Hárman összekaptak a piacon, elgurult egy kézigránát, páran megsérültek, aztán mindenki hazament ebédelni
A címben szereplő kis történettel idegenvezetőnk avatott be Koszovó második legnagyobb városa, Prizren kulturális sajátosságaiba. Találó, de egyoldalú élcei csak a balkáni közbiztonságot egyik oldalát jelentik. Bár odahaza még azon tanakodtunk, megéri-e a befektetés egy pár repeszálló mellénybe és sisakba, így utólag módfelett bután festettünk volna a játszadozó pristinai gyerekek között, a bihácsi menekülttábor parkjánál nem látunk békésebbet Boszniában, ahogy a Banja Luka-i mecsetben sem robbantunk fel, ellenben életünk egyik legszebb istentiszteletén lehettünk bosnyák muszlimok vendégei. A szerb főváros, Belgrád is csak a nacionalista graffitierdővel mutatott feszültséget, és a kormányellenessel, utóbbinak az elnök (Vučić = mafija) bizton nem örült. A Nyugat sem derülhetett a Fuck NATO! feliraton a nyughatatlan Észak-Koszovóban. A Balkán féktelen gyönyörűség, de hogy megbékél-e a valaha…
