Szerdán a valaha mért egyik legerősebb földrengés rázta meg a világot, ehhez képest viszonylag csekély károkat okozott

A mérések kezdete óta a világ hatodik legerősebb földrengése rázta meg Kamcsatkát, amely után cunami ért partot a csendes-óceáni térség jó részén. 

A rengést követő árhullámok elöntötték a part menti területeket Kamcsatkán

Történelemrajongó műkincstolvaj tinédzser ellen indult eljárás Esztergomban

Húszmillió forintnál is nagyobb értékű kiállítási tárgyat lopott el országszerte több múzeumból.  

Cserna-Szabó András: Senki nem mondott nekünk semmit, nehogy baj legyen belőle, a mi nemzedékünk máig sötétben tapogatózik

Találós kérdés: Csíkszeredán adták ki, Mikes Kelemen írta az ajánlóját, szerepel benne Petőfi, Drakula, a román-francia filozófus Cioran, Bodor Ádám, de legfőképp Kolozsvár. Mi az? Hát Cserna-Szabó András legújabb, tizenhárom novellát tartalmazó, Kolozsvár alatt az ég című kötete, melyet Részegh Botond illusztrált. A szerzővel azonban Karinthy Frigyes és Rejtő Jenő Balaton-parti éjszakai dorbézolásairól éppúgy szót ejtettünk, mint a kétszer született édesanyáról.

A Fideszben és a szélsőjobbon úgy beszélnek a dragről, hogy fogalmuk sincs, mi az

Merész a jobboldali politikai kommunikáció: olyan szubkultúra hírét rontja az anya nő, az apa férfi narratívájával, amelyből minimum száz éve inspirálódik a kultúra. David Bowie sincs szoknya nélkül.

Mia Szösz performanszában fehér ruháján nemzeti színű fátyollal, hatalmas kokárdával táncolt a szombati Pride-on

„Ugye, tényleg nem fog fájni...”

Lida lányommal vonultunk a szavazás előtti napon Egerben egy vár melletti épület felé pár évvel ezelőtt. Már jócskán Skóciában éltünk, erőtől duzzadóan, optimistán sétáltam, a közeli visszajelzésekből remélhetően a Fidesz-kormány utolsó napján vagyunk, ha minden jól megy, lehet hazaköltözni.

Láng Zsolt: Bestiarium Transylvaniæ (részlet)

Láng Zsolt kivételes műve, a négyrészes – eredetileg 1997–2011 között megjelent – Bestiárium Transylvaniæ először vehető kézbe egy kötetben. Az ünnepi könyvhétre kiadott regényfolyamban a négy őselemre és a középkori bestiárium műfajára építkezve meséli el a szerző az általa teremtett világban zajló történelem alakulását és alakítását. A szereplőket a XVI. századi fejedelemségek zűrzavaros időszakától a Ceauşescu-korszak végéig követhetjük nyomon. Mindannyiuk sorsát meghatározzák a mágikus erejű bestiák, legyen az emberarcú papagáj, asszonyszemű varangy, éneklő féreg vagy kék szőrű patkány, miközben a hősöket évszázadról évszázadra ugyanazok a mélységesen emberi vágyak vezérlik: a szerelem és a hatalom iránti sóvárgás. A tetralógia az új, összevont kiadásban kiegészült a szerző által „hitelesített” bestiáriumjegyzékkel. Ízelítőül egy részletet olvashatnak a kötetből.

Ancien régime

Pillantás a kilencedikről

„Anonymus vérszerződésről ír, ám valószínűleg nem ugyanerről az eseményről szól”

Bollók Ádám régész, történész, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének kutatója, a Történeti Korok Régészete Osztály vezetője. B. Szabó Jánossal közösen írott, A császár és Árpád népe című könyve 2022-ben jelent meg; a kötet a (Bíborbanszületett) VII. Konstantin bizánci császárnak tulajdonított De administrando imperio (A birodalom kormányzásáról – DAI) című államelméleti munkát, a korai magyar történelem egyik legfontosabb forrását vizsgálja, értelmezi újra. A szerzővel a könyvben felvetett témákról beszélgettünk.

