Változásnak a jele sem látszik, csak veszteseket képez a magyar oktatási rendszer

Itt a nyár, a nagy szabadságok ideje. Május végén beérkeztek a statisztikai adatok a felelős hivatalokba, elkezdték annak összesítését és publikálását. Sokakat érinthet érzékenyen, hogy az oktatási terek környékéről ilyenkor is aggasztó számok jönnek. Mint lapunk is megírta, összesen 1275 panasz érkezett az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalához tavaly, az ügyek többsége (957) a köznevelés területéről futott be. A felsőoktatás területéről 134, a szakképzésből 86 panasszal keresték meg a hivatalt, továbbá 98 egyéb beadványt is regisztráltak – derült ki Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman beszámolójából.

A gyermeknek is jár a szabadság

Abban valószínűleg minden gyerek egyetért, hogy az iskolából a legjobb a nyári szünet. Felnőttként a legszebb emlékeink abból a gondtalan időszakból vannak, amikor nincs elvárás, nincs időkényszer, nem aggaszt a számonkérés vagy az esetleges felsülés a többiek előtt. Nyári szünetben sokáig lehet aludni, és egész nap „azt csinál az ember gyereke, amit akar”. Teljesen olyan, mint a felnőtteknek a szabadságuk napjai. Ennek azonban vége lehet, miután a Köznevelési Államtitkárság állásfoglalása alapján egész évben biztosítani kell az óvodai ellátást azok számára, akik ezt igénylik. Miközben vannak családok, akik számára ez fontos segítség, nem mindenkinek érdemes mindig a „könnyebbik utat” választani.

Mindennapi kenyerünk szentsége

A mindennapi munkának is van egy szentsége. Nagymamám, mikor a kenyérszelet az asztalról leesett, azt mondta, kislánykorában neki azt tanították, vegye fel, simogassa meg, csókolja meg, úgy egye, mert az Krisztus teste. 

Közoktatásország lakói

Mindjárt itt a nyár, a nyári szünet. Évről évre ünnepe a diákságnak, amikor felkerül a táblára a nagy felkiáltójel, amit azután követ a cirádás-rajzos Ó. Mire a forró napok végképp átveszik az uralmat a tantermek tábláin és a diákság életében, beköszönt a vakáció. Két és fél hónapnyi iskolamentes időszak, a nagybetűs szabadság. Még a Covid-járvány idején, a karantén bejelentése előtt egy-két nappal Gyarmathy Éva, a gyermekek mentálhigiénés egészségét kutató pszichológus azt írta, zárják be az iskolákat, és ki se nyissák többé, mert jelenlegi működésük káros a gyerekekre. Amit ő ezzel megfogalmazott, azt generációk érezték a bőrükön. Az iskolasebeket ugyanúgy nem lehet elfeledni, mint más traumákat.

Hol van az az ország, amelyik az örökségünk?!

Nincs már itthon, aki tervez, aki alkot, aki épít.

Mi lesz veled, magyar óvodapedagógia?

Ha önnek van vagy lesz óvodáskorú gyereke, unokája, valószínűleg ugyanúgy felteszi ezt a kérdést, mint a kétszáz éves magyar kisgyermeknevelés vívmányait féltő óvodapedagógusok, oktatási szakemberek. A gyermek mindenek felett álló érdeke, amely évtizedekig mottója volt az óvodapedagógiának, mára megkopott. A közoktatási rendszer leggyermekbarátabb intézménye lassan kiüresedik. Az ok nem a Kormányzati Tájékoztatási Központ által említett óvodai innováció hiánya, sem az, hogy a családokkal való kapcsolattartás fejlesztésre szorulna – vélekedik neveléstudományi bölcsész, népművészpedagógus szerzőnk.

Csokor helyett

Van egy ünnep, amelyik a nőkről szól. Nem minden nőről, csak azokról, akik életet adtak. Akiknek gyerekük van. Akik a jövőt szülik és nevelik. Május első vasárnapján az anyákat ünnepeljük.

Minden elhanyagoló, bántalmazó, agresszív, szorongó élet mélyén ott a sérült kötődés, melynek gyógyítása nem csak egyéni, de közös felelősségünk is

Mondják szeretetnek, alapja a ragaszkodásnak, de a bosszúvágynak is. Akkor alakul ki, amikor az élet kezdődik, és alapvetően meghatározza a világhoz való viszonyulásunkat. Kötődés nélkül nem lehet élni, de tud gúzzsá, erős csomóvá válni, amely megfojt, ha túl szoros. Áldozatsegítő, pedagógus szerzőnk írásában a kötődés jelentőségét, gyógyító vagy romboló működéseit elemzi.