Határátlépések és közösségi (f)elszabadulás

Kortárstánctól performansz sétán át a közös szaunázásig – kísérleti formák és lelkes alkotók minifesztiválja volt a Nextfeszt a Trafóban. 

A nonverbális kommunikáció erejét és a tökéletlenségben rejlő harmóniát állítja középpontba a Székesfehérvári Balett Színház legújabb előadása

A két egyfelvonásos darab, a Beszélő testek és Törés/vonalak rendező-koreográfusa Egerházi Attila, a társulat alapító-igazgatója.

„Nekünk, mozgássérülteknek kell láthatóvá tenni magunkat”

Tóth Károly első szólóestjét mutatja be Charlie címmel február 6-án a terézvárosi Eötvös10 Művelődési Házban. A külföldön és itthon készült inkluzív előadásaival (Harmonia, Idol) az utóbbi években számos díjat nyert Hód Adrienn rendezi és koreografálja – a HODWORKS társulat alapítójának egészen speciális munkamódszere van, hogy ép és nem normatizálható testekkel együtt dolgozzon, kitágítva a határaikat, feloldva a sérültséggel szembeni félelmeket és tabukat a közönségben is. Ez a harmadik közös munkája Karcsival, amelynek benézhettünk egy próbájára, videót is készítettünk, amely a mobil Népszaván látható. Az interjúban Karcsi előrebocsátotta, több támogatást szeretne a független kortárs előadó-művészeti területnek, mert jelenleg ő az egyetlen kétdiplomás, kerekesszékes táncos, színész és előadóművész vállalkozó hazánkban, és szeretné, ha még többen lennének. És ha lennének akadálymentes művészeti iskolák, meg olyan produkciók, amik láthatóvá teszik őket. Akár még tévésorozatban is vállalna szerepet, ehhez épp színész-mentort keres.

Összefogással az esélyért

A megszűnés szélén lavírozó független színház ad helyet az állami támogatástól eleső független előadóművészeti egyesületnek.

Mágikus mozdulatok

A Trafóban bemutatott Double Bill két táncszóló. A nézők szögletes arénaszerű térben ülnek, egymástól eltérő magasságú székeken. Az első, Pain Killer című produkció a táncos, koreográfus Góbi Rita és a jelmeztervező Nagy Fruzsina alkotása. 

„Most próbálom feldolgozni magamat”

Ladjánszki Márta az idén két kerek évfordulót ünnepel: 50 éves lett és 30 éve van a táncos-koreográfusi pályán a hazai kortárs táncélet meghatározó alakjaként. Ennek kapcsán 30/50 címmel indít estsorozatot szeptembertől a Trafóban és az Artus stúdióban, újra színpadra állítva – részben fiatal táncosokkal – ikonikus előadásait, mint a Terpeszkedő combok és a néptáncot a kortárssal innovatívan ötvöző, 2014-ben Lábán-díjra jelölt Széki Luca. Folytatódik az általa két éve indított, „Táncest sorozat meztelen nézőkkel” is, amikor az előadások alatt sem a táncosokon, sem a nézőkön nincs ruha. „Viccesen mindig azt szoktuk az alkotótársammal, Varga Zsolttal emlegetni, hogy ha a politikusok meztelenül tartanák meg a beszédüket, egész más lenne a világ helyzete. Mert abban a pillanatban, amikor leveszed a ruhádat, megpróbálod magadat is elfogadni. Vállalod azt, hogy ez én vagyok, és akkor nyitott vagyok arra, hogy te ki vagy.” – mesélte a Visszhangnak a koreográfus, akivel a Trafó tetőteraszán, próba után beszélgettünk. Húszéves ismeretségünkre tekintettel – egykori L1 egyesületi tagtársakként – tegeződve.

Felszabadító leölelés

Raubinek Lili táncos-koreográfust nem a kegyelmi botrány szembesítette a hazai gyermekvédelem kilátástalan állapotával: a Covid után két és fél évig egy ideiglenes befogadóotthonban dolgozott gyermekfelügyelőként a családjukból kiemelt, sokszor súlyosan traumatizált gyerekek mellett. Megrázó tapasztalatai és az átélt tehetetlenség által inspirált Respect for the 23.000 című előadása tiszteletadás az állami rendszerben napról napra túlélni próbáló közel 23 ezer gyerek és nevelőik felé, alkotóként megkapta érte a táncszakmán belül adott Balta-díjat és az év legjobb kortárstánc-produkcióinak ítélt Lábán Rudolf-díjat. A felkavaróan nyers fizikalitású darab „kihozza az emberből az állatot”, de míg a táncosok kontroll alatt tartják az agressziójukat, a gyerekeknek ez nehezebb. Ilyenkor segíthet a „leölelés”, amit előadás után az erre nyitott nézőkkel is megtesznek, hogy így talán könnyebben dolgozzák fel a látottakat.

Küzdelemkoreográfia és kollektív alkotás

Az AHA Kollektíva: Dense Piece és Raubinek Lili: Respect for the 23.000 című eladásai kapták az idén a legjobb kortárstánc-produkcióknak ítélt Lábán Rudolf-díjat, melynek átadójára péntek este a Trafó Kortárs Művészetek Házában került sor. 

Egy triangulum három szöge – Egy régi kapcsolat lenyomata, az ex szelleme is létezhet harmadikként egy újonnan kialakuló kapcsolódásban?

 L. Nagy Attila és Kovács Domokos – a tőle megszokott formában – a kortárs tánc és a báb párosításával kereste erre a választ a MU Színház színpadán.

Ősi táncok kortársra hangolva

Tizenöt éve él Budapesten Jenna Jalonen finn táncos-koreográfus, aki úgy érzi, már „megmagyarosodott”, a nyelvünket is jól beszéli – ebben segített a nyelvrokonság, no nem a hasonló hangzású szavak, amikből alig akad, sokkal inkább a hasonszőrű logika –, de azért minden héten alá kell merülnie a hideg vízbe és beülni a szaunába, ez segít megőrizni a finnességét. Készített már humoros darabot a finn–magyar rokonságról, és magyar néptáncok elemeit felhasználva koreografált; itt élő alkotóként kétszer kapta meg a leginnovatívabb hazai táncelőadásoknak odaítélt Lábán Rudolf-díjat. Számos közösségi projektet visz, fiatalokkal is foglalkozik, a SUB.LAB.PRO együttesével mutatja be HALO című koreográfiáját január 12-én a Trafóban, noha nemrég térdszalagszakadást szenvedett, és a napokban műtét vár rá.

A Balta-díj, avagy rést ütni a meglévő struktúrákba

A Covid alatt három koreográfus-előadóművész elindította a Game Changer című, folyamat-alapú együttműködést, amelyből előadás, esemény és a Balta-díj is született – tovább vive azt a képet, ahogy az első, számos díjjal elismert közös előadásukban (Game Changer 1.0) beleállítottak egy baltát a Trafó színpadába. A díjjal olyan, a kortárs előadó-művészet területén aktívan jelen lévő és ahhoz kapcsolódó emberek, intézmények, szervezetek munkáit ismerik el, amelyek képesek rést ütni a meglévő struktúrákba vagy őrlángként tartják a lelket a szakmában, akár láthatatlanul. „A balta egy eszköz a cselekvés kezében. A balta rést üt, megnyit ezáltal felszabadít. Felkavarja az állóvizet, mozgásba hozza a stagnáló energiákat, teret képez a tömörnek hitt struktúrákban.” 

Kortárs kultúra három tenger közt: függetlenek az utolsó órákban

Múlt héten a varsói Tri-Seas – A Baltikumtól a Balkánig konferencián és az utána kezdődő dunaPart Kortárs Magyar Előadóművészeti Platformon is az volt a fő kérdés, hogyan tudják segíteni egymást a régió kulturális életének perifériára szorult és kivéreztetett szereplői, a független alkotók. Bár a problémák országonként eltérők, a rendszerkritikus és provokatív művészeket a regnáló hatalom szinte sehol nem nézi jó szemmel a Lajtán innen. Egyre erősödik az elnyomás és a kiszorítás a (szélső)jobboldali, populista politikai erők felől, az eszköztáruk pedig változatos, a cenzúrától (az öncenzúra bensővé tételén át) az anyagi ellehetetlenítésig. A magyarokra mindenki együttérzéssel tekint, egyben viszonyítási pontként is, hogy na, ide nem kéne eljutni. A szlovákok riadtan várják az új nemzeti kulturális fordulatot, és a lengyelek sem dőlhetnek hátra, különösen mert az amúgy sokak által vágyott hatalmi átrendeződés komoly „tisztogatást” hozhat az eddig is küzdelmesen működő, sokszor egymással is rivalizáló kulturális intézményrendszerükben.

Táncosok mint élő szobrok

Nyolc afrikai művésszel készült az OMMA című előadás, amelyet a Városmajori Szabadtéri Színpadon láthatott a magyar közönség. A Franciaországban élő koreográfus, Nagy József válaszolt a Népszava kérdéseire.

Gondoskodás külső és belső tereinkről – Mi történik, ha elkezdünk egy köztérrel szeretetteljesen foglalkozni?

Hatással tudunk-e lenni a közterek mintázataira, a benne létező testekre? Ezt kutatja Grélinger Ágnes With Open Doors to Spaces Without Walls (Nyitott ajtókkal falak nélküli terekre) című köztéri részvételi előadásában, amelyet itthon először a Placcc fesztiválon mutatott be. A BME-n városfejlesztési, majd a koppenhágai táncművészeti egyetemen táncos-koreográfusi diplomát szerzett alkotó szerint úgy viszonyulunk a külső tereinkhez, mint saját belső terünkhöz, e kettő egymásra visszahat. A performatív térfoglalás közben megtapasztalhatjuk, hogyan tudjuk figyelmünket a törődés szándékával környezetünkre irányítani, legyen az egy szobor, fa vagy lámpaoszlop. A nem-emberihez való kapcsolódáson keresztül a saját igényeink és vágyaink is feltárulkoznak, a figyelem ránk is visszahat. Bárhol is kezdjük a gondoskodást, az más szinteken is gyógyíthat.

Lélekben akadálymentesít az ArtMenők és a HODWORKS első közös inkluzív táncelőadása

„Amikor felállítanak a kerekesszékből, szembesülök a valósággal, hogy nem tudok táncolni, és mégis tudok” – mesélte az egyik résztvevő az ArtMenők és a HODWORKS első közös kortárstánc produkciója, az Idol próbája után. Mert mi is a tánc? Martha Graham, a legendás amerikai táncos-koreográfus szerint „a lélek rejtett nyelve”, önkifejezés, átlényegülés és feloldódás a mozdulatok által. Akadálymentesítésre a lelkekben is szükség van, hogy aztán a közterek, a jog és minden egyéb átjárható legyen, és az inkluzivitást fizikálisan is megtapasztalva elfogadóbbá váljunk a nem normativizálható testekkel, sorsokkal.

„Amikor táncolok, az én megszűnik, az univerzum működésbe lép” – Batarita magyarként egy ázsiai táncstílus, a butoh forradalmára

Batarita kortárs táncos-koreográfus az ösztöntánc művésze, alkotásai mélyek, felkavaróak, katartikusak. A kétezres évek elején indult pályája, majd hosszabb időt töltött Franciaországban és Bécsben. Az első hét európai közt volt, akik megtanulhatták a kagurát (a sinto vallás táncát, zenéjét), és később Tokióban a tradicionális japán kultúrát az avantgárd és modern irányzatokkal ötvöző butoh táncstílust. Előadásait és más, az ázsiai kultúra által inspirált alkotókat kétévente, az általa alapított BODY.RADICAL Nemzetközi Előadó-művészeti Biennálé keretében a magyar vidékre is elviszi. Egyre többet dolgozik itthon, kevesebb külföldi utazást vállal, noha a napokban érkezett haza Izraelből, ahol a neves Jeruzsálemi Tánchét zsűrielnökeként sűrű programon vett részt.

Háborúról táncol Budapesten az ukrán művész, aki alig 3 hónapos kislányával menekült el hazájából az orosz invázió elől

Mariia Kondratieva ukrán kortárs táncos és koreográfus március óta már Hollandiában él gyermekével. A Lvivi Egyetem rendező és koreográfus szakán a PhD-jét író művész a Műhely Alapítvány meghívására érkezett most művészi rezidenciára – szó szerint vett alkotói szabadságra – Budapestre, ahová a most 9 hónapos kislányát is magával hozta. A tündéri Olivia a táncszőnyegen kúszik-mászik, miközben ő új szólóján dolgozik. Időnként összekapcsolódnak a mozgásban, mint a róluk készült, varázslatos videóban is, az ukrán Anton Baibakov zeneszerző és Katya Chilly énekesnő, etnográfus zenéjére. Mivel férje nem utazhat velük, el sem hagyhatja Ukrajnát, Mariiát munkatársa és barátja, Kateryna Hasan szabadúszó művészeti menedzser kísérte el ide. Mindketten egy másképp gondolkodó, öntudatos, a nehézségekben megerősödött fiatal ukrán generációt látnak növekedésben – én is, mikor csak rájuk nézek. Ebben kell már bíznunk, mert a háború vége sehol nem látszik.

Gyökerekből új fa nő - Fiatalok viszik át a népművészetet a kortárs partra

A népművészetről a mai ember leginkább a régmúltra gondol, miközben annak dalai, táncai és motívumai szüntelenül alakítják napjaink kultúráját. A népdalhoz jól passzol az elektronika, a kortárs tánchoz a népi motívumok. Így látja ezt a huszonegy éves Дeva, azaz Takács Dorina énekes-dalszerző és Cserepes Gyula kortárstánc-művész, táncpedagógus, akik mindketten kreatívan ötvözik alkotásaikban a múlt és a jelen áramlatait. Hogyan találtak rá ők a gyökerekre, és nyerhet-e a népművészet általuk új rajongókat a fiatalok köréből?

Kultúra a karanténban

A kijárási korlátozások és a rendezvénystop napjaira otthonról elérhető kulturális programokat ajánlunk.

Kultúra karanténban

A kijárási korlátozások és a rendezvénystop napjaira otthonról elérhető kulturális programokat ajánlunk.

Egy lélegzet, akár egy ritmusban is

Beat. Jelentése ritmus, ütem, dobogás, taktus, ütés, ketyegés, szívverés és még sorolhatnám. Különösen a ’szívverés’ az a kifejezés, ami leginkább összeköti a két táncelőadást, amelyet a Collective Dope – [D]OPEN your move címmel mutatott be négy táncos.

Elfogyott a pénz, leáll a művészek és tanárok képzése a Kortárstánc Főiskolán

Részben financiális problémák miatt szünteti be képzéseit az 1979 óta működő intézmény, a következő két évben pedig csak állami ösztöndíjas vagy fizetős hallgatókat vesznek fel.

Duda Éva utópiája a Trafóban