Eddig a választópolgárok 0,7 százaléka csatlakozott a területileg szerveződő digitális polgári körökhöz

Összesen 56 ezren, 87 választókerületben.

Rossz emberek

A rendszerváltás óta eltelt évtizedek legsötétebb, legmocskosabb kampánya következik

Ezt a következtetést szűrte le a miniszterelnök szavaiból Nagy Attila Tibor politikai elemző. A kormányfő próbálja elérni, hogy ne kényelmesedjenek el a „harcosai”.

Orbán szerint „jó gondolkodású embert nagyon keveset, talán egyet sem találunk az ellenfél magterületén”

Orbán Viktor szerint nem áll jól a Fidesz, de olcsóbb lesz a kenyér a budapesti Trump–Putyin-találkozótól

Az ellenfelet pedig fel kell őrölni, gyengíteni, a választás napján pedig be kell vinni a végzetes csapást. 

Magyar Péter szerint egy ügynök, egy pedofil és a kegyelmi botrány egyik szereplője is köthető Zánkához, ahol most a fideszes harcosok edzenek

A Tisza Párt elnöke szerint a Harcosok Klubja rendezvényének minden résztvevője szégyellheti magát.

Jól érzi magát a miniszterelnök a digitális harcosok körében

Orbán Viktor újra edzőtáborba ment a digitális harcosaival, de poloskák helyett most velős pirítóssal nyitott

A helyszín is pikáns, az egykori úttörőtáborban készülnek „a budapesti békecsúcsra” és „a brüsszeli bábfigurák” elzavarására.

Orbán Viktor: Ha egy kormány tagjai valóban ilyen bűncselekményt követnek el, akkor a kormánynak takarodnia kell

Az egész egy jól felépített, külföldi titkosszolgálati szálat sem nélkülöző kormánybuktatási kísérlet – összegezte a Szőlő utcai botrányt a kormányfő, aki szerint Semjén Zsoltnak igaza volt, ez vérvád, azt pedig nem lehet elengedni a fülük mellett, bele kell állni. Arról, hogy Volodimir Zelenszkij szerint magyar drónok repültek át Ukrajna légterébe, a miniszterelnök azt mondta: ez egy kamu dolog, aminek semmi jelentősége nincs.

Erőszakos cselekmények miatt többször jogerősen elítélt személy is részt vett Orbán Viktor zártkörű debreceni DPK-találkozóján

Tikász Ferenc nem csupán digitális polgárként, hanem digitális harcosként is részt vesz a fideszes kampányban.

Tikász Ferenc a kép bal oldalán látható profilból, sötétkék galléros pólóban

Offline az online harcért

Orbán Viktor: Jön a II. Harcosok Klubja edzőtábor!

A miniszterelnök szerint a sátoraljaújhelyi edzőtábor óriási siker volt, ezért október közepére egy még nagyobbat szerveznek a Fidesz digitális harcosainak, ezúttal Zánkára. 

Magyar Péter szerint a Fidesz 150 millió forint közpénzből szervezte a Harcosok Klubja sátoraljaújhelyi edzőtáborát

A Tisza Párt elnöke arról is írt, hogy a Digitális Polgári Körök első országos találkozójára egymilliárd forintba kerül.

„Ezt meg kéne tapsolni, ünnepelni kellene!” – mondta Rákay Philip Hatvanpusztáról

Ő ugyanis pontosan tudja, hogy ez milyen terhet jelent.

Képernyőfotó

Lázár János: Ha valaki mások akasztására buzdít, az köztörvényes bűncselekmény, meg kell torolni

Az építési és közlekedési miniszter a Harcosok Klubja sátoraljaújhelyi edzőtáborában vélhetően Krúbi Budapest Parkban előadott monológjára utalt. Azt is elmondta, mérlegelni fogják, hogy a választás megnyerése megfelelő elégtétel-e néhányuknak, vagy szükség lesz-e „más jogi jellegű elégtételre” is. 

Lázár János: Elfelejtettük, hogy nem elég fideszesnek lenni, jónak is kell lenni

Dubajozó hülyegyerekek, luxizó kullancsok és teljesítmény nélküli politikai celebekről is beszélt az építési és közlekedési miniszter, neveket azonban nem mondott a Harcosok Klubja sátoraljaújhelyi edzőtáborában.

Partvist ragadott Orbán Viktor, kisöpörte a poloskákat a Harcosok Klubja edzőtáborában

A miniszterelnök feltehetően szórakoztatónak szánt, de inkább  hatalom agresszivitását leleplező Facebook-videóval jelentkezett Sátoraljaújhelyről. Megint elhangzott egy félreérthetetlen fenyegetés: „Mindenki sorra kerül.” 

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Harcosok klubja - A kezdet elnevezésű rendezvényen 2025. május 18-án

Menczer Tamás bejelentette, hogy szórólapkampányt indítanak a Tisza Párt ellen

A Fidesz kommunikációs igazgatója azt nem tudta megmondani, hogy a Harcosok Klubja sátoraljaújhelyi edzőtábora mennyibe kerül. 

Menczer Tamás 2025. szeptember 7-én Kötcsén

Besült a Harcosok órája, nagyüzemi hirdetésekkel kozmetikázza a Fidesz a műsor valós nézettségét

Hirdetések nélkül töredékannyian lennének kíváncsiak a Fidesz kommunikációs csodafegyverének szánt tartalmakra.

Orbán Viktor és Németh Balázs a Harcosok Órája című podcast első adásában július 29-én

Balhéra készül Kötcsén a Tisza Párt – állapította meg Orbán Viktor a Harcosok Klubjában

A kormányfő megjegyezte, Magyarország 93 ezer négyzetkilométer, de ők pont abba a faluba jönnek, ahol évek óta a politikai évindítójukat tartják.

Illusztráció: Orbán Viktor Kötcsén 2024. szeptember 7-én

Orbán Viktor úgy véli, fel kell készülniük „a kiskakaséktól” jövő fizikai erőszakra

Ahogy Babist Csehországban, úgy itthon bennünket sem lehet megállítani – üzente a Harcosok Klubjában a kormányfő.

„Az ilyen minisztereket nem elbocsátani, hanem kitüntetni szokták” – Nagy Mártonról írt Orbán Viktor a Harcosok Klubjában

Kiskakas miniszterelnökösdit játszik – állapította meg a kormányfő.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2025. június 3-án

„A kiskakas kukorékol, a karaván halad” – Orbán Viktor reagált Magyar Péter bejegyzéseire

A Tisza nevű digitális trükk lejtmenetben van, egyre nagyobb zebrákra van szüksége ahhoz, hogy bekerüljön a hírekbe – jegyezte meg a kormányfő.

Tábortűz és ökörsütés is lesz a Harcosok Klubja edzőtáborában

„Csak, hogy megadjuk a módját” – áll a zárt Facebook-csoportban közzétett bejegyzésben.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Harcosok klubja – A kezdet nevű rendezvényen még 2025. május 18-án

Az Orbán-kormány meghosszabbítja az árrésstopot

Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubja zárt Facebook-csoportjában jelentette be, hogy marad az árréstop. Hogy pontosan meddig terjeszti ki a kormány az intézkedést, azt egyelőre nem tudni. 

Orbán Viktor levelet írt Donald Trumpnak a Barátság kőolajvezetéket ért támadásról

„Nem örülök, hogy ezt hallom. Nagyon mérges vagyok miatta” – válaszolta a kormányfőnek az amerikai elnök. Orbán a Munkács elleni orosz rakétatámadásról is beszélt a Harcosok Klubjában. 

Még a Fidesz szavazóinak nagy része sem tervezi, hogy csatlakozik a Harcosok Klubjához vagy a Digitális Polgári Körökhöz

Nem igazán hozta lázba Orbán Viktor pártjának a szavazóit a digitális harc. Felmérés.

Orbán Tusnádfürdőn hirdette meg a DPK-t. Több ellenzéki hallott róla, mint ahány fideszes

Orbán Viktor már szövögeti az őszi terveit, szeptember 7-én tartja a kötcsei találkozót

Erről elsőként a Harcosok Klubját tájékoztatta a miniszterelnök. 

Orbán Viktor fizetett hirdetésben propagálja a Harcosok Klubját

Úgy fest, nagyon kellenek a tagok. 

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Harcosok klubja - A kezdet elnevezésű rendezvényen 2025. május 18-án

Milorad Dodik Magyarországon, HK-edzőtábor – Újabb posztot tett közzé Orbán Viktor a Harcosok Klubjában

Megállapította azt is: Dopeman viharos előélete eddig nem zavarta a baloldalt, sőt egy ideig hősként ünnepelték.

Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét a Karmelita kolostorban 2025. február 17-én.

Orbán Viktor szerint a Lázárinfó világszám

Csak Magyarországon honos, erős fegyver – tette hozzá a kormányfő a Harcosok Klubjának írt szombati üzenetében, melyben az építési és közlekedési minisztert dicsérte.

Rácz András: A baj az, hogy a miniszterelnök egyértelmű cáfolat helyett csak személyeskedik

Orbán Viktor és társai  egyelőre csak homályos vádakkal reagáltak az Oroszország-szakértő felvetésére, aki közvetett bizonyítékok alapján valószínűnek tartja, hogy a Kárpátalján elkövetett bűncselekményhez az Orbán-kormánynak lehetett köze.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang