az ebet a karóhoz, hogy Schmidt Máriával nem óhajt tárgyalni. Ekkor (egészen pontosan egy hónappal ezelőtt) jött Lázár utódja, Gulyás Gergely, aki nemes egyszerűséggel elvágta a gordiuszi csomót, és bejelentette, hogy jövőre mindenképpen megnyílik a Sorsok Háza, mert a kormány úgy döntött, hogy az épületet az EMIH-hel és a Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvánnyal együttműködve alakítja ki. Ez volt az a pont, ahol a két magyarországi zsidó szervezet addig barátinak egyáltalán nem nevezhető kapcsolata háborúba torkollt. A Mazsihisz vezetői tulajdonképpen árulónak nevezték Köves Slomóékat. „Aki titokban beáll egy ilyen koncepció mögé, azzal nincs párbeszéd” – jelentette ki Heisler András, a Mazsihisz elnöke.
A válasz: semmi
Ehhez képest szinte üdítő volt, hogy Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija vállalta a beszélgetést Köves Slomóval a Bálint Házban. És ez még akkor is igaz, ha szinte semmi újdonság nem hangzott el. Frölich rabbi felsorolta az összes eddig ismert kifogást, amire Köves rabbi azt válaszolta, hogy ismerik ezeket, és igyekeznek változtatni a problematikus részeken. Mint mondta: az eredeti koncepció csak alap, és a kiállítás történetileg és szakmailag is hitelesen mutatja majd be a vészkorszakot. Forgatókönyv egyelőre nincs, de még csak most kezdődik az igazi szakmai munka, „amelyben részt vehetnek a legkiválóbb magyar holokausztkutatók is, feltéve, hogy hajlandók lesznek erre”. Arra a kérdésre, hogy miért éppen az EMIH lett a kiállítás gazdája, nem tudott (vagy nem akart) válaszolni. Mint ahogy arra sem, hogy mennyi pénzből, kik fogják végül elkészíteni a Sorsok Háza állandó kiállítását és mikor nyílhat meg az épület. Frölich Róbert szerint a legnagyobb probléma, hogy azzal, hogy a kormány az EMIH-re bízza a Sorsok Házát, azt álltja: a holokauszt zsidóügy. „Pedig a holokauszt legalább anynyira nemzeti kell, hogy legyen, mint a dohánybolt” – mondta, nem kis derültséget keltve a főrabbi.
Az igazi durranás egyébként az este utolsó mondata volt. Amikor a közönségből valaki feltette a kérdést, hogy ha a Sorsok Háza az EMIH-é, a pénzt a kormány adja és ő is felügyeli annak elköltését, akkor mi lesz Schmidt Mára szerepe a Sorsok Házában? Mire Köves Slomó lakonikus tömörséggel ennyit mondott: „Semmi”.
„Valaki itt hazudik” – legyintett a kérdező, de ezt már csak az újságíró hallotta.
