„Gyerekek, lehet enni, de nem dumálunk közben! Eszünk, figyelünk!” A hetedikesek szerint Bánki tanár úr általában eléggé engedékeny, de most a szokásosnál is nagyobb lazaságot követelnek a körülmények. Tudniillik az az öt perc, amíg az egyik épületből átértek a másikba, nem volt elegendő az otthonról hozott szendvicsek elfogyasztására. „Na tehát – kezdi a tanár úr kissé emelt hangon, hogy túlkiabálja a jóízű csámcsogást –, ki akarja felolvasni a fogalmazását?”
A brüsszeli I. Számú Európai Iskola huszonnyolc hetedikese belelendül, és egymás után jelentkeznek. Az otthon megszokottnál némiképpen nagyobb az aktivitás, cserébe viszont… hogy is fogalmazzunk… lazább a fegyelem. „A gyerekek nagyon hasonló szociális háttérrel érkeznek az iskolába, ez nevezhető szelekciónak. Persze ez a szelekció nem a gyerekek képességeire, tudására vonatkozik, hanem a szülők foglalkozására, a jelenlegi élethelyzetükre, vagyis mégsem egészen olyan, mint odahaza egy ún. jó iskolában” – mondja Bánki István, aki hatodik éve tanít Brüsszelben. Egy fővárosi gyakorló iskolát hagyott ott ezért a munkáért. Pontosabban: sikerrel pályázta meg az itteni állást. Döntésénél sokat nyomott a latban a brüsszeli fizetés, de – vérbeli tanár lévén – elsősorban a feladat érdekelte. „Budapesten inkább nagyobb gyerekekkel foglalkoztam, és itt többet kell fegyelmeznem, mint otthon, de az itteni munka régi álmom volt. Az Európai Iskola alapelvei nagyjából ugyanazok, mint amit mi otthon ideálisnak képzeltünk el egy iskolánál: integráció, a toleranciára nevelés, a multikulturális értékek tisztelete és a magas szintű nyelvtudás.”
Kell egy suli
Hogy szükség van egy iskolára, ahol az európai intézményekben dolgozók gyerekei tanulhatnak (amíg a papa vagy a mama mandátumát tölti), több mint hatvan éve merült fel először. Az akkori nevén Európai Szén- és Acélközösség központjában, Luxemburgban nyílt meg az első iskola, 1953-ban. Ma 13 Európai Iskolában több mint 27 ezren tanulnak a 12 évfolyamon. Ehhez jön még a hálózathoz lazán kapcsolódó 19 társult intézmény, amelyek szintén európai érettségit adnak, de az első 10 évfolyamon nagyobb szabadságot élveznek.
A brüsszeli I. számú iskola a város zöldövezetében épült, a hatvanas évek elején, egy egykori Château, magyarul kastély tőszomszédságában. A területet a belga állam adományozta az EU-nak. A suli inkább emlékeztet egyetemi campusra, mint általános és középiskolára. Tíz épületében több mint háromezren tanulnak. Reggel és délután összesen 67 iskolabusz fordul meg az udvaron, el lehet képzelni, milyen szervezést igényel ennyi jármű irányítása.
Angyali Bábel
Kicsöngetnek. A nagy európai gondolkodókról, művészekről és tudósokról elnevezett épületekből egyszerre rohan ki a több ezer gyerek. Az Erasmusból a Da Vincibe, a Brueghelből a Gutenbergbe, a Platónból a Michelangelóba. Valami elképesztő nyelvi kavalkád. Egy csapatnyi olasz fiú azon vitatkozik néhány horvát sráccal (a nyakukba tekert pepita sál a fő ismertető jegyük), hogy a nagyszünetben kik játszanak majd a görögökkel. Valami furcsa keverék nyelven beszélnek, a franciába néhány angol „szakkifejezés” is vegyül. A gyerekek az általánosban az anyanyelvükön tanulják a legtöbb tárgyat, később viszont egyre több mindent egy választott második, majd harmadik nyelven. Ha továbbtanul (márpedig az itt végzők többsége egyetemre, főiskolára megy), hasznos lehet, hogy itt angolul, franciául vagy németül tanulja a kémiát, a biológiát vagy akár a történelmet. Valódi nehézséget csak azoknak jelent, akik középiskolában kerülnek ide, és korábban kevéssé beszéltek idegen nyelve(ke)t. A tapasztalat azt mutatja, hogy néhány hónap alatt ők is felzárkóznak, és nem okoz nekik gondot, ha a lengyel tornatanár franciául csináltatja velük a gyakorlatokat.
„A jelentkezés feltétele, hogy akarjon az anyanyelvén tanulni. Ez egyrészt azért fontos, mert a 7–10 éves gyerekeknél az anyanyelv elhagyása nagyobb károkat okozhat, mint amennyit egy új idegen nyelv elsajátításával nyerhet. Másrészt az Európai Iskola alapelve az európai értékek közvetítésével együtt a nemzeti identitások megőrzése” – mondja az iskola igazgatója. Brian Gogginsszal a château-beli irodájában beszélgetünk. A negyvenes éveiben járó pedagógus egy Dublin melletti kisvárosban dolgozott, onnan pályázta meg a brüsszeli posztot. Mint mondja, itt sokkal „messzebb” van a gyerekektől, az itteni feladata inkább menedzseri, mint pedagógiai jellegű. Pénzügyi kimutatásokat kell jóváhagynia és irányítania a több száz pedagógus és gyerek mindennapjait. „A legnehezebb az volt, hogy levetkőzzem az ír beidegződéseimet. Hogy ne akarjam az otthon szerzett tapasztalataimat átültetni az itteni munkámba. Ez itt Brüsszel és nem Dublin.”
Kösz, inkább nem kérjük
Innováció, objektivitás, a tudás megosztása és az integráció – szinte mindenáron. Ezek az Európai Iskola nevelési alapelvei. Az nem fordulhat elő, hogy egy diákot kiközösítsenek vagy elküldjenek, mert gyengébb képességű vagy bármilyen szempontból akadályozott. Ha kell, a pedagógusok különórákon zárkóztatják fel (amelyekért természetesen külön fizetést is kapnak), vagy akár pedagógiai asszisztenst adnak mellé, aki addig segít, ameddig erre szükség van. A bukás gyakorlatilag ismeretlen fogalom: ahhoz, hogy valaki évet ismételjen, legalább három tárgyból kell elégtelenül teljesítenie. Nemigen történik ilyesmi. Az itt szerzett érettségit Európában szinte mindenhol elismerik. Azért csak szinte, mert vannak kivételek.
Magyarországon elismerik ugyan az itt megszerzett vizsgát, de a diákok sokkal kevesebb pontot kapnak érte, mintha itthon érettségiznének. Amivel sikerült elérni, hogy az Európai Iskolában végzett magyar diákok inkább választanak egy külföldi egyetemet. Volt olyan magyar diák, akit Oxfordba felvették, de Szegedre nem, mert nem volt elég a pontszáma. (Az Európai Iskolák jelenleg is egyeztetnek a kedvezőbb átszámításról az oktatási hivatallal.)
Az Európai Iskolák alapelve, hogy a tantervet (és annak legapróbb változtatásait) az összes tagország oktatási minisztériumaival közösen alakítják ki. A számos egyeztetési fordulót a brüsszeli székhelyű, és valódi „brüsszeli” nevű Pedagógiai Fejlesztési Egység koordinálja. Ennek vezetője a magyar Munkácsy László. A fővárosi Apáczai gimnázium egykori igazgatója tavaly pályázta meg és nyerte el a tisztséget. „Nagyon más feladat ez, mint az otthoni – mondja. – A pedagógiai szemlélet mellé a diplomáciai érzék sem árt. A fejlesztési folyamatok nagyon bonyolultak, szerteágazóak, és a legfontosabb, hogy a végeredménnyel mindenki elégedett legyen.” Vagyis az nem fordulhat elő, hogy az egyik tagállamnak vagy akár egy oktatónak támad egy „korszakalkotó ötlete”, és azt a következő héten már be is vezetik. Egy-egy döntést bizottsági ülések előznek meg, majd az országok küldötteinek közösen kell elfogadniuk.
Az iskolák belső életét is a fenntartóból, a szülőkből és a diákokból álló testületek irányítják. Közösen határoznak a menza üzemeltetőjéről, az iskolabuszokról és a programokról. A dolog – úgy tűnik – működik. Az Európai Iskolák modelljét ma egyre több európai iskolában kezdik átvenni. Előfordul, hogy az itt „végzett” tanárok, igazgatók (szerződésük legfeljebb 9 évre szól) otthon kamatoztatják tudásukat. Feltéve, hogy ennyi idő után van hova visszamenniük. A németek és a britek élen járnak az ilyen fajta tudásmegosztásban. „Hogy mi lesz, ha lejár a mandátumom? Fogalmam sincs. Az otthoni állásomat már rég betöltötték, és nem valószínű, hogy az állami rendszer igényt tartana a tapasztalataimra. Hazatérő kollégáim többsége magániskolákban helyezkedett el” – mondja Bánki tanár úr.
