„Más pártok is próbáltak már pozitív érzelmekkel kampányolni, de mintha nem vették volna figyelembe, hogy Magyarországon vannak”

– 2016-ban egy tüntetésen mondott beszédére felfigyelt az ország. Miből táplálkozott az indulata?

– Fiatalon az ember radikális, legalábbis én az voltam. A környezetemben rengetegen a kivándorláson gondolkoztak, többen el is mentek. De nem akartam és nem is lettem mozgalmár, a megfigyelői pozícióból érdekel inkább a közélet. Ezért is választottam végül a kutatói pályát, miután gyakorlati tapasztalatot szereztem a stratégiai kommunikációban, ideértve egyébként a politikai és a civil szférát is.

– Médiakutatóként hogyan látja: az ifjú női szónokok, aktivisták mitől olyan markánsak?

– Ez egy összetett jelenség, amiben nagy szerepe van a média általi keretezésnek és a közönség percepciójának: az előzetes tapasztalatok, elvárások, benyomások összességének. Egyesek számára bátorságot, hiteles példát jelenthet, mások viszont fenntartásokkal fogadhatják ugyanazt. A média által erősített archetípusok, narratív sémák felerősíthetik, de el is torzíthatják a felszólalások üzenetét, és a tartalmi komplexitást gyakran háttérbe szorítja a szenzációkereső logika. Sokszor találkozhatunk leegyszerűsítő ábrázolással, ahol a női szónokok bekerülnek az elnyomott, áldozati szerepkörbe, akkor is, ha az üzenetük túlmutat ezen.

– Akkor térjünk át férfiakra. Juhász Péter és Hadházy Ákos hosszú évek óta küzd a korrupció ellen. Elismerést szereztek munkájukkal, rengeteg ügyet tártak fel, mindez mégsem mozgatta meg a társadalmat.

– Olyan ügyek, mint például a kegyelmi botrány, sokkal erősebben képesek kiváltani felháborodást vagy mozgósítják a társadalmat, mint a korrupció. Magyarországon mára szinte minden reggel egy újabb korrupciós ügyről lehet olvasni. Kialakult egyfajta apátia, széles körben elterjedt nézőpont, hogy ez egy szakmai sajátosság: „úgyis minden politikus hazug és korrupt”. Mivel ez ritkábban vált ki intenzív társadalmi reakciót, ebből fakadóan az ellene való harc sem építi annyira a politikai perszónát.

– És akkor mindegy is, ki lop meg, ki csap be. Tehetetlenek vagyunk, mondják meg, mi a dolgunk, és hagyjanak békén.

– Inkább arról van szó, hogy vannak olyan rendszerszintű jelenségek, amelyeket a társadalom nagyobb része politikai „játékszabálynak” tekint. A korrupció valamilyen szinten elkerülhetetlen, de itt nem az a kérdés, hogy előfordul-e, hanem az, hogy abban a mértékben fordul-e elő, ami a közpénzből fenntartott ellátórendszerek működését veszélyezteti. A társadalom nem erre szerződött a hatalommal, nem kell együtt élnie egy ilyen romboló gyakorlattal.

– Hogyan látja a racionális és érzelmi politizálás, kommunikáció, kampányolás viszonyát a mai magyar politikai rendszerben?

– Azoknak a választóknak, akiknek nincs hozzáférésük megbízható információkhoz, kevés lehetőségük van a politikai események mélyebb követésére és megértésére, vagy egyszerűen nem motiváltak, általában nem racionális, tudatos mérlegelésen alapuló döntést hoznak. Ehelyett intuitív módon, pártidentitás vagy érzelmi benyomások alapján választanak. Kevéssé jellemző, hogy a különböző pártok szakpolitikai javaslatait részletesen összevetve kalkulálják ki a számukra legmegfelelőbb opciót. A politikai kommunikációs stratégiákban is előtérbe kerülnek az érzelmek, erre pedig ráerősít a média: a szakpolitikai anyagok helyett gyakrabban helyezi előtérbe a konfliktust, a botrányt, a szenzációt.

– A hazugságoknak, amelyekkel szintén érzelmekre próbálnak hatni, lehet racionális magja?

– A hatékony meggyőzésre építő kommunikáció egyik lényegi eleme, hogy hamis állítást tenni csak végső opcióként érdemes. A megtévesztéshez viszont nem kell hamis állítást tenni, számos más formája van, például az információk szelektív kiemelése, a kontextus elhagyása vagy az érzelmekre ható részletek felerősítése. Magyar Péter posztja a záporral kapcsolatban például egy érdekes eset („a reptér az új MÁV. Volt egy zápor, és emiatt le kellett zárni az egyik terminált, és töröltek minden gépet. Itt is megvolt a repülőrajt.”) Leírta, törölte, elismerte a hibát, bocsánatot kért. Ebből egy különböző platformokon terjesztett negatív kampány készült, többek között a mesterséges intelligencia eszközeinek felhasználásával, a hiba beismerésének elhallgatásával.

– És amikor egyszerűen kijelentik valakiről, hogy Soros György vagy az Európai Unió ügynöke?

– Nem állítottam, hogy a politikai tér szereplői soha nem fogalmaznak meg hamis állításokat, de azt igen, hogy a hatékony meg­győzésre építő politikai kommunikációnak a direkt hazugság nem elsődleges eszköze. Ehelyett jellemzőbbek azok a fenntarthatóbbnak bizonyuló technikák, mint például a narratívaépítés, amelyek során közismert tényeket kereteznek át, bizonyos információkat elhallgatnak vagy új kontextusba helyeznek. Ezek révén érzelmekkel telített narratívákat, illetve mítoszokat hoznak létre, amelyek leegyszerűsítő, könnyen dekódolható magyarázatokat kínálnak a társadalmi és politikai valóság összetett jelenségeire. Erre példa az úgynevezett „külföldi ügynök” narratíva, amely a szuverenitás védelmét és az önrendelkezés jogát hangsúlyozza, miközben az Európai Uniót és egyéb külső szereplőket a nemzeti érdekkel ellentétes beavatkozóként jeleníti meg. Ebben a diskurzusban a miniszterelnök válik az egyetlen, a nemzeti érdekeket hitelesen képviselő szereplővé. A kommunikáció alapvető funkciója így nem csupán a politikai meggyőzés, hanem a közösség és a kollektív identitás megteremtése és fenntartása. Megrajzolódik egy „magyarság”-kép, mit jelent magyarnak lenni, illetve ki nem az. A kommunikációs stratégiák meghúzzák a közösség határait. A kohézió erősítését szolgálja a külső fenyegetettség hangsúlyozása és ellenségképek konstruálása, mivel ezek a mechanizmusok nagymértékben növelik a közösségi összetartást. Egy ilyen módon kialakított valóságkonstrukció, illetve politikai mítosz alkalmas arra, hogy a későbbiekben is rugalmasan bővítsék, illetve módosítsák a diskurzív térben, az aktuális politikai igényeknek megfelelően.

– Állampolgári szinten mit gondol: megfelelően van szabályozva a politikai kommunikáció? Hiszen ennek a fajta megtévesztésnek nagy a társadalmi súlya.

– A politikai kommunikáció fontos tere ma már a közösségi média, amelyek politikai tartalmakkal kapcsolatos szabályozása jelenleg nem képes hatékony védelmet nyújtani az álhírekkel szemben. Az ideális működés feltételezné, hogy a politikai aktorok tartózkodnak az önös érdekektől vezérelt szándékos megtévesztésétől. A társadalom védelmét a manipulációkkal szemben viszont úgy lehet a leghatékonyabban biztosítani, ha az állampolgárok képesek felismerni a megtévesztés különböző formáit, illetve ha a politikai szereplők számonkérhetők. Ennek előfeltétele egy jól működő oktatási rendszer, valamint a hiteles tájékoztatást nyújtó, szabad és független média jelenléte.

– Lát az ellenzéknél ezzel kapcsolatban elmozdulást egy pozitívabb irányba?

– Magyar Péter is az érzelmi kampányolás eszközeihez nyúl, ami önmagában nem feltétlenül önös érdekű politikai célokat szolgál. Pozicionálásuk szerint a Tisza közössége nem ideológiai alapon szerveződik, hanem mindenkinek szól, aki a haza érdekében cselekszik – ez a nemzeti hűséggel való mobilizációra törekvés. A sokszor hangsúlyozott „hit, remény, szeretet” is azt mutatja, hogy főként pozitív érzelmekkel igyekszik kampányolni. Ezt megpróbálták már más pártok is, de mintha nem vették volna figyelembe, hogy Magyarországon vannak. Azzal például nem lehet meggyőzni valakit, hogy mégis támogassa az LMBTQI+ közösséget, ha azt mondom, hogy jelenleg nem gondolkodik megfelelően.

– A Pride és a nagykanizsai Tisza-konferencia mintha új mozgósító, kommunikációs erőt eredményezett volna.

– Az egyre nagyobb mértékű társadalmi részvétel Magyar Péter megjelenésével felerősödött, de az „influenszertüntetésnél” láthattuk, hogy olyanok is kimentek az utcára, akik eddig teljesen kiábrándultak voltak a kollektív cselekvést illetően. Ez összpontosult most a Pride-ban, ahol erős mobilizációs erőként hatott az is, hogy a gyülekezési jog korlátozásáról volt szó.

– Érdekes „munkamegosztás” van kialakulóban az ellenzéknél. A „régiek” a napi politikai perpatvarokban aktívak, a Tisza pedig a távlatokat hirdeti.

– Logikus stratégia Magyar Péter részéről, hogy megosztó kérdésekben nem fogalmaz meg erős állításokat, helyette a nagy intézményrendszerek problémáira fókuszál. Megosztott a magyar társadalom, és a tolerancia sem feltétlenül valósul meg ott, ahonnan pedig elvárnánk. Meg lehet fogalmazni kritikát a független média bármely platformjáról anélkül, hogy az azt jelentené, hogy egyetért az Orbán-rendszerrel? Meg lehet fogalmazni komplex véleményt LMBTQ-témában anélkül, hogy kirekesztéssel vádolnák? Eltérhet a véleménye a mainstream feministákétól anélkül, hogy a patriarchátus tagja lenne? Ezek fontos kérdések szerintem.

– Lát aggasztó pontokat, hiányokat Magyar Péter kommunikációjában?

– Sok mindent jól kezel, de a csapdákkal együtt elkerül fontos témákat is. Nem tudni például, mit gondol a nemek közötti egyenlőségről, a bérkülönbségről, a fizetetlen munkáról… Pedig ezek olyan témák, amelyek a női választóknak fontosak, és talán érdemes volna jobban megszólítani őket.

– A patriarchális szemléletű férfiakat viszont elveszítheti… Hogyan értékeli a médiával szembeni türelmetlenségét?

– Optimista olvasata ennek az, hogy vehemensen igyekszik, hogy megfelelően keretezzék a mondanivalóját, és a fontos üzeneteit közvetítsék. A kevésbé optimista, hogy alkalmazkodik a jelenlegi rendszerrel szembeni átfogó elégedetlenséghez, amely számára kiterjed a még létező egyéb ellenzéki erőkre és a médiára is. A választóknak eltérők a preferenciái a politikai magatartással, karakterrel kapcsolatban. Van, aki a sikeres politikai ér­dek­érvé­nyesítés képességét a dominánsabb karakterrel kapcsolja össze, de alapvetően nem a személy tulajdonságai döntők abban, hogy karizmatikus-e, hanem a közönségben kialakult percepció. Magyar Péter hatásában számos fontos tényező játszik szerepet, például az is, hogy kivált a NER-ből, kockázatot vállalt, információkat szolgáltatott, amelyekkel látszólag igazolta a kiábrándultságot.

– Szembe tud ezzel szállni a Harcosok Klubja?

– Nagyon erős közösségépítési technikával, az amerikai megachurchöket idéző hívő ragyogással zajlott az alapítás. Az üzenet egyértelmű volt: a vezetőt kell támogatni, együtt harcolni egy közös célért, hogy legyőzzék az ellenséget. Ám hogy ez miképpen valósul meg a digitális térben, talán kidolgozatlan maradt, még mindig nem látható. Szemben azzal, amit Magyar Péternél látunk, ahol az online közösségépítésnek, a Talpra Magyarok! csoportnak már több mint 200 ezer tagja van, saját magukat szervezik, és folyamatos interakcióban van az offline eseményekkel, programokkal.

– A kutatási eredményeit próbálja valahogy visszaforgatni a közéletbe?

– Szeretném, ha a kutatásaim eredményei hasznosulni tudnának a gyakorlatban, de az aktivizmus alternatív formái is távol állnak tőlem. Jelenleg egyébként Metz Rudolf Tamás politológussal folyik egy Magyar Péter-kutatásunk, amelyből könyv készül.