És akkor azt mondja, nincs ott szivarszoba. Hát hogyne lenne, láttam én is – háborog az egyenruhás férfi a társának a Sándor-palota előtt, miközben elgondolkodva figyelik a frissen megnyitott Színház utcát megtöltő tömeget.
A kamerák és mikrofonok sokaságban a rég látott barátnak kijáró örömmel nevetünk egymásra néhány kollégával. Aztán mint az öreg partizánok, máris sztorizgatni kezdünk azokról a régi szép időkről, amikor még rendszeresen voltak ilyen sajtóbejárások. Amikor az állam vezetői feladatuknak tartották, hogy ha már építettek valami szépet az állampolgárok adójából, akkor meg is mutassák. És amikor a legpimfebb információkat nem közérdekű adatigényléssel kellett kiperelni a minisztériumoktól, sőt, egy-egy sokmilliárdos állami beruházással megszületett épület belseje sem számított hétpecsétes titoknak.
Magyar Péter miniszterelnök tehát jó érzékkel épített kampányt a budai Várban felhúzott fideszes kormányzati negyedre. Ott van valami, tíz éve növöget, sem eltakarni, sem letagadni nem lehet, hiszen jóformán a Holdról is látszik, csak nem beszéltek róla. Nem készült erről törvény, nem került szóba a parlamentben, nem vitatták meg szakemberekkel - csak úgy lett. De legalább nem olcsón: a számláló egyes becslések szerint már most 1000 milliárdnál tart, miközben éjjel-nappal, hétvégén is folyik a betonozás.
„A Karmelitából semmi más nem lehet, mint múzeum”Természetesen megvan ennek a maga oka. 2014-ben, amikor az újabb választási győzelem után a kormány bejelentette a Nemzeti Hauszmann Program megindítását, az első, még visszafogott elképzeléseket is felhördülés fogadta. Nehéz volt elképzelni, hogy valóban lesz megállás, ha megkezdődik a Ferenc József-i palotaegyüttes rekonstrukciója. Mert az Orbán Viktor irodájának kiszemelt egykori karmelita kolostor a XIX.-XX. században egyszerű katonai hivatal volt ugyan, de a Főőrség és Lovarda, valamint a királyi palotában egykor volt Szent István terem a dualizmuskori építészeti együttes szerves részét képezte.
Szakmai ellenállás persze már nem zavarta az építkezést, hiszen a műemlékvédelmi szervezetet rég felszámolták;
de még akadtak, akik az alibiből létrehozott Hauszmann bizottságból is kibeszéltek. A testületet tehát hagyták kimúlni, a 2018-ban kezdődött kormányzati ciklustól pedig leginkább a Hauszmann program honlapjáról lehetett megneszelni, mi is készül a Várban. Így, a nyilvánosság teljes kizárásával „dőlt el”, hogy visszaépítenek mindent, amit a háborús romokból az 1960-as években nem állítottak helyre.
A lista ráadásul folyamatosan változott: volt olyan pillanat, amikor a Magyar Országos Levéltár teljesen funkciótlan – egykor egy kéményt rejtő – tornyát is vissza akarták építeni, közben lebontották a modern építészet egy védelemre érdemes remekét, Virág Csaba villamos teherelosztó központját. Végül – nem számítva a Magyar Nemzeti Bank őrületes összegekbe kerülő várbeli építkezéseit – a kezdő csomagon túl négy épület lett a befutó: az egykori Pénzügyminisztérium, a Vöröskereszt volt palotája, József főherceg lakhelye és a Honvéd Főparancsnokság. Emellett szimbolikusan megkezdték a királyi palota átépítését is: a Nemzeti Galéria grandiózus kiállításoknak helyet adó A épületét lebontva már épül az egykori díszteremsorhoz kapcsolódó – önmagában értelmetlen - kocsiáthajtó.
Lehet erre azt mondani, hogy de ilyen volt az eredeti, és ez illik ide. Ám a kortárs építészetet sehol a világon nem rendelik ilyen mértékben alá a múlt nulláról felhúzott replikáinak.
És elképzelni sem lehet azt az összeget, amely a díszteremsor rekonstrukciójához, a kupola lebontásához és visszaalakításához, illetve a Horthy-rezidencia életre keltéséhez kellene. Nem beszélve egy új Magyar Nemzeti Galériáról és Országos Széchényi Könyvtárról, amelyek ráadásul nem pusztán nemzeti intézmények, de a hatvanas években kiváló anyagokból, elegáns tervek nyomán megvalósított kialakításuk önmagában is védelemre érdemes, kortárs építészeti érték.
A szombati bejáráson Magyar Péter miniszterelnök az efféle „mi lett volna, ha” kérdésekkel természetesen nem foglalkozott. Lendületesen végigmasírozott viszont a Karmelita irodaházon, és a nyomában loholó kamerás-mikrofonos sokaságnak bemutatta Orbán Viktor birodalmát: a valahai kolostor belső kertjét, közepén a rovásírással feliratozott Magyarok Nagyasszonya-szoborral, a magánparkká alakított egykori bástyasétányt és a híres teraszt. Láthattuk az orgonás koncertteremmé vált Várszínházat, a kormányülések helyszínét, a könyvtárat, valamint a volt miniszterelnök irodáját, tárgyalóját és puritán pihenőszobáját.
Rengeteg faburkolat, sok márvány és egy múzeumnyi festmény mindenütt. Régi miniszterelnökök portréi, néhány Széchenyi és sok magyar tájkép, Barabás Miklós, Paál László, Vaszary János, Czigány Dezső, Czóbel Béla és például Ziffer Sándor alkotásai. Minden nett, minden új, minden drága. És feltűnően lelketlen. Mondhatni, rideg. Ebből aztán lehetetlen lenne megmondani, mit szeret, mi érdekli azt, akinek itt mindent a képére formáltak.
A „legyen olyan, mint régen volt, mert az a szép” építészeti szempontból egyébként a sima megúszásra játszó jelszava aztán az első adandó alkalommal lelepleződött az út során.
Hiszen a Rogán-minisztérium által használt épület külsőleg valóban olyan, mint százhúsz évvel ezelőtt, és az előtérbe is precízen visszaállították a stukkóból formált (vörös helyett fehér) kereszteket, de az üveggel fedett, légies öntöttvas oszlopokkal formált átrium, akárcsak a tetőszinten elhelyezett szivarszoba és a csigalépcsőn megközelíthető tetőterasz inkább tűnik élvetegnek, mintsem a hivatali robot monotonitását sugallaná.
Jönnek a betonkolosszusok a budai Várban, de a legtöbbször azt sem tudni, milyen szerepük leszDrága apám mekkorát nézne – sóhajtom végül, amikor a miniszterelnök nyomában átérünk a Szentháromság térre, hogy az egy teljes szinttel újra bővített, eredeti díszeivel ékesített Belügyminisztériumot is megnézzük. Apám műegyetemistaként az ötvenes évek elején ebben az épületben lakott ugyanis, de a diákszálló-feelinget hiába is keresnénk a gótikus várkastélyt idéző monstrum reprezentatív tereiben. Legfeljebb az emlékeztet holmi kollégiumokra, hogy Ferenc József emléktáblájával szemben immár Orbán Viktoré is megtekinthető az előcsarnokban.
Különleges igények, szigorú felülvizsgálat
Nem a kormány akarja eldönteni, mi legyen a budai Várban még épülő paloták, illetve a gazdátlanul maradt Karmelita sorsa, hanem társadalmi konzultációt indít a kérdésről – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Egyúttal azt is leszögezte:
nem hagynak félbe egyetlen megkezdett építkezést sem, nemcsak a Várban, hanem a Kossuth tér környékén elindított munkákat is elvégzik. Szigorúan felülvizsgálják ugyanakkor a beruházásokat,
különösen azért, mert tudomásuk szerint jelentős túlmunkákat jelentettek be a kivitelezést végző – jellemzően Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő – cégek.
A miniszterelnök külön kiemelte a Kúria, vagyis a volt Néprajzi Múzeum építkezését, ahol információi szerint Varga Zs. András különleges igényei miatt csúszik az átadás, és keletkezett egy 400 milliós többletköltés. A Kúria elnöke állítólag egy üvegkubussal ellátott, luxuskivitelű magánlakosztályt rendelt a történelmi épület tetejére.
A nagy érdeklődésre való tekintettel az elkövetkező hetekben a Karmelita rendszeresen látogatható lesz.
