Koszovó;parlamenti küszöb;előrehozott parlamenti választás;Albin Kurti;

Előrehozott parlamenti választást tartanak Koszovóban

Hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek. Az ország mintegy kétmillió szavazópolgára a 120 fős parlament új összetételéről dönt.

A huszonnégy választási listán a legnagyobb albán pártok mellett a Koszovóban élő nemzeti kisebbségek többsége is megtalálható. A koszovói választási törvény szerint önállóan induló pártok esetében 5 százalékos a parlamenti küszöb, míg koalíciók esetében 7 százalékos. A kisebbségek a pozitív diszkriminációnak köszönhetően 20, úgynevezett fenntartott hellyel rendelkeznek a 120 fős pristinai törvényhozásban, ebből 10 hely a szerb kisebbséget illeti meg.

A legnagyobb pártok az ország rossz gazdasági helyzetének javítását helyezték a kampány középpontjába. Ígéreteik között az infláció csökkentése, valamint a bérek és a nyugdíjak növelése szerepelt a fő helyen.

A legutóbb február 9-én tartottak parlamenti választást a nyugat-balkáni országban. A voksolást a kormányzó, baloldali Önrendelkezés nyerte meg a szavazatok 42,3 százalékával. Ez 48 képviselői helyre volt elegendő a 120 fős törvényhozásban. A második a korábban Hashim Thaci volt államfő vezette Koszovói Demokrata Párt (PDK) lett a szavazatok 20,95 százalékával, a harmadik pedig a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) 18,27 százalékkal, míg Ramush Haradinaj volt kormányfő Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű pártja és koalíciós partnerei 7,6 százalékot szereztek meg. A többi albán párt nem jutott be a törvényhozásba a zömmel albánok lakta országban.

A közvélemény-kutatások szerint ezúttal is ez a négy albán párt kerül majd be a parlamentbe.

A nemzeti kisebbségeknek 20 garantált hely jut a parlamentben, 10 a szerbnek, összesen 10 pedig a többinek. A szerbeknek fenntartott helyek közül kilencet a Belgrád által támogatott Szerb Lista szerzett meg, egy az ellenzéki Szabadságért, Igazságért és Fennmaradásért nevű pártnak jutott.

Albin Kurti kormánya 2021 óta vezeti Európa legfiatalabb államát.

Az urnák 19 órakor zárulnak az ország 2614 szavazóhelyén. Előzetes eredményekre hétfőn lehet számítani.

Ez a támogatás segít majd abban, hogy a kijevi vezetés pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.