Jézus megáldja Bíborbanszületett Konstantin bizánci császárt

Orbán Viktor veszte az aránytévesztés lehet

Csunderlik Péter szerint békésebb országban élnénk, ha történelmi szereplők helyett rajzfilmfiguráknak emelnénk szobrokat. A történész erről új könyve bemutatóján beszélt.

Karsai László: Ha a hatalom megtartásához ez kell, Orbán Viktor kiléptet minket az EU-ból

A Népszava-estek legutóbbi vendége Karsai László történész volt, akit a második világháború kitörésének okairól tartott előadása után Simon Zoltán, lapunk melléklete, a Szép Szó szerkesztője kérdezett.

Elfeledett évtizedek – A politika úri huncutság...!

Személyes élményem a régi paraszti életformáról nekem már kevés van, hiszen ami 1945 után a magyar vidékkel és a paraszti társadalommal történt, alaposan átforgatta az ottani életet. Ami pedig a kádári kollektivizálás után kialakult, az szintén egy egészen más történet. Ugyanakkor már nyiladozó értelmű gyermekként nagyon is láttam és a bőrömön éreztem az ’56 utáni időszakot – amikor még „maszekok” voltunk –, a sokat emlegetett hagyományos magyar paraszti társadalom utolsó felvillanását.

Karsai László: Ha a történész jósolni kezd, mindenki fusson

Európa már nem dől be a putyini, orbáni békepropagandának – hívta fel a figyelmet rendezvénysorozatunk, a Népszava-estek májusi vendége.

„Schmidt Mária elárulta a történészi szakmát, valójában álmúltat gyárt”

Schmidt Mária valójában egy emlékezetpolitikus, aki a hatalom aktuális érdekei szerint gyárt álmúltat, csakhogy egy ország nem attól lesz sikeres, ha meghamisítja a múltját – hívja fel a figyelmet Lőrinc László történelemtanár. Interjú.

Az orvos sem vitatkozik az autószerelővel szakmai kérdésekről – jelentette ki Lőrinc László

Nehezebb volt idén a történelemérettségi

A tavalyinál nagyobb kihívás lehetett a diákoknak a mostani középszintű írásbeli történelem érettségi, voltak benne olyan feladatok is, amelyek inkább emelt szintű kérdésekre emlékeztettek – nyilatkozta a Népszavának Repárszky Ildikó gimnáziumi tanár, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke. A történelem írásbeliket szerdán 72,8 ezren töltötték ki középszinten, emelt szinten pedig mintegy 8500-an.

Nincs jó választás – Patikamérlegen összerakott film keltett hatalmas botrányt Lengyelországban

Botrányok övezték a Fehér bátorság lengyelországi bemutatóját – vezette fel Jarosław Bajaczyk, a Lengyel Intézet igazgatója a 31. Lengyel Filmtavasz záróművét. 

Amikor Németország 1939-ben lerohanta Lengyelországot, a gorálok különös figyelem középpontjába kerültek

Hidegháború, Rákosi-korszak, Rákóczi-szabadságharc, liberalizmus – ilyen feladatokat kaptak az érettségizők történelemből

A vizsgázóknak 180 percük van a feladatsor megoldására.

Folytatódik az írásbeli érettségi, szerdán történelemből vizsgáznak a diákok

Középszinten 72 834, emelt szinten 8484 diák ad számot a tudásáról.

Pálinka, snapsz, vérontás – Könyvet írtak magyar holokauszttörténelem kevéssé ismert fejezetéről

A szerzővel, George Eisen magyar-izraeli-amerikai történésszel beszélgettünk.

Személyesen is érint a dolog, mert két nagybátyámat ölték meg ott 1941-ben

„A hatalmasságaink mindig a gonosz oldalára kerülnek, ha népírtásról van szó”

Nem volt író, mégis irodalmi értékű szöveget hagyott unokájára az 1924-ben született Waldhauser Teréz. Tóth Gábor Attila pedig felelősen bánt a kivételes örökséggel.

