A Székesfehérvári Balett Színház társulatát és kulturális intézményét Székesfehérvár Megyei Jogú Város közgyűlésének határozata alapján hét éve, 2018. augusztus 1-jén alapították meg Egerházi Attila táncművész-koreográfus kezdeményezésére. A társulat előadásai folyamatosan telt házat vonzanak, a sikernek Egerházi Attila szerint üzenetértéke van. – Nem csak hazánkban, külföldön is felfigyeltek ránk, több külföldi balettigazgató kollégám felhívott azzal, ezt hogy csináltam? Hát mondom, ezt nem én csináltam, a Jóisten akarata volt. Minket erkölcsileg és anyagilag is tisztességesen támogat a város, tehát én nem panaszkodhatom. Ám a világban, sajnos azt kell, hogy mondjam, a táncművészet – bár a zene mellett a tánc a legősibb művészeti ág – nincs minden esetben és mindenütt kellőképpen és értéke szerint megbecsülve. Szerencsére nagyon sok országhoz képest itthon különösen pozitív helyet foglal el a táncművészet. A Magyar Táncművészeti Egyetem a legmagasabb szinten, a legmagasabb struktúrában képez táncművészeket. A Nemzeti Táncszínház révén, Magyarország önálló táncszínházzal is büszkélkedhet. Nem tudok még egy olyan országot a közelben, de még ha távolabbra tekintek, akkor sem, akinek önálló táncszínháza lenne.
Ám ez a relatív előny nem jelenti azt, hogy ne volnának kihívások a hazai táncművészet területén, különösen az utánpótlás és a művészpálya vonzerejének tekintetében. – A legnagyobb probléma Magyarországon, hogy nagyon kevesen választják a táncművész pályát, főként a korábbi évtizedekhez képest – mondja Egerházi Attila. – Manapság szinte lasszóval kell vadászni a fiatalokat. Itthon valamiért nem igazán kurrens ez a szakma, talán mert túlságosan és sokrétűen munkaigényes, mind mentálisan, mind fizikálisan. Úgy tapasztalatom, a fiatalok inkább olyan pályát választanak, ahol komfortzónában lehet maradni. A táncművészet viszont szellemi munka és persze erőteljesen fizikális, az élsporttal vetekszik.
A pálya rendkívüli elhivatottságot kíván, ám míg itthon egyre nehezebb fiatalokat a szakmába vonzani, addig más országokban – például Olaszországban vagy Spanyolországban – a táncművészet továbbra is népszerű, presztízsértékű hivatás. Más hazai és külföldi társulatokhoz hasonlatosan, Székesfehérváron is sok külföldi táncművész dolgozik. – Nagyon sok hendikepje van a táncművészetnek, de ez az egyik legnagyobb előnye, és a legfontosabb, hogy nincsenek beszélt nyelvi határai – magyarázza a táncművész-koreográfus.

Az új, Testbeszéd című est első része, a Beszélő testek is a nonverbális kommunikáció erejét állítja középpontba. – Ezzel foglalkozom már vagy 45 éve. De nem csak a baletteremben, hanem az életben is. Figyelem az embereket, ahogy járnak, ahogy beszélnek, ahogy gesztikulálnak. Nekem ez a lételemem. – A mindennapok gesztusaiból desztillált darabról Egerházi Attila odaadóan beszél: – A testbeszéd egy csodálatos kommunikációs forma. A világhírű balett táncos Mihail Barisnyikov mondta: „Táncolj nekem egy percet, és megmondom, hogy ki vagy.” Szavakkal ha beszél hozzánk egy ember, azt se tudjuk feltétlenül, hogy mit akar mondani, igaz-e az, amit mond, milyen hátsó szándéka van, vagy nincs. Szavakkal nagyon jól el lehet fedni dolgokat, vagy elferdíteni, de ez a testbeszédben lehetetlen – fejti ki.
Az est második egyfelvonásosa a Törés/vonalak – vagy ahogy Egerházi mondja, a Kintsugi –, mely egy japán művészeti ágra és filozófiára épül: – Ez a japán arany ragasztás művészete. Hogyha összetörik egy porcelán, nem összesöprik és kidobják a szemétbe, hanem egy csodálatos műtárgyat hoznak létre belőle. A ragasztások mentén arannyal festik meg, vagy a ragasztót aranyporral keverik, és ettől egy új tárgy jön létre, ami emlékeztet a törésre, arra a pillanatra, arra, hogy ez miért (egy figyelmetlenség, egy veszekedés miatt) történt. – Mindez Egerházi számára egy esztétikai és eszmei koncepció tökéletes metaforájává válik a művészet gyógyító erejének kifejezéséhez.
A törések, a traumák elfogadása és értékelése mentén megszületett táncvers így mélyen rezonál azzal az időtlen élményvilággal, amely a test emlékezetének sajátja.
