Csokor helyett

Van egy ünnep, amelyik a nőkről szól. Nem minden nőről, csak azokról, akik életet adtak. Akiknek gyerekük van. Akik a jövőt szülik és nevelik. Május első vasárnapján az anyákat ünnepeljük.

Elnézve apró gyermekeket sokszor eljátszunk a gondolattal: milyen lesz, ha majd nagy lesz. Mi lesz belőle, hogyan fog kinézni, boldog lesz-e az élete. Illetve ez nem is kérdés, mert a képzelet mindig boldog jövendőt vetít egy gyermekre.

Egyszer volt egy gondolatkísérletem, javaslom másnak is. Megpróbáltam elképzelni egy torzonborz vízvezeték-szerelőről vagy egy szatyorral bandukoló néniről, hogy milyen volt kisgyermeknek. Vajon mit gondoltak róla, mikor először próbált felállni és járni, milyen volt, amikor először mosolygott az édesanyjára? Milyen életet álmodtak meg neki, és milyen életet élhet ahhoz képest most? Mit gondolna róla most az édesanyja, ha látná?

Mit gondolnak az anyák? Nyilván ezerfélét, mindenki az élethelyzete szerint. Sohasem volt könnyű anyának lenni, manapság viszont határozottan nehezített a pálya. Aki anyának áll, kösse fel a gatyát, mert kemény feladatra vállalkozik. Akár így tesz, akár úgy, bőséggel fog kapni kritikát. Garmadával elvárásokat. Módjával segítséget. Elmondhatja ezt bárki, aki maga is anya. Jutalmul viszont van egy nagy csokor orgona anyák napján, és az örök klasszikus dal.