Másutt meg azt mondja: „A progresszív liberálisok és a kommunisták pontosan ugyanazok, és újra le kellett győzni őket. Mi 2010 óta folyamatosan mindig legyőzzük őket!” Ehhez tényleg kellene egy komolyabb pszichológuscsoport: most, hogy nem rúgták ki őket a Pázmányról a Pride ügyében kiadott állásfoglalásuk miatt, lennének rátermett érzékenyítő szakemberek. (Nevezettek szerint „számos kutatás igazolta, hogy az azonos nemű és a heteroszexuális párok gyermekei között nincs különbség az általános egészségi mutatók, a tanulás, az érzelmi nehézségek és az azokkal való megküzdés terén”.)
Máskor azt a vágyát fejezte ki: „Remélem, a negyedik vereséget már nem élik túl a kommunisták!” Mondhatja persze Orbán, hogy ő mindig a pártokról és sosem a szavazóikról beszél, de ezt azért talán ő sem hinné el. Egyrészt választások idején nem így fogalmaz. Másrészt ha mégis úgy gondolja, hogy csak a pártokat sértegeti, akkor innen is üzenjük: nem csak azokat. Rekessze be a kommunistázást, és hátha kitisztul a kép.
Eddig tizenéves fiatalok százezreit is kommunistázta Orbán, mert a megosztott ellenzék nem volt képes egy emberként visszautasítani a vádat.
És pláne nem volt képes olyan erőt mutatni, ami rendre utasította volna az országot másfél évtizede sértegető miniszterelnököt. A „büszkeség” több százezres budapesti menetébe azonban beleremegett Orbán gatyaszára is. Se tiltás, se oszlatás, se büntetés. „Hülyét csináltunk magunkból” – gondolja Lázár János. Ez is igaz, de még fontosabb, hogy kiderült, rég nincs többség a hatalom mögött. Viszont jelentős egység lépett szövetségre ellene.
A maszlag ingatag
Orbán kifinomult erkölcs mércéje szerint tehát „még a Tisza Párt és egy tehetséges zenész sem teheti meg, hogy magyarokat sérteget” (nem tudni, hogy a Tisza Pártot hogyan sikerült összemixelnie a zenésszel, de lelke rajta). Viszont a szavai azért érdekesek, mert rögvest szembeállíthatók a politikájával. Szinte minden megnyilvánulása önmaga ellen fordítható egy ideje, csak ezt nem hajlandó, nem képes észrevenni. Fut, szalad, ütközik, becsúszik a mérkőzés lefújásáig. Sportember, de a kínos fajtából. De igyekszik más képet mutatni magáról. „Így nem lehet beszélni egymással – mondja még Azahriah véleményét bírálva. – Erre sem tehetség, sem politikai ambíció nem ad alapot.” Mindenesetre az „értelmileg és mentálisan visszamaradott véglény” kiverte a biztosítékot, és ez nem csoda. Egy érzelmileg és mentálisan fejlett művész lehetett volna cizelláltabb, nem volt, és elnézést is kért emiatt, törölve a posztját. A véleményét feltehetően nem változtatta meg, és nyilván továbbra sem érti, hogy miért támogatnak még mindig sokan egy hitelét vesztett politikai alakulatot. Erről a miértről szól a közelgő rendszerváltás.
A fideszes támogatás egyébként valóban dermesztő: ha valaki Kossuth rádiót hallgat vagy M1-et néz (nekünk basic beállítás), akkor tudja, hogy mennyire megvakított és megcsonkított országban él.
A kormány úgy működik, mintha egy ember a bíróságon csak három szót ismételgetne önnön nagyszerűségét kiemelendő, de nem hallana meg egyetlen kérdést sem. A bíróság száz évre vágná áristomba méltó indulatában, a nép viszont boldog a migránsmentes térben, és büszke, hogy nem operáltatták át a József Attila utca páros oldalának összes óvodását ellenkező neművé a múlt héten (és a jövő héten a páratlant nem fogják). Mondhatjuk, hogy jelentősen hiszékenynek kell lenni ahhoz, hogy valaki erre világképet alapítson, és legyen 3,7 millió magyar, aki gyermekvédelmi szavazástól várja a „meleg pedofilok” (vö.: kormánykommunikáció) kiiktatását, de a világ már csak így működik: ahová nap nem süt, ott dudva sem terem. Ha pedig a nap kisüt, és kiderül, hogy a Balog–Novák–Varga-trió és Fidesz álszentsége alapjáraton több kárt okoz, mint a Háttér Társaság teljes tagsága a szomszédokkal együtt (nem KSH-adat, hanem a valósághoz közelítő túlzás, de értik), akkor elmúlik a Kossuth Krónika varázsa. (Amúgy: tényleg nem tudjuk úgy bekapcsolni a rádiót, hogy ne egy kormányközeli szakértő segítsen eligazodni a világ kommunista alvóügynökökkel bonyolított dolgaiban.)
Nemzetközi tré/ner
Orbán Viktor a nemzetközi porondon is kettős mércével éli meg (még a viszonylag könnyen átlátható) folyamatokat is. Ennek az az egyszerű oka, hogy folyamatosan keveri a fogalmakat, a magyarok és a kormány szerepét és felelősségét. Rendre a magyarok véleményére hivatkozik, amikor Brüsszelbe megy harcolni, de kikéri magának, ha a kormányát bírálják, mintha legalábbis az uniós politikusok nem tudnák alaposan eldönteni, hogy a magyarok lopták ki a Kárpát-medencét saját maguk alól, vagy mégis inkább a Fidesz–KDNP-kormány tette. Tudják. És így is fogalmaznak. A kormánykommunikáció szerint Soros Györgynél is Ursula von der Leyenebb Manfred Weber például azt mondta a legutóbbi európai bizottsági elnöki aspirálás idején, hogy nem kér Orbán Viktor szavazatából. Ami, ugyebár, a Fidesz-elnök kormányfő korábbi (finoman szólva is kevésbé barátságos) politikájának betudhatóan nem különösebben okozhatott meglepetést. De miként reagált erre Orbán? „Egy országot nem lehet sértegetni, nem lehet lekezelni, mert egy ország ki fog állni magáért” – mondta sértetten. És akkurátusan felkasírozta a propaganda céltáblájára a német kereszténydemokratát.
A Fidesz (vigyázat: kettősmérce-veszély!) finomkodása már csak azért is visszatetsző, mert (mint már kiemeltük: tizenhatodik éve kormányon lévő alakulat) első embere szítja a tüzet a magyarok között.
Aki ráadásul a nemzeti ügyek kormányaként írta le magát 2010-ben, és minden közintézmény falára felszögeltette a Nemzeti Hitvallást, amiben meghirdette a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Legyen béke, szabadság és egyetértés! – idézett egy nagyot, majd nyomban elkezdte szétkalapálni mindegyiket. Neki épp csak annyi egyetértés kell, amennyi a megbuherált kétharmadhoz elég. Szavakban béke, tettekben háború. Orwell sem mondhatta volna szebben, ellenben pont ugyanígy mondta, más szavakkal. És igen, a békepártisága megadáspártiság, megfutamodáspártiság, behódoláspártiság. Mintha terroristák elfoglalnának egy plázát, embereket ölnének benne, és a seriff nekik adná a teljes kerületet inkább és örökbe a plázát, csak hagyják már abba, és közben azért lobbizna, hogy a rendőrök ne kapjanak lőszert, mert az veszélyes. A seriff fura haverja pedig csak akkor segítene, ha a plázatulajdonos nekiadja a jön menő első emeleti mobiltokboltot. A béketeremtés orbáni-trumpi tézisei 1956 áldozatainak tükrében – érdekes szakdolgozatcím.
Mindhalálig Zsoci
Még furcsább Orbán megdöbbenése a szókimondáson, ha az egyik soha meg nem tagadott harcostárcáról, az 5-ös párttagkönyvszámú Bayer Zsoltról van szó. „Mindhalálig. Zsocival. Akármiről van szó, politikáról, fröccsről, irodalomról. Mindhalálig.” Nos, Zsoci vérmérséklete és szavajárása ismert a médiában, de sosem árt az ismétlés. Mit jelent a mindhalálig Orbánnak. „Az a helyzet, hogy te nem hős vagy, hanem egy szerencsétlen, nyomorult, ócska kis proli. És hogyha így folytatod, akkor belőled nem hős lesz, hanem maradsz egy szerencsétlen, nyomorult, rohadt kis proli” – írta Bayer a 18 éves Nagy Blankáról. „Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön. Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat” – írta a parlamentben tiltakozó civilekről. „Innen sikerült felnavigálnod magad egy ócska, hazudozó, hataloméhes szarember szintjére, aki alig várja, hogy a brüsszelita szaremberekkel pezsgőzhessen – természetesen szigorúan bezárt pezsgőbárokban, délelőtt –, és közben röfögve azon lamentáljatok, itt lenne már az ideje páros lábbal kib…szni minden nem brüsszelita, nem hazaáruló patriótát, csak azért, hogy te meg az a f…sz ripacs Nagy Ervin elhiggyétek végre, vagytok valakik.” Ez Magyar Péterről.És Bayer tényleg nem egy Szakács István (ki ne keressék, ha nem ismerik), aki libsizni se tud egy izgalmasat, hanem fideszes értelmiségi szügyig. Orbánnal vállvetve. Az agarakkal meg hátrébb, ugye.