Tóth Gábor Attilával Ónody Molnár Dóra beszélgetett az Írók Boltjában

Lenyűgöző technológiai megoldásokkal repíti vissza a látogatókat a Time Machine Budapest

A főváros szívében hamarosan megnyílik a Time Machine Budapest, egy egyedülálló immerzív, történelmi kiállítás, amely lenyűgöző technológiai megoldásokkal repíti vissza a látogatókat Budapest múltjába.

Az eredeti festményeket a mesterséges intelligencia segítségével „megmozgatják” és „beszéltetik”, így olyan hatást keltenek, mintha a múlt alakjai interakcióba lépnének a látogatókkal

Fénytörés – Bőröndnyi dokumentum keltette életre a több mint 120 éves Tungsram történetét

 A magyar elektronikai ipar bölcsőjét jelentő cég 2022-ben ment csődbe. Bőröndjét évekig ki sem nyitották. 

A Tungsram Váci úti székházának egyik bejárata

Újraértelmezett történelem

Az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának épületében rendezték meg az Estöri-Kreatív Történelmi Verseny 2024/25-ös évadának középdöntőjét, amelyen 24 csapat mutathatta be tudását a II. világháború témakörében.

Az eseményt Czigány Balázs, a verseny egyik alapítója és fő szervezője nyitotta meg. Szerinte a történelemben az összefüggések megértése a kulcs, nem az évszámok magolása

„Mindenkinek ismernie kell az ország a történelmét, amelyben él, és ha ezek a szörnyű dolgok itt történtek, tudniuk kell róluk”

Adam LeBor volt budapesti tudósító most megjelent könyvében a második világháborús Budapest elevenedik meg a megszállás és ellenállás színes figuráinak tükrében.

„Munkám részletesen szól arról, milyen aktív szerepet játszott a magyar állam a deportálások megszervezésében. Mindenkinek ismernie kell annak az országnak a történelmét, melyben él, és ha ezek a szörnyű dolgok itt történtek, tudniuk kell róluk

Trump, Orbán, történelem

Lengyel László: Kizökkent az idő, ó kárhozat!

A pannon szabadság-szigetnek, a XIII. kerületnek ajánlom.

„Mi még nem építettünk fel civilizációt ezen a bolygón”

Matei Vişniec Párizsban élő román íróval múltról, jelenről, és történelmi ismétlődésekről beszélgettünk.

„Az új technológiákat a szabadság kiterjesztésére is lehet használni, de arra is, hogy a szabadságot megnyirbálják velük. Mert az eszköz az eszköz, a kés az kés, ami mindkét irányba használható: önvédelemre, de merényletre is.”

Búvár a körúton, bravúr a turulon

Száznál több fekete-fehér fénykép, megannyi történet egy szakmáról meg egy korszakról – bő harminc év megrázó pillanatait idézi meg Boros Jenő fotóriporter Képes Krónikája.

Baleset 1986. április 15-én. Egy roncsból kilógó kar: a csuklón maradt óra még mutatja az időt

Ukrajna nem akar újabb átverést

A Krím megszállásakor értéktelenné vált budapesti memorandum árnyéka rávetül a vérontás megállításáról folyó megbeszélésekre.

Clinton és Jelcin végül megpuhította Kravcsukot, a megállapodást aztán már a következő ukrán elnök írta alá

Eltűnt a 2016-ban politikai okokból bezárt Népszabadság archívuma az internetről

A Rogán Antal helikopterezéséről szóló cikk sem érhető el.

Eladták a jászok alól a földet

A törökdúlás után I. Lipót eladta a komplett Jászságot, ahogy mondani szokás, tokkal-vonóval. Német lovagrend lett a földbirtokos, zálogba is kerültek, adták-vették őket. Ezer és egy okuk lett volna, hogy beintsenek: ha a haza így, akkor mi is így, de nem tették. A jászok ősei visszavásárolták a földjeiket. Tizenöt éve a karcagiak kiszámolták, hogy kárpótlásként ötmilliárd forint üthetné a markukat. Nem a rajnai, hanem az egyre gyengébb magyar. De nem ezért nem kérnek a kárpótlásból, pedig törvény is kimondta: járna nekik. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang