Így nem kommunistázik többé Orbán Viktor

Nem tudom, hányan lehetnek a normális életet élő, tehát a miniszterelnöki útba igazítás nélkül is működő képes olvasók közül, akik választások előtt Orbán Viktorra figyelnek, vagy legalábbis megüti a fülüket egy-egy csatazajba horgadt kijelentése. A kampány finisében például, amikor általában egyetlen mondat ismétlődik tőle visszatérően: „A kommunisták mind szavaznak, legyünk ott mi is.” Egy 2018-as videójában a voksolás előtti napokban felidézte, hogy ugyanezt az első szabad választás idején mondta, 1990-ben. És akkor még lehetett is valóságtartalma, mert bár a világ már akkor is jóval árnyaltabb lehetett ennél, a szlogenek tömörítési igénye felmentést adhatott az egyszerűsítésre. Az említett felvételen a „sorosisták mind szavaznak, legyünk ott mi is!” felszólítással zárta mondandóját az idült antikommunista. A 2022-es választáson aztán ismét visszatért az elmélete „a kommunisták mind szavaznak”-ról, miközben a jobbikosoktól a momentumosokig számos párt követői aligha az 1990 előtti rendszer kegyeltjei vagy ideológusai voltak. És látjuk: nem a pártokat sértegeti, hanem a szavazóikat mind. Ejnye.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf megfogadta, hogy a magyarok többé nem mennek idegen érdekekért háborúba

A honvédelmi miniszter a hősök napján a Fiumei úti temetőben beszélt a közelgő harmadik világháborúról és a kommunistákról. Csádról nem esett szó, ahol egyelőre nincs háború, de 200 magyar katonát küldenének oda.

Vörös előretörés Salzburgban

„Mozart városából Marx városa lett Salzburg“ - kommentálják a lapok a vasárnapi helyhatósági választás eredményét, a konzervatív város baloldali fordulatát. A tartomány 119 településén választottak polgármestert és képviselő testületet. 

Bayer Zsolt Ungváry Krisztiánnak: Átkozottul fáj

A kormánypárti publicista válaszolt Ungváry Krisztiánnak. Nem próbálta mentegetni a nyilasból kommunistává vált nagyapját, és azt állítja, köszönettel tartozik a történésznek a családi múlt feltárásáért.

Nagyon kedvelik a kommunisták a Fidesz káderképzőjét

Holnap kezdődik az MCC Feszt.

Schmidt Mária elmagyarázta az 1982-ben belügyminisztériumi díjjal kitüntetett Stefka Istvánnak, hogy a rendszerváltáskor nem rúgták ki a kommunista újságírókat

A XXI. Század Intézet „médiaegyensúlyról” rendezett konferenciájának a videófelvétele valamiért eltűnt a Facebookról.

Kubatov Gábor: a tegnap este futballgyőzelme jobban fájt a kommunistáknak, mint április 3.

A Fidesz alelnöke feltárta a történelmi diadal egyik rejtett összefüggését. 

Kubatov Gábor

A kisjövedelműeket eddig is segítő kommunista városvezetője lesz Graznak

Új politikai erők áttörését hozták az osztrák tartományi választások: Stájerország székhelyén a kommunisták kaptak erőre, Felső-Ausztriában egy „újszülött“ oltásellenes párt került a törvényhozásba.

Fölényes kommunista győzelem Grazban

Az osztrák városban eddig is erősek voltak a „vörösök”, de most vezethetik is az önkormányzatot.

Kommunista hegedűs a háztetőn

Zeman a Gólyafészekből is kimenti Babist

Andrej Babis mindent túlél? A kérdés nem alaptalan, a jelek szerint igen nehéz sarokba szorítani.

Triptichon vörös nőkkel

Darvasi László: Stein Frici és a fehér szamár

Elmaradt forradalom

Mi, kommunisták

Kommunisták örököseit emlegette Varga Judit, aztán jött a keserű valóság

Dobrev Klárán próbált nagyot ütni az igazságügyi miniszter, végül neki kellett magyarázkodnia apja III/II-es múltja miatt.

Kommunistázva buzdít szavazásra a Fidesz

A kormánypárt végletekig lebutított kampányhirdetésben hívja harcba választóit.

A Mongol projekt

Többezres kommunista megemlékezés Moszkvában

Lenin, Sztálin és Che Guevara portréival, vörös zászlók alatt vonult fel Moszkvában több ezer kommunista kedden a bolsevik hatalomátvétel 100. évfordulóján.

Tanulni a komcsiktól?

Kommunisták

Lázár: "Se nyilasokkal se kommunistákkal"

A miniszterelnöknek ott a helye Tapolcán - ezt a mai sajtótájékoztatóján szinte minden kérdésre válaszoló Lázár János szögezte le. 

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján  előzékenyen int a kérdezőnek MTI Fotó: Máthé Zoltán
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang