Mindenki másra emlékszik vissza a régi nyári szünetekből. Van, aki a táborokra (régebb óta fiatalok az úttörőtáborokra) valamilyen vadregényes helyen. A legjobb volt egy erdő közepén, ahol az sem baj, ha az „erdő” csak a bungalók köré ültetett, sűrű fasorokat jelentette, és ha a legközelebbi strand csak fél kilométer séta volt, az már tényleg maga volt a földi paradicsom.Izgalmasak a tematikus táborok is, azokat olyanoknak találták ki, akik már gyerekként tudták, hogy biológusok, geológusok, fényképészek vagy grafikusok akarnak lenni. Ebben igazán soha nem volt egyetértés, hogy a lovastábor a menőbb, vagy a csillagásztábor. Vagy valami olyan, aminek a többiek a nevét sem értették.
Élmények és kalandok
Nyáron, mivel a szünet hosszabb volt, mint a szülők szabadsága, az ember megismerhette a tágabb családját. Kényszer szülte megoldásként beosztották a gyerekeket, hogy kinél lehet eltölteni egy-egy hetet, és mikor kell viszonzásként nyaraltatni az unokatestvéreket. Nem volt kényelmes megoldás vendégágyon, szivacson, matracon eltölteni négy-öt éjszakát, de ez egy iskolásnak még kaland. A nagynéniknek, nagybácsiknak nehézség, de cserébe ők is tudják, hogy fordított esetben biztonságban vannak az ő porontyaik is. A nagynéni általában olyat is tudott főzni, amit anyu nem, és ez már elfeledtette a kényelmetlenségeket, a nagyobb gyerekcsapat pedig olyan játékokat is ki tudott találni, amelyre az otthoni „szürke hétköznapokon” nem volt lehetőség.
Ez a „cserenyaraltatás” már egészen kiment a divatból, ellenben a nagyszülői segítség igénybevételével. Ez az egyik leginkább időtálló a nyári szünetek történetében. A nagymamánál nyaralni olyan téma, amelyet minden korban dicsőített az irodalom és a filmművészet. Akinek lehetősége volt megtapasztalni, fantasztikus élménnyel lett gazdagabb. A nagyszülők egy kicsit mindig cinkostársak voltak a szülőkkel szemben. El tudták mesélni, hogy milyen volt régen, így ezek az alkalmak azt a generációs törést is tudták javítani, ami a ma emberét olyan sokszor gyökértelenné teszi.
A nagyszülői házban felelevenedett a múlt. A gondtalan nyári napok így összekapcsolták a gyerekeket az ő szüleikkel, akik azok között a falak között nőttek fel.
De nem csak a falak, a település is őrizte a szülők kiskori lépteit. Aki átélte, tudja, milyen – sokszor „cikis”, néha megmosolyogtató vagy büszkévé tevő – élmény az utcán sétálva találkozni nénikkel, bácsikkal, akik ismerték az ő szüleit. „Tiszta apád vagy!” „Szakasztott mintha anyukádat látnám!” És ha kiderül, hogy ki volt az az ismeretlen felnőtt, egy darabka feltárul a család múltjából. Például, hogy a szülők is voltak iskolások, voltak barátaik, akikkel összejártak játszani. Egy szünidő alatt meg lehet tudni, merre ment anyu vagy apu a boltba, az iskolába (ami most zárva van, szerencsére!), hova jártak biciklizni, hintázni vagy pecázni.
A legnagyobb öröm azonban az volt, ha a szülők is végre elkezdték a szabadságukat. Mert a rokonokkal is izgalmas (míg a gyereksereg össze nem kap), a nagyszülőknél is jó, de a legjobb egy gyereknek mégis a saját szüleivel. Az is jó, ha csak otthon vannak, de az még jobb, ha nyaralni mennek. Olyankor fel lehet fedezni a világot. Igaz, hogy hosszú az út a „külföldig”, de ott más nyelvet beszélnek, és még a nap is másképp süt. Mindenkinek más az élmény: van, aki a tengert szereti, más a hegyeket, vagy azt, ha idegen városok utcáin bolyonghat. Vannak, akik nyaranta a helyi tájakat, városokat szeretik bejárni, mások inkább a hasukra gondolnak, és megkóstolják a specialitásokat.
És ott a Balaton, a Velencei-tó, a Duna, a Tisza, és még számtalan olyan vízpart, amelyről egy gyerek hosszan tudja ecsetelni, hogy élete legjobb vakációja volt ott.
A családi nyaralók ezt még azzal tudják fokozni, hogy minden évben megajándékoznak ugyanazzal az élménnyel. Ezek a hétvégi házak az élet részei lesznek, olyan élmények forrásai, amelyeket évről évre, egyre önállóbban és felkészültebben lehet kiélvezni. Ugyanazokon az utakon egyre messzebb lehet eljutni, és ahogy a fiatal növekszik, a régen még rejtélyes helyszínek ismert utcák lesznek. Például a távolabbi fagyizó kínálatát is meg lehet kóstolni, vagy egyszerűen csak egyedül bejárni a környéket. Kifeküdni egy olyan dombra, ahová senki sem akart előtte felmászni, és csak nézni a felhőket, és álmodozni arról, ami volt és ami lesz.
Ezek azok az élmények, amelyeket, mint a mesebeli kiskakas a begyébe, felszívunk, hogy a szürke hétköznapokban még felnőttkorunkban is elővehessük. Olyan tartalék, amelyhez ha az embernek nincs is művészi vénája, általa megértheti, miről ír Weöres Sándor a Déli felhőkben, Fekete István a Tüskevárban, vagy mi mozgatta Lackfi János fantáziáját nyári verseiben.
Érzi megelevenedni a tanulmányaiban a földrajzot, a történelmet. El tud merülni egy festmény színeiben. Körül tudja bástyázni magát a világ zűrzavarával szemben abba az érzésbe, hogy biztonságos környezetben, a szülei, nagyszülei, rokonai körében megismerte a környezetét, a múltját, gyökeret eresztett, készül a jövőre.
A felnőtt feje fő
Felnőttként azonban a nyár egész másról szól, főleg, ha az embernek gyerekei vannak. Bölcsődezárás, óvodazárás, iskolai szünet miatt fő a feje. Az iskola ebből nem csinál lelkiismereti kérdést, június közepétől szeptember 1-jéig csak a tanárok és a technikai dolgozók fordulnak meg a falai között, értekezletek és felújítási munkálatok miatt. A bölcsődékbe is olyan kisgyermekek járnak, akiknek a szülei dolgoznak. Az óvodák is a karbantartási-felújítási munkálatok és a dolgozók szabadságolása miatt kérik, hogy csak azok vegyék igénybe az ellátást, akiknek szükséges. A szülőkben pedig ott a kérdés, miért van nyáron szünet.
Az, hogy miért alakult ez így ki az elmúlt időszakban, egyenesen következik a megélhetésből, pontosabban az élelmiszer-termelésből. Ételünket a mezőgazdaság adja, ahol a betakarítási munkálatok jelentős része nyáron zajlik. Ezt a ma embere talán annyiban veszi észre, hogy az utakon hatalmas mezőgazdasági gépek tartják fel a forgalmat, és a piacokon gazdagabb a gyümölcsválaszték. Esetleg otthon készül a meggybefőtt, és rotyog a szilvalekvár. Mindaz, ami évszázadokon át elvonta az embereket az évnek ebben a szakaszában minden más munkától, az volt, hogy ilyenkor biztosították a következő nyárig a mindennapi ételüket.
Azért zárt be az iskola még három emberöltővel ezelőtt is, mert a tanító is ugyanúgy kint volt a földeken, mint a tanítványai, akik a szüleiknek segítettek. A mai szülőkben nem is az a kérdés, hogy miért van nyáron szünet, hanem hogy nyáron miért van szünet. Egyáltalán, miért kell nyáron otthon tartani a gyerekeket?
Hiszen az óvoda hároméves kortól kötelező, a gyereknek szükség van a gyerektársaira, otthon úgyis csak unatkozna, és bőven elég a kistestvérre vigyázni.
Elgondolkodtató, mikor ilyet hall az ember. Mintha a ma szülője elfelejtette volna, milyen jó kiszakadni a mindennapok monotonitásából. Egy időre kilépni a kötelezettségek szorításából, a szigorú napirendből, a szabályokból. Egy kicsit más ételt kanalazni, mint amit az óvodában tálalnak. Otthonit, olyat, amit anya vagy a mama főz. Nem idegen felnőttekhez alkalmazkodni (a saját óvó néni szabadságon van), hanem csak a családhoz, a rokonokhoz. A testvérekhez. Akikkel ugyan össze is lehet kapni, de ki is lehet békülni. Akikkel a sors összekapcsolt úgy, hogy egy életen át társak lesznek. Akikkel együtt lehet játszani, de unatkozni vagy felhőt nézni is.
Eddig a nyárig az óvodákban megkérték a szülőket, hogy csak azokat a gyerekeket hozzák, akiknek a szülei dolgoznak. Szépen elmagyarázták, hogy miért jó a gyerekeknek otthon, miért van szükségük nekik is a szabadságra. Próbáltak hatni a szülők elképzelésére. Még régebben volt kötelező nyári zárás, ahol ügyeletet is legfeljebb két hetet kérhetett a szülő. Később minden hetet lehetett ügyeletben tölteni, így volt kisgyerek, aki a teljes év minden munkanapját az óvodában töltötte. Ez is szomorú volt, látni, hogy mennyire vágyik pihenésre, családi körben töltött időre az a gyermek.
Ennek már vége, mert a Köznevelési Államtitkárság legújabb állásfoglalása alapján egész évben biztosítani kell az óvodai ellátást azok számára, akik ezt igénylik. Semmi pontosítás, javaslat, annak körvonalazása, hogy kik kérhetik. Ajánlás, hogy kiknek lenne érdemes megfontolniuk a mindennapos óvodalátogatást.
Vannak, akik bizonyosan nem kérnék ezt, de őket sem kérdezik. Azok a gyermekek, akik egész nap azt kérdezik, hogy anya mikor jön értük.
Akik elmesélik, hogy a szüleik (testvérrel vagy anélkül) aznap strandra mennek. Akik haragszanak a kistestvérükre, mert mióta megszületett, nem ők vannak otthon anyával. Nekik nem lehet elmagyarázni, hogy az államtitkár bácsi és a családbarát miniszteri biztos néni szerint ez jó. A szemükbe nézve leginkább a hiányt lehet látni. A szomorúságot, hogy nekik nem jár a szabadság. Még az a 21 nap sem, amit még a felnőtteknek is biztosít a munkahelyük.
Mindenkinek jár pihenőidő. A gyerekeknek is. Akkor is, ha csak a felhőket nézik. Lehet, most alakul bennük egy költő.
Neveléstudományi bölcsész, népművész-pedagógus, áldozatsegítéssel is foglalkozó szerzőnk elérhető a [email protected] e-mail-címen.