Egerházi hozzáteszi: a táncművészet nem pusztán esztétikai élmény, hanem méginkább a mondanivaló kifejezésére alkalmas eszköz. – Ugyanúgy, mint minden művészeti ág, a tudatalattival foglalkozik. Olyan dolgokat láttat, ami szemmel nem látható. A láthatatlant teszi láthatóvá, magát az élet lényegét. Szoktam mondani, hogy lehet művészet nélkül élni, csak nem sok értelme van. Hiszen maga a művészet az az arany ragasztó, ami összeilleszti a széthullott emberi lelket.
Ezen alkotások létrehozása számos alkotói szerep egyesítését kívánja meg a koreográfustól, különleges komplexitású feladat. – Nagyon komoly feladat a rendezés, de a koreográfus nem csak rendez. Megírja a darabot, elkészíti a mű dramaturgiáját, majd megszerkeszti a darab mozgásvilágát, azaz a koreográfiát. Aztán mivel a táncosnak a második bőre a ruha, nagyon komolyan belefolyik a jelmeztervező munkájába is, és ugyanez vonatkozik a térre, a díszletekre. Tehát annyira komplex munka, hogy ilyen nincs még egy a színházi világban, mint a rendező–koreográfus – véli Egerházi Attila.
Mesterei teljes művészi világokat teremtettek. – Olyanok, mint mondjuk Seregi László, vagy főleg Jiří Kylián. Utóbbi kortárs táncszínházat művelt. Nem cselekményes baletteket, hanem táncverseket alkot, és nem is akármilyeneket. – A táncversek – mint a Testbeszéd című est balettjei is – olyan egyfelvonásos alkotások, melyek Egerházi szavaival élve „víziót nyitnak ki az ember lelkében, képeket festenek tánccal.”
Infó
A TESTBESZÉD – Beszélő testek & Törés/vonalak című előadás 2025. március 23-án debütál a Vörösmarty Színház nagyszínpadán. Szombat este héttől a budapesti Nemzeti Táncszínházban a társulat a Fantomfájdalom című darabot mutatja be.
Saját alkotói munkájáról beszélve Egerházi Attila a szeretetet tekinti a legfontosabb értéknek. – Nem olyan egyszerű szeretni. Az embernek az egóját kell legyőzni ahhoz, hogy szeretni tudja először saját magát. Mert ha az nem sikerül, akkor senki mást sem fog tudni szeretni. Amikor átjár a szeretet érzése, akkor tudom kinyitni azt az ajtót, amelyen keresztül az Isteni energia beáramlik, aminek köszönhetően alkotok baletteket. Mert nem én készítem, én csak a médium vagyok. Mint ahogy Bach is médium volt, és Mozart is. Mi ajtók vagyunk, amit ha ki tudunk nyitni, akkor az isteni energia beáramlik – mondja Egerházi, aki gondolatait Shakespeare-re hivatkozva zárja: „A művész föltekint az égre, majd letekint a földre. Így manifesztálja a művet. Tehát szeretni kell tudni magamat, és másokat, a világot, amiben élünk. Mi csak átutazók vagyunk, nem örökbe kapjuk az ittlétet. Megpróbálom jól kihasználni ezt a relatív kevés – vagy sok – időt, ami adatik. Ki tudja, mennyi?
Névjegy
Egerházi Attila magyar táncművész, rendező-koreográfus, táncpedagógus, igazgató. 1964-ben született Budapesten. Jeszenszky Endre iskolájában tanult klasszikus balettot, az érettségi után Bécsben, Stuttgartban és Párizsban folytatta tanulmányait. 1986–1989 között az Ismael Ivo vezette Vienna Dance Laboratory együttesében táncolt. 1989–2004 között a Magyar Állami Operaház Magyar Nemzeti Ballett tagja volt.[1] 1990 óta készít koreográfiákat. 1997-től többször járt tanulmányúton a Jiri Kylián vezette Holland Táncszínházban (NDT), ahol koreográfusi tanulmányokat folytatott. 1991–1997 között a Budapest Táncszínház egyik alapítója, 1995–2016 között a Dance Centre Prague Conservatoire táncművészeti iskola állandó mestere, 1998–2001 között a Magyar Nemzeti Balett Kortárs Koreográfus Stúdiójának alapítója, művészeti vezetője. 2000–2003 között a Pécsi Balett művészeti vezetője, 2003–2006 között a Debreceni Balett balett igazgatója, 2006–2009 között a Magyar Balett Színház alapítója és művészeti vezetője, 2009–2016 között a South Bohemian Ballet balett igazgatója. 2013-tól a Sukromné Konzervatorium Kosice tánc konzervatóriumnak állandó vendégtanára Kassán. 2018-tól a Székesfehérvári Balett Színház alapítója és igazgatója.