Recep Tayyip Erdoğan minapi budapesti látogatása hozta a hírt, hogy a két ország külkereskedelmi forgalmát évi 3 milliárd dollárról a duplájára emelik. Az elhatalmasodó pénzügyi válságot élő 76 millió török közül (mínusz az ellenállásért börtönben lévő tízezrek) az az Adnan Polat segített szalagot vágni Gül Baba türbéjének az avatásán, aki Orbán vejével, Tiborcz Istvánnal üzletel Budapesten. Közgazdászokat kérdeztünk: mivel járhat a keleti kapcsolatok szorosra fűzése, a „rengeteg beton” beépítése az ismert beruházásdrágulási és korrupciós mutatók mellett?
Nyitás és naivitás
A Keletre fordulás nem értelműen ígéretes irány, több ok miatt – állítja Bod Péter Ákos közgazdász, a Corvinus Egyetem tanára. A magyar gazdaság mélyen beépült azokba a főként autóipari és elektronikai termékláncokba, amelyeknek a végpontjai tipikusan Nyugat-Európában vannak. Az érintett hazai cégeknek ezért a közvetlen kínai, az orosz, a török kapcsolat, de az arab világ sem jelenthet azonos értékű alternatívát logisztikai, technológia és tőkeerőokokból. A magyar tulajdonú cégek számára kemény földrajzi korlátok vannak. „Jóindulatúan feltételezem, hogy a 2010-es keleti nyitás mögött nem a Nyugat-Európától való elfordulás húzódik meg, ami hibás és bűnös döntés lenne, hanem egy akkor értelmesnek látszó kalkuláció – mondja Bod Péter Ákos. – Tíz éve, amikor az európai gazdaságot megrázta a pénzügyi krízis, a BRIC-országok (a legfontosabb feltörekvő gazdaságok) igen ígéretesen fejlődtek. Oroszország ragyogóan növekedett, Kína hasított, India jött felfelé, és Brazília is kétszeres növekedést produkált a világ átlagához képest. Ezek azonban sérülékeny és a konjunkturális tényezőknek nagyon kitett gazdaságok. Érzek naivitást a keleti nyitás mögött. Az említett földrajzi és a kulturális távolságok miatt ez nem oldja meg a gazdaság fejlődési problémáit.”
Vizit, zuhanás közben
A török elnök abban az időszakban érkezett Magyarországra, amikor országa gazdasága zuhanórepülésben van. Bod Péter Ákos szerint ennek részben az az oka, hogy hitelből fejlődött, amit lehet ugyan, de nagyon kockázatos, mert gyors növekedés után gyors visszaesés jöhet. Arra a kérdésre, hogy Magyarország tarthatja-e a növekedést az uniós források után keleti hitelekre épülő beruházásokkal, Bod Péter Ákos azt mondta: az európai források vissza nem térítendő vagy kamatmentesen használható források, amelyeknek más a természete, mint annak a kínai befektetési szándéknak, amely a Belgrád–Budapest vasút mögött van.
„Lehetetlen összehasonlítani azt a támogatást, ami az európai klubon belül a kevésbé fejlett és a felzárkózáson munkálkodó tagországoknak jár, és ami tulajdonképpen a nyugat-európai adófizetők ajándéka, az orosz, kínai vagy éppen maláj cégek profitorientált magatartásával. Ha valaki azt gondolja, helyettesítheti ezt, akkor az a kalkuláció elemi összefüggéseit hagyja figyelmen kívül.”
A legszűkebb keresztmetszet
Minden idők legnagyobb beruházásának az előkészületei zajlanak Magyarországon. A két új paksi blokk orosz szerződése több szempontból is aggályos, de nézzük csak a pénzügyi vonatkozásokat: 10 milliárd euró értékben adósodunk el Oroszország felé egy emberöltőre. (A beruházás teljes értéke 12,5 milliárd euró.) A hitel kondíciói a 4-5 százalékos kamatukkal olyanok, hogy az eddig lehívott részt azonnal piaci hitelből térítette vissza a kormány. (A bent maradó tételek után rendelkezésre állási jutalékot kell fizetni, az eddig a „semmiért” átutalt 460 milliónyi magyar adóforint miatt tett feljelentést Szél Bernadett független képviselő, volt LMP-társelnök, írta a Népszava.)
Pogátsa Zoltán közgazdász az orosz és kínai üzletekről úgy fogalmazott: ezek ugyan komoly etikai kérdéseket vetnek fel, de a világnak akkora része illiberális, hogy egy ország sem engedheti meg magának, hogy illiberális országokkal nem kereskedik. Azt mondja: van egy tézis, miszerint az orosz és a kínai hitel az Orbán-kormány által előrehozott, ezért néhány évre kieső uniós forrásokat hidalja át.
„Nem hiszek abban, hogy hosszabb távon ne lenne uniós pénz, szerintem néhány év múlva visszaáll a korábbihoz hasonló szintre. A kockázat inkább az, hogy olyan kapacitásokat hozunk létre, amelyekre nincs szükség. A Belgrád–Budapest kínai gyorsvasút például ebben a formában butaság. Akkor lenne értelme, ha Pireuszt kötné össze Nyugat-Európával, vagy legalább a magyar nagyvárosokat. Az orosz hitelt pedig egy kimenő technológiára költjük, mert már most olcsóbb a napenergia, mint az atomenergia, ami ráadásul veszélyes is, és központosít: egy nagy cégtől függenek majd a magyarok. Orosz függés, külső függés, egyetlen nagyvállalattól függés: semmilyen szinten nem erre volna szükségünk. Az orosz hitel feltételei ugyan nem ismertek, de könnyen lehet, hogy ha visszajön a globális válság, akkor pár év múlva kedvezőtlenebb feltételek mellett tudunk megújítani államadósságot, és drágább forrásból tudjuk visszafizetni a hitelt. Ez reális kockázat.”
Pogátsa szerint az orosz és kínai hitelből tervezett beruházások elősegíthetik a növekedést egy ideig, de később súlyos államháztartási hiányként jelentkezhetnek, hiszen nem értelmes beruházások, de törleszteni kell majd őket. „Ezeket a pénzeket egészen máshová kellene tenni. A magyar gazdaságban a szakképzett munkaerő hiánya a legszűkebb keresztmetszet, iparág-, vállalatnagyság- és térségfüggetlenül mindenki erre panaszkodik. Infrastruktúrát kell ugyan építeni, de a magyar vasúti hálózat lerobbantsága mellett nem a külső schengeni határ felé kellene építkezni.”
