Mészöly Ágnes az Ügynökök és úttörők című ifjúsági regény megírásával emlékeztet a 80-as évek történelmi közelségére

A Pagony Kiadó Abszolút Töri sorozatában megjelent kötetben budapesti gimnazisták utaznak vissza a magyar történelem különböző korszakaiba a suliudvaron álló varázslatos platánfa gyökerein keresztül. Mészöly Ágnes hősei, Martin és Gitta először a zánkai úttörőtáborban nyomoznak egy ellopott fényképezőgép után, majd a Duna Kör megalakulása körüli események közepébe csöppennek 1984-ben. Bár regényt írni egy korszakról (akárcsak iskolai tananyaggá tenni azt) deklaráció arról, hogy az akkori események immár a történelem részévé váltak, Mészöly kritikai perspektívát választ, valamint a direkt aktualizálástól sem tartózkodik. Ebben segítik őt regényének ma is élő-mozgó szereplői, akik konzulensként vettek részt a szerző kutatómunkájában. Általuk pedig az Ügynökök és úttörők legalább annyira emlékezetpolitikai üzenet, mint történelmi regény – mely kivételes minőséget az ifjú olvasóknak címzett fülszövegben is tetten érhetünk: „Ha elolvastátok Mészöly Ágnes […] könyvét, adjátok oda a szüleiteknek és a nagyszüleiteknek is! Ez mindannyiunk közös története.”

A regényben, amely a néma megalkuvásra építő diktatúra utolsó évtizedében játszódik, fontos mozgatórugó az igazság keresése és felvállalása. A gyerekek azért vehetnek részt aktívan ebben a felfedezésben, mert a Duna Körben csupa olyan felnőtt veszi őket körül, akik hisznek benne, hogy „demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni”, és készséggel bevonják őket titkos szerveződésükbe. A gyerekek egy maszekban üzemeltetett pizzériában ücsörögve konstatálják, hogy ezzel szemben „ideológia mindig mindenhol van”, a lényege pedig, hogy „a felnőttek belénk akarják sulykolni, ki ellen kell harcolni”.

Martinnak ismerősen csengenek Kádár János beszédének kliséi: az „imperialista bérencekről” a saját korának politikai önkényességét szimbolizáló bérencezés jut eszébe. Gitta meghatározó élményévé válik a szembesülés a mélyszegénységgel és az is, amikor egy megterhelő nap ez elgondolkodtatja őt a nők láthatatlan munkájáról. A Dunaszauruszt bojkottáló Vargha Jánost, a Szegényeket Támogató Alapot fenntartó Solt Ottiliát, a szamizdatterjesztő Serfőző Magdolnát a gyerekek „igazi lázadó szuperhősnek” látják, és úgy érzik, harminc évvel később az iskolai tananyagban legalább annyira ott volna a helyük, mint a köztudatban. 

Kalandjaik közepette a két kamasz főszereplő a felnőtté válás nehézségeivel küzd, ráadásul – jó regényhez méltó módon – még egy félszeg szerelmi háromszög is bonyolítja helyzetüket. Martin a férfiasságot meghatározó vagányság és okosság feloldhatatlannak látszó ellentétében keres egyensúlyt, míg Gitta magát is meglepve tapasztalja, milyen terhessé válik a magányos édesanyja mellett túl korán felvett gondoskodó szerep és hogy nem tud folyton kedves maradni, ha saját érdekeit is képviselni akarja. A narrátori szólam finoman váltogat a főszereplők nézőpontjai közt, és viszonyuk fokozatos alakulásait is hasonló finomsággal, árnyalt epizódokba ágyazva mutatja be.

A regény érzékenysége a részletekben mutatkozik meg: az úttörőnyakkendő műselymének tapintásában, a zsíros kenyér ízében, a Trabanttal tett utazásban, a körtáncban és az éneklésben. Nemkülönben pedig a mai szlengkifejezések és popkulturális utalások használatában, melyek azért hitelesek, mert a regényszövet alapvető elemeként, otthonos világot építenek a mai olvasók számára. Egyúttal pedig arra emlékeztetnek, hogy ahogyan a ’80-as évek nosztalgikus emlékképekké váltak, úgy a mai aktualitások is óhatatlanul efemer jelenségek: a jövő olvasójának éppen olyan idegenül fognak hatni, mint Martinnak és Gittának a sok retró felfedeznivaló. Így alkot Mészöly Ágnes regénye dupla időkapszulát a 2020-as és az 1980-as évekről – a múlékony apróságok kontrasztjában így irányítja a figyelmet a demokrácia örök értékeire, amikről felnőttnek, gyereknek egyaránt érdemes elgondolkodnia